Az hittük, hogy a nyomorúság csimborasszója Hete cigányfalu. Hát, nem! – mondtunk magunkban itt, az Asszony­erdeje alatt. A tűz pusztította viskót a Máté pataka és a Bödöskút árka öleli közre. A táj lenyűgözően szép, a nyomorúság tökéletes.
A maksai községvezetés nem várhatja be a havazást, a dermesztően fagyos téli napokat – tájékoztatott Oláh-Badi András alpolgármester –, megfagy mind a három asszony, s meg az iskoláskorú leányka is. A Biblionet-program miatt bővítették a községi könyvtárat, ahonnan épületanyag maradt meg, s úgy határoztak, hogy egy 4x4-es házacskát építenek a nyomorgó családnak. Az alapot már kiásták, készülnek a betontalapzat öntésére. A téglát az önkormányzat vásárolta önerejéből.
– Jolánék egy olyan házacskában laktak, amely nem az övék. A gondatlan tüzeléssel meggyúlt, és leégett a viskó teteje. (1. kép) Nem akartuk kijavítani, mert másnak a tulajdona, s ha egyszer megjelennek, egy család télvíz idején az úton marad. Nem volt mit tenni – folytatta az alpolgármester –, kissé odébb évekkel ezelőtt az önkormányzat újat épített számukra. Ennek is leégették a tetejét. (2. kép) Igen ám, de egyéb baja is van: a plafon szakad be, s akkor a csillagos ég lesz a mennyezetünk – mutatta Jolán leánya, Gyöngyi. Oldala megbomlott, hull le róla a sártapasz, a gerendák között kilátni az erdő felé. A gyertya és a petróleumlámpa füstjétől minden fekete, füst és kátránybűz tölti meg az egész házat. Ha elfogy a gyertya s a petróleum, sötét borul a viskóra.
– Ki lakik itt? – kérdeztük.
– Én, instálom. Góga Jolán a nevem, testvérem Dima Ilona, Dima Gyöngyi, a leányom és a leányka, Dima Izabella. Csókolom kezeit, örvendek, mert az elnök úr új házat épít nekünk.
Gyöngyi ebédre készül. Pityó­kája van, zsírlamat (értsd: olaj, zsír) nincsen. Egy fej hagymát kért a patak túlsó oldalán lakó családtól. Izabellát rendetlenül járatja iskolába, az idén harmadik osztályba kellene járnia. Attól fél, a tanítónő hazaküldi, mert szegényes a ruhája. Fogával betegeskedett, azért hiányzott. Fotóriporterünk fényképezőgépétől megijedt a leányka, rémült arccal rohant a viskóba.
– Kevéske segélyt kapunk, de az erőst kicsi – folytatta Gyöngyi. – Pótoltuk a nyáron gombával, erdei gyümölccsel. Ha pityóka nem lenne, éhen halnánk. Kutunk nincsen, de ebből a patakból iszunk. Tiszta a vize, rajtunk felül nem lakik senki.
Időközben megérkezett a segélyszállítmány. A gerendának és szarufának valók már helyben. Ambarus Gábor tanácstag, Illyés Ferenc karbantartó, Berszán Tibor alkalmazott és Mocsel Jenő, amolyan romafelelős egy rakomány gyári téglát hozott. (3. kép) Megkezdődött az építkezés. Sietni kell, mert itt vannak az -emberek! (Értsd: nov-ember.)
Olyan hangok is szárnyra keltek a faluban, hogy "ennél fontosabb dolga is lenne az önkormányzatnak, mint hogy Jolánéknak házat építsen a mi pénzünkből!"
Az önkormányzatiak úgy tettek, mintha nem hallanák. "Súlyos szociális gond ez – mondták. — Sajnáljuk a nyomorultakat, segíteni emberi kötelesség!"