A Háromszék napilap 2011. november 11-én közölte Kalmár Zoltán, a Nagyszebeni Polgári Magyar Művelődési Egyesület tb. elnökének véleményét a Háromszék nagyszebeni vendégjátékáról. Méltatlannak érzem, hogy butaságokra reagáljak, de mivel az illető úr egy művelődési egyesület tiszteletbeli elnöke, és véleményében nemcsak tudatlanságot, hanem rosszindulatot is látni vélek, mégis megírom véleményemet.
Szomorú, hogy Kalmár Zoltán az 1960-as években kialakult "népi együttes" műsorszerkezetét és stílusát kéri számon 2011-ben. Kalmár úr egérszürke viseletet lát, a siratót első számnak véli és nyekergésnek hallja, hiányolja a műsorvezető tréfáit. A tiszteletbeli elnök úr – aki a művelődéshez ezek szerint nagyon is ért – és a hozzá hasonló nézők szórakozni akarnak. A magyar nyelv nagyon pontos, a szótő a "szór", tehát nem épülni, gazdagodni megyünk színházba, táncegyüttes előadására, hanem időt "szórni", szórakozni.
Nem bekapcsolódni, feltöltődni, hanem épp fordítva, kikapcsolódni.
De miről is van szó? Az 1960-as években a kommunista ideológia alapján kialakult mozaikműsorokban a "népi együttesek" kizárólag ünneplő és uniformizált viseletben léphettek színpadra, jelezvén, milyen nagy a jólét és boldogság, hogy a templomba járó, ünnepi viseletben táncolja mindenki a verbunkot. És a táncszvitek között a műsorvezető tréfás rigmusokkal szórakoztatta a közönséget. Ezek a szövegek annak idején arra szolgáltak, hogy teljen az idő – másképp nehéz lett volna kétórás előadást alkotni –, és a táncos kipihenje izomlázát.
Kalmár úr nem értett semmit az előadásból, nem értette a címét, "Száz évig", nem tudja, ki volt Fodor Sándor Netti, és nem hallott semmit sem a népzene- és néptáncgyűjtésekről, sem a táncszínházról, sem arról, hogy jövőre 35 éves lesz az erdélyi táncházmozgalom. Ez nem baj, csak szomorú. Ezek után nincs mit csodálkoznunk, hogy a tisztelt úr soha nem hallott siratót, sőt, azt sem tudja, hogy egyáltalán létezett sirató. A sirató mint műfaj a mai valóságból már eltűnt, de a 20. század végén több helyen is élt még, én is voltam pl. Kalotaszegen olyan temetésen, ahol siratóasszonyok siratták el az elhunytat.
Egyszóval Kalmár úr annyit ért ehhez, mint ló az ábécéhez.
De az még szomorúbb, hogy a Háromszék napilap teret ad ilyen butaságoknak. Ez a vélemény- és sajtószabadság félreértése, hiszen a mai világban a médiák hihetetlen mennyiségű butaságot, marhaságot közölnek, terjesztenek.
Könczei Árpád zeneszerző, koreográfus, Budapest
