Eszembe jutott az otthoni plébános, aki a maga régi, jól bevált módszereivel tanított minket. Elmagyarázta a leckét, gyakorlatokat oldatott, kérdezett, ha kellett, büntetett fekete ponttal, rossz jeggyel, vagy tréfásan fenyegetett a templomajtó méretes kulcsával. Szép emlékeim vannak az órákról, annak ellenére, hogy néha megdorgáltak, és volt, hogy a kulcs a fejem fölött fél arasznyival állt meg. De amikor felpillantottam, az atya jóságos tekintete nézett vissza rám, mondván: "Nem baj, fiam, holnap másképp lesz." És igaza volt. Következő órára szégyenemben is tanultam, és eszem ágában sem volt beszélgetni óra közben. Azt a sok meghatározást, parancsot vagy az irgalmasság cselekedeteit, amiket akkor értelmetlennek tartottam, mai napig tudom és használom. Mindezek fényében a választásom az úgynevezett konzervativizmusra esett.
Aztán eszembe jutottak a gyerektáborok, az ifjúsági énekek és a sok más foglalkozás a karizmatikus megújulás jegyében. Rájöttem, hogy ezek segítségével értettem meg és mélyítettem el mindazt, amit addig tanultam. Zavarban voltam, mert a kérdésre valamit mégiscsak kellett válaszolni. Belső vívódásaim gyümölcseképpen sok egyéb mellett megszületett a válaszom: hasznosak az új dolgok, és szükség van rájuk, hogy a régit megértsük. Hiszen az ifjúsági szentmise által figyeltem fel a lényegre, és kezdtem értékelni a gregorián miséket is.
Változások mindig kellenek, de fontos visszacsatolni a régihez, hiszen ott vannak a gyökerek, s a gyökerek nélkül a fa képtelen ellenállni a szélnek.

Csíki Beáta