Napfényben fürdött a komollói Erdősi-Sylvester János I–IV. osztályos iskola és óvoda épülete, az udvaron gyerekek uralták a játékteret. Éppen szünet volt. Dali Judit Zsu­zsanna tanítónő és Kovács Gabriella óvó­nő az irodában várta a szünet végét. Csatla­koztam hozzájuk. Amíg telt-múlt az idő, elbeszélgettünk a nyelvújító Erdősi-Sylves­terről, na meg a falu két sporthírességéről, Dávid Józsefről és Reznek Jenőről, akik Péter Lászlóval együtt az 1928-as amszterdami olimpián Háromszék, valamint Sepsi­szentgyörgy sportjának bölcsőjét, a Székely Mikó Kollégiumot képviselték. Dávid és Péter Románia, Reznek Magyar­ország színeiben. Aztán témát váltottunk.
– Tizennyolc gyerek jár az I–IV. osztályba – mondta a tanítónő –, hét elsős, három harmadikos és nyolc negyedik osztályos. A testnevelést, hogy térjek azonnal a tárgyra, Zoltáni János testnevelő tanítja, a szünet megkezdésekor ment el, órája volt. Kint, az eléggé tágas udvaron tartotta meg a tornaórát. Télen? Van itt egy eléggé nagy terem, s abban ennyi gyereknek viszonylag jó körülmények között lehet a testnevelési órát tartani. János egyébként a rétyi iskolában és még néhány falusi iskolában is tanít. Otthon van a szakmában, bár nincs könnyű dolga, hiszen kevés a gyerek, és nagy a korok közötti ingadozás. Nagyon össze kell hangolnia az órák anyagát ahhoz, hogy teljesíthesse a testnevelési órák célját, feladatát.
Telefonon értem utol Zoltáni Jánost. Dali Judit tájékoztatójához még annyit tett hozzá, hogy bizony a terem lehetne felszereltebb, elférne ott egy-két tornapad, egy-két bordásfal, egy bak, még vagy két szőnyeg, matrac, ha így jobb. Amiben nincs hiány, az a labda. Hogy mit csinálnak a tornaórákon? Most, az év elején a futás – hosszú és rövid távú – kerül előtérbe, na meg a labdajáték, az itteni lehetőségekhez igazodva, a labdarúgás. Van is egy ügyes játékosunk, Popescu Já­nos, aki a Sepsi­szent­györgyi Jövő­ben focizik. Na­gyon tehetséges.
– Nyolcadik éve, hogy itt, Komollón tanítok – így az óvónő –, az idén tizenegy óvodásom van a kicsi, közép és előkészítő csoportban. Hogy kezdjük a napot? A gyerekek fogadásával, és itt hadd mondjam el, hogy vannak hagyományaink. Például minden hétfőn élménybeszámoló nyitja a napot, van egy macink, mely minden hét végén máshová megy látogatóba, s "viszi magával a naplót", melybe aztán a szülők beírják, hogy a látogatás során mit, miket látott a mackó. Ezt persze felolvassuk. Aztán hagyomány az is, ahogy köszöntik egymást a gyerekek – érintéssel, kézfogással, vállveregetéssel... tovább menve, minden délben déli mesét olvasunk fel. A hagyományos ünnepekre – mikulás, angyalvárás, farsang, anyák napja, a húsvét – alaposan felkészülünk, együtt az iskolásokkal és természetesen a szülők bevonásával. Nem marad el soha a rajzok készítése, a komatálazás. Megün­nep­lünk minden születésnapot, ilyenkor rajzzal köszöntjük az ünnepeltet, és elénekeljük a Boldog szülinapot... Na de folytassam a napi programot: 9–10 óra között kötött tevékenységre váltunk, majd 10 órakor következik a tízóraizás – imádság előtte, imádság utána –, aztán folytatjuk a kötött tevékenységet. Ha fáradni látszik a társaság, beiktatunk egy kis játékot. A második kötött tevékenység után következik a szabadon választott, sok-sok mozgással, játékkal tarkított foglalkozás.
– Az óvodafelszereltség, a játékok adottak?
– Nem panaszkodom, de azt megjegyzem, hogy van hely bőven a felújításra. Még akkor is, ha elég sok mindent kaptunk a bicskei Kakas óvodától – jó a Réty–Bicske kapcsolat –, és egyáltalán a bicskeiektől, aztán Popescu János keresztszüleitől. Nézze, függetlenül a felszereltségtől, aki dolgozni akar, az tud. Ki tud találni olyan dolgokat, melyek fejlesztik a gyerekek kreativitását. S erre oda is kell figyelni, hiszen semmiféle eszközre (festék, játék...) pénzt nem adnak, a saját ötleteinkre, a szülők segítségére vagyunk utalva. Függetlenül az anyagi háttértől, tesszük a dolgunkat, részt veszünk a népi gyerekjáték-találkozókon, a mesemondó, a rajzverse­nyeken. S ha már a rajzot említettem, hadd mondjam el, hogy Opra Orsolya első díjat nyert az országos rajzversenyen.
– Tervek, vágyak, elképzelések a jövőre vonatkozóan?
– Nem szövök mesébe illő álmokat, számomra egy a lényeg, hogy a gyerekek mindennap mosolyogva jöjjenek az óvodába, és mosolygós arccal menjenek haza.
A napot úgymond tornaórával zárták az óvodások. Bevonultak a "tornaterembe" – elkísértem én is őket –, ahol teljes odaadással végezték a bemelegítést, a tornagyakorlatokat. Az óvónő nagyon odafigyelt a különböző izomcsoportok foglalkoztatására, a gyerekek ritmus-, mozgás- és egyensúlyérzékének formálására, fejlesztésére.
Elgondoltam, hogy sok-sok évtizeddel ezelőtt hasonlóan így ügyeskedett a későbbi atléta, Dávid József és a lovas Reznek Jenő is. Most nyomdokukba igyekszik egy labdarúgó, Popescu János, egy rajzoló, Opra Orsolya és néhány csillogó szemű, mosolygós arcú kisgyerek.