Dan Voiculescu, a konzervatív párt elnöke és tettestársai égető hiányt igyekeznek betölteni. Az izgatókét és békebontogatókét. Az idők kezdetén, amikor már minden román pártnak le volt osztva a megfelelő politikai színezet, igazából labdába sem rúghattak. Későn ébredtek, ráadásul rosszkedvűen.
Aztán az egységpárt, az a mosogatószer nevű power gél, elvesztette a póverjét, és lassan másfelé dekoncentrált, és ekkor a konzervgyáros végre felfedezte, neki a háromszéki és egyáltalán a székelyföldi románságot kell megvédenie. Kitől és mitől? No igen: a székelyektől, akik most és mindörökké — ámokfutóként így érézkeli — arra készülnek, hogy átharapják, kinyírják, megsemmisítsék, kibeleljék, leszorítsák a pályáról azokat a szegény ördögöket, kiket még a jóságos Csoszi bácsi rendszere plántált oda, kik konjunktúralovagként, isten és a párt nevében érkeztek, s egyetlen tulajdonsággal rendelkeztek: egy bordában szőtték őket a rómaiakkal és dákokkal (ha hihetünk a géntérképeknek). Más erényük nem nagyon volt/van, mert ha lenne, másutt lettek volna elsők és kiválóak.
A konzervgyáros mélyhűtött, tartósítószerekben (gyűlölet, gyanakvás, rosszindulat, utálat, összeférhetetlenség, kákán csomókeresés, sértődékenység, közönséges rágalmazás, heprecsóriság) pácolt hangulatot szállít. Összejön, és büntetéseket eszel ki. Legfőbb fegyvere a román nyelv, amelyet nem megszerettetni kíván, hanem korbácsalapú módszerekkel elidegeníteni a magyar iskolákban. Holott a székelyföldi magyarság megtanulja(ta) az állam nyelvét, de nem azért, hogy a rozsdás konzervek gyártójával szóba álljon. Ők, mármint a har-kovi magyarok és románok, akik nincsenek oda a konzervekért, inkább a friss dolgokat kedvelik, igazi humanistákkal szeretnének szövetkezni, barátkozni, találkozni. Vannak ilyenek a pátriában.
S ha már itt tartunk, azt hiszem, Rómának inkább szüksége lenne a konzervzabálókra. Ki kellene jutniuk az olasz fajtestvérekhez, és meg kellene magyarázni nekik, kicsodák az egy és kik a sok r betűs honfitársaink, és ne gyűlöljenek minket, akiknek az útiokmányaiban dominál a piros sárga kék szín. Ugyanis mi is szeretnénk látni Itália csodáit. Különben úgy járunk, mint egy ismerősöm, aki elmesélte, félt románul, vagyis az anyanyelvén megszólalni Rómában, az ,,atyai ősök" városában, midőn ott túrázott, inkább magyarul fordult ugyancsak román útitársaihoz, és viszont. Miből is jól kitetszik, hogy a magyar nyelv olykor nem is oly megvetendő.
Végül a konzervgyáriaknak üzenjük a régi vers aktualizált változatát: ,,december elseje / üres a tolerancia belseje".
