Néhány évvel ezelőtt városunkban járt David Esrig, a hatvanas évek román színházi életének meghatározó személyisége, akinek a hetvenes évek elején politikai okokból távoznia kellett az országból más nagy rendezőkel együtt. (Pintilie, Penciulescu, Ciulei...) Azóta Németországban él, színészképzéssel foglalkozik.
Meglepetéssel vette tudomásul, hogy Sepsiszentgyörgyön, egy viszonylag kis városban milyen változatos a színházi kínálat, a magyar és a román társulatok, az M Stúdió egy időben négy-öt előadást tart műsoron, nyilvánvalóan ezek az előadások sokban hasonlítanak egymásra, sokban különböznek, de a fontos az – hangsúlyozta Esrig –, hogy a nézők megtalálhatják a számukra érdekeset.
Ezek a színházak az elmúlt években kialakították sajátos arculatukat, a Reflex fesztiválon is láthattuk, hogy a mai, modern európai színházakkal összehasonlítva is versenyképesek. Nagy szerepük van a nézőközönség alakításában is. Nagyon sok a fiatal, érzékeny membránként reagálnak olyasmikre is, amelyek néhány éve még erős ellenállásba ütköztek. A nézők kinevelésében Bocsárdi Lászlónak határt vonható, fontos szerepe van. Amikor idekerült, a kilencvenes évek közepén egy szétesett, kedvetlen társulatot talált, jöttek vele a Figura-színház általa nevelt színészei is. A romániai magyar színházi világ eléggé szkeptikusan viszonyult Bocsárdi elképzeléseihez, emlékszem, egyszer a vonaton együtt utazhattam Vásárhelyre Oláh Tiborral, aki nyíltan elmondta, hogy szerinte ez a két társaság soha nem fog egy nyelven beszélni, ami a Figura Stúdiónál, egy amatőr társulatnál sikerülhetett Bocsárdi Lászlónak, az itt eleve bukásra van ítélve, s csodálkozik Nemes Leventén, a színház akkori igazgatóján, hogy belement ebbe az eleve kockázatos kalandba. Nos, az idő Bocsárdit igazolta, sikerült egy évtized alatt nemcsak kinevelnie színészeit, alkalmassá téve a társulatot a nagy kihívásokra, de sikerült – és ez legalább olyan fontos! – kinevelnie közönségét is. A szentgyörgyi nézők nagy része, főleg az első években, mély ellenérzéssel viszonyult a modern színházi kísérletekhez, lassan, fokozatosan csökkent az ellenállás, és néhány igazán kiváló előadás született, elég itt csak Bocsárdi Shakespeare-rendezéseire, vagy Brecht Szecsuáni jólélekére, az Ilja prófétára, Tamási Énekes madarának merész és eredeti adaptációjára célozni. Ezek az előadások hazai és külföldi fesztiválokon is nagy, visszhangos sikereket arattak, díjakat nyertek, a román és a magyar kritika is értően viszonyult Bocsárdi elképzeléseihez, közben megjelent a színen az M Stúdió, egy mozgásszínház, kialakítva a maga sajátos arculatát, és a román társulat is magára talált, főként Radu Afrim rendezései arattak – és méltán – sikert, s keltettek országos érdeklődést. Amint David Esrig is elismerően hangsúlyozta, ez a kisváros fokozatosan színházi várossá vált, el tudott tartani három modern színházat, öregbítve a város hírét, nevét. A város és a megye vezetői is rájöhettek arra, mit is jelent a három színtársulat a város imidzsének alakításában. Ez nem volt mindég így, és
nem ment viták nélkül,
volt, amikor befolyásolni próbálták a színházak műsorpolitikáját, erőfeszítéseket tettek azért, hogy "közönségbarát" előadások szülessenek, azzal érveltek, hogy a nézők egy része nem is érti a modern előadásokat, az ő igényeiket is figyelembe kellene venni. Az, hogy Bocsárdi elképzelései lassan, folyamatosan alakítva a társulatot, alkalmassá tették a nagy feladatokra, nem győzött meg mindenkit. Az újrapályáztatások botrányai sem tántoríthatták el Bocsárdi Lászlót, aki bízott a maga igazában, színházi elképzeléseiben, színészeiben és nézőiben, s tántoríthatatlanul haladt a maga útján, olyan spektákulumokat teremtve, amelyek fesztivál- és kritikai sikerei őt igazolták, sokan ma a román és a magyar színházi világban Tompa Gábor mellett a másik, meghatározó jelentőségű rendezőnek tartják. Rendezhetett jeles román színházaknál is... (Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy ellenségei ezt is felrótták, miért nem ül itthon etc.) Ezért is volt fontos, önelégültség nélkül kijelenthetjük, a Háromszék szerepe a szentgyörgyi színház elfogadtatásában. E sorok írója az elmúlt másfél évtizedben körülbelül egykötetnyi elemző kritikával igyekezett megvilágosítani és érthetővé tenni Bocsárdi nagy szabású, a nagy európai modern színházakkal egy húron pendülő, egy nyelvet beszélő rendezéseit. De az idő nem állt meg, s Bocsárdi is kísérletezni kezdett, különösen érdekes volt ilyen szempontból a Moliére-előadása, ahol nagy szerep, mondhatni,
főszerep jutott a szövegnek,
bizonyítva, hogy a társulat jelentős művészei nemcsak mozgáskultúrájukat alakították, hanem szövegmondásban is hatalmasat fejlődtek. Egy időben a romániai magyar társulatoknál alig volt olyan színész, aki érthetően el tudott mondani egy verses szöveget. A szentgyörgyi társulatnál ilyen szempontból is más a helyzet. A Reflex Fesztiválon láthattunk egy prágai Kafka-előadást, ahol főszerep jutott a szövegnek. Látszott, hogy Bocsárdit mélyen megérintette ez a kísérleti előadás, érdekelni kezdte ez a fajta színház (is), a Moliére-előadásban bizonyította, tudja ezt is. A szövegmondásnak nagy szerepe van a Bánk bánban is, Bocsárdi legújabb rendezésében, és a Balogh Attila egyetemi hallgató által rendezett, furcsa Szophoklész-előadásban, a Trakhiszi nőkben. Itt néhány színész, elsősorban Molnár Gizella a dajka, D. Albu Annamária Déianeira, Pálffy Tibor Héraklész s Erdei Gábor Likhász szerepében fantasztikus teljesítményt nyújt, s itt mutatkozik be egy fiatal, szép reményekre jogosító színész, Kónya-Ütő Bence Hüllosz, a fiú szerepében. Sodró erejű, izgalmas előadás született, de néhány újítás kissé bizarrá teszi a képet, itt elsősorban az új fordítás ellentmondásaira célozhatunk, boszorkányokról, nyugdíjról beszél a görög világban, s a fiatal rendező, a görög tragédiákban oly fontos kar szerepét is megváltoztatva, székely népdalokkal illusztrálja a szereplők iszonyatos szenvedéseit. Ezek önmagukban gyönyörűek, a lányok fantasztikusan énekelnek, csak éppen nincs közük a tragédia világához, puszta illusztrációk... Nehéz, szinte lehetetlen vállalkozás a székely népdalt bevinni a görög sorstragédia világába. Itt két különböző kultúra szikrázik össze, nagyon sokszor kioltva egymást.
Bocsárdi László új rendezése,
a Bánk bán különös kísérlet.
Az előadást követő szerdai találkozón a rendező és a színészek beszélgethettek a nézőkkel, s meglepően sokan maradtak a teremben, mutatva, hogy az ilyesféle közönségtalálkozóknak fontos szerepük lehet az előadás értelmezésében, elfogadtatásában. Kissé szkeptikusan s provokálva feltettem az elkerülhetetlen kérdést, mennyire mehet el egy mai rendező a szöveg értelmezésében, Bocsárdi ugyanis eléggé meghúzta a szöveget, sőt, elhagyta az utolsó felvonást is, a király visszatér és rendet csinál. Nos, itt nem tért vissza, maradtak a nyugtalanító problémák, amelyeket Bocsárdi rendezése újszerűen közelít meg, a fragmentáltság ugyan nem mindig indokolt, de felgyorsítja kissé az előadást, amelynek így sajátságos ritmusa lesz.
Bocsárdi mindkét kifogásomra nyílt és kérlelhetetlen őszinteséggel válaszolt, a szövegértelmezésben nincs határ, állította, a rendező mindent megtehet, amit akar, ha a húzások és kihagyások a rendezői elképzelést szolgálják, a rendezői víziót kiteljesítve. A fragmentáltság meg egy új stílus kialakításának első kísérlete – fejtegette. Bánk bánja lemondott a nagy és összetéveszthetetlen előadásait oly jellegzetessé tevő fantasztikus képekről, a minuciózus aprólékossággal és gondossággal megszervezett tömegjelenetekről, bizonyos szituációkban nehéz helyzetbe hozva színészeit. Mivel a mai szentgyörgyi társulat legjobb színészei szerepelnek – a szereposztás sokszor telitalálatok sora, gondolunk itt elsősorban Nemes Levente Petúrjára, Pálffy Biberachjára, Mátray László Bánkjára, Szakács László Tiborcára, Kőmíves Mihály Mikháljára –, sikerrel alkalmazkodnak a rendező újításaihoz, és ami ebben a koncepcióban talán a legfontosabb, hitelessé teszik a magyar nemzeti dráma nagy alakjait. Az természetesen a következő előadásokban dőlhet el, hogy Bocsárdi mennyire tudja elfogadtatni új elképzeléseit. Biztató, hogy nem ül a babérjain, tizenöt év után is mer és tud kísérletezni...