Az idei "túlszigorított" érettségi vizsgák kapcsán írtak már kötetre valót azok, akiknek feladata, kötelessége a jövő nemzedék sorsának felvállalása – ha egyáltalán éreznek felelősséget nemzetiségük, nemzetük iránt.
El- és meggondolkodtató kijelentések hangzottak el, amelyekkel egyetértek: "Használható szakmát alig, legfeljebb érettségi diplomát kínáló iskolarendszerünket ugyanis jócskán túlhaladta az idő... Milyen iparághoz akarunk szakembereket képezni? Milyen típusú végzettségre lesz valós igény néhány éven belül Sepsiszentgyörgyön és vonzáskörében...?"
Ezeken a valóban nagy fajsúlyú kérdőmondatokon magam is eltűnődtem a széles nyilvánosság előtt, amikor búcsúztattam nagy múltú, tekintélyt szerzett, önálló státuszú, Gámán János nevét csak néhány évvel ezelőtt felvevő, a köznyelvben csak Traktoriskolaként emlegetett, szakközépiskolává fejlesztett tanügyi intézményt, mely oly sok kiváló szakembert adott, és nem csak Háromszék iparának, mezőgazdaságának! Jeleztem aggályaimat a sikertelenül érettségizett fiatalok bátorítását célzó jegyzetemben is. Valóban, iskolapolitikánk átesett a ló túlsó oldalára az erőltetett iparosítás megszüntetése utáni demokratikus érában, amikor egyetlen iskolai ciklusban érettségi diplomát és szakmai végzettséget, tudást igazoló oklevelet is adtunk a diákok kezébe. Természetesen, vonzóvá váltak a szülők és gyermekeik szemében is a gyarapodó szaklíceumok, melyek egy időben kínálták a munkahelyet és az egyetemre való bekerülés lehetőségét. Így szorultak lassan mellékvágányra az eleinte kötelező nyolc, majd tíz osztály utáni két-három éves szakiskolák, amelyeket még a múlt század közepén tanonc-, azaz inasiskolaként becézgettünk. Magam is ilyent végeztem 1958-ban Székelyudvarhelyen, ahol kiváló mestereink, szaktanáraink egy életre feltarisznyáltak a fa és fém megmunkálásának csínjával-bínjával, és az általuk lerakott alapokra bátran építkezhettünk!
A nyár végén néhány hetet Budapest X. kerületében, az iparáról, gyárairól elhíresült Kőbányán tölthettem, ott értesültem arról, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szeptember 1-jétől 46 szakmában a gyakorlati képzést erősítő új tananyag alapján nyújt képzést; ebből 28 szakmát három évig, a nyolc osztályt végzetteknek oktatnak, mert Magyarországon főként a szakmunkások között mutatkozik tartós hiány (az építőiparban, de a hús-, textil- és fémiparban is). A kezdeményezést áttörésként értékelték. A Háromszékhez területileg és lakosságilag közel álló Vas megyében (területe 3336 km2, lakossága 268 600) például az üres állások 21 százaléka szakmunkát igényel...
Hazatérve meglepődve olvastam, hogy oktatási miniszterünk, D. Funeriu is újraindítaná az egykori inasiskolákat 2012-től. Elismerésem érte. És Újfalvi Istvánnak is egy férfias kézfogás, aki a Puskás Tivadar Szakközépiskola igazgatójaként bátran jelenti ki: "Az egyik legrosszabb tanügyi intézkedés az volt, amikor 2008-ban a szakiskolák bekényszerültek a líceumokba, és ezzel kétségessé vált a szakképzés jövője..." Hasonlóan nyilatkozik megyénk majd minden szakközépiskolájának vezetője – Dezső Vencel, Gábor Rezső, Dimény János, Kiss Imre, Simon István – is, aki szerint a jó mesterek, mérnökök jól felszerelt iskolaműhelyekben meg is tudják szerettetni a választott mesterséget 15–18 éves tanítványaikkal, és ezzel elkerülhetik, hogy a fiatalok az iskolapadból kikerülve a munkanélküliség nagy nirvánájában lebegjenek. Ezért hiszem és vallom, hogy a romániai iskolapolitika sorozatos tévedései ellenére is a háromszéki, sepsiszentgyörgyi szakiskolai oktatás visszatér régi, méltó hírnevéhez. Mert nem csak a Székely Vágta szaporodó lovai, lovasai várják a patkolókovácsok új nemzedékének eljövetelét. Sokan reméljük szülőföldünkön, hogy a közeljövőben néprajzi múzeumok falain kívül is lehet majd látni simító és ráverő kalapácsokat, nyeles vágókat, tüskefogókat.
