Ezt tapasztalhatta meg a sepsiszentgyörgyi Váradi József-iskola négy tanítója, aki az október végi vakáció három napját Kolozsváron töltötte, a Romániai Református Pedagógiai Intézet által szervezett továbbképzésen.
Itt találkoztak az Erdélyben működő református iskolák I–IV. osztályaiban tanító pedagógusok. Rajtunk kívül Székelyudvarhelyről, Kolozsvárról, Zilahról, Nagyváradról és Tiszafüredről jöttek kollégák, és bár most találkoztunk először, már az első esti beszélgetésen rég nem látott jó barátok között éreztem magam, akiktől csak a távolság választ el. Mintha egy rég megkezdett beszélgetést folytatnánk: a hétköznapjainkról, az ünnepeinkről beszéltünk, ki hogyan éli, szervezi meg – és ötletet, megoldást, támaszt kaptunk egymástól. A közös célt, ami összetart, ki ösztönösen, ki ésszerűen, ki a lelkileg megélt hit szintjén követi, mi is próbáljuk átadni a gyermekeknek az órákon és azokon kívül, kapcsolatot teremtünk és ápolunk. Szó volt a hagyományos, kooperatív, interaktív módszerekről és eszközökről, a mesékről és szerepükről; megoszthattuk tapasztalatainkat normális, emberi módon, senki nem próbálta túllicitálni a másikat, hogy "mi aztán még jobban csináljuk". Három nap alatt többet tanultam "reformátusságból", mint itthon egy év alatt...
Külön kiemelném a számítógépet, amely az interaktív tanítási eszközök között előtérbe került, mostanában sok felnőttnek és gyermeknek jelenti a világgal való legfontosabb kapcsolatot. De ha ez lesz a legmegértőbb társ és legnagyobb tekintély, az baj. Mindenkinek emberi kapcsolatra van szüksége, hisz az ember közösségi lény. Ezt a közösségi érzést, a hovatartozás élményét éltük meg mi is Kolozsvárott, és ezt kívánjuk erősíteni gyermekeinkben is. És nem a hatásvadász, idegen szavakkal, divatos elméletekkel felvértezve tértünk haza, nem is versenyszellemmel feltöltődve, hanem az egymástól kapott jó szó, az egymásra figyelés okozta elégedettséggel. Ezt kívánjuk továbbadni.
WILLMANN ROZÁLIA
tanítónő
