November 26-án az alsó-szászországi Braunschweigben 83 éves korában váratlanul elhunyt a marosvásárhelyi származású Kerekes Tóth Erzsébet népdalénekes.
Ismét szegényebbek lettünk, bár amikor az idei Szent György-napokon még színpadra lépett (sajnos, ez volt az utolsó), olyan életerővel, optimizmussal és művészi erővel énekelt, hogy még koncertturnén is gondolkoztunk. Fantasztikus szellemi frissessége lenyűgözött.
A Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet utolsó kolozsvári évfolyamán, 1954-ben szerzett színészdiplomát. Pályáját az Állami Székely Színház marosvásárhelyi színésznőjeként kezdte, majd az Állami Székely Népi együttes, későbbi Maros Művészegyüttes vezető énekeseként, több éven át igazgatójaként folytatta. Az intézmény 55. születésnapján már nem tudott jelen lenni. Gazdag életútjához az is hozzátartozik, hogy négy éven át igazgatta a Marosvásárhelyi Állami Bábszínházat. 1958 óta a marosvásárhelyi, a kolozsvári, a bukaresti és a Kossuth Rádió munkatársa. Előadó művészetét Románián és Magyarországon kívül számos európai, észak-amerikai és távol-keleti államban élvezhették. A Magyar Rádió Ezüsttoll-díjasa, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti keresztjének kitüntetettje, a Magyar Kultúra Lovagja, Marosvásárhely díszpolgára volt. A szakmai kritika Török Erzsébet művészeti örököseként, a bartóki és kodályi hagyományokat messzemenően tisztelő és követő, igényes énekművészként értékelte.
Mint erdélyi lemezkiadó rendkívül hálás vagyok a sorsnak, hogy a Marosvásárhelyi Rádió jelenlegi és volt igazgatója, Borbély Melinda, valamint Jászberényi Emese és a rádió jó néhány lelkes munkatársa hozzásegített, hogy a meglevő felvételeit előkeressük, és a modern technika elvárásainak megfelelően ismét közkinccsé tegyük. Csodálatos művészete ezeken a korongokon megmaradt, hiszen az utolsó előadónk volt, aki az erdélyi népzenét ízeiben, minden árnyalatában ismerte. Ő valóban sztár volt, mindannyiunk sztárja, akinek ajkán a leghitelesebben kelt életre népdalaink bensőséges, megejtő szépsége.
Bár élete utolsó éveiben távol élt szeretett szülőföldjétől, barátaitól, egykori rajongóitól, mégis minden gondolata Erdély és a színpad volt. Egy interjúban így vallott önmagáról: "Sosem éreztem magam sztárnak, inkább egyszerű napszámosnak, aki igaz ügyet szolgál. A népdal sok kaput kinyitott előttem, és hálás vagyok ezért a sorsnak. Az emberélet véges, de a népdal, az sosem hal meg, az örökké él."
És most már a mindenki Tóth Böskéjének emléke is örök.
