BOLDIZSÁR BÉLA, Bélafalva. Az utóbbi időben nem végeznek ingyenes analíziseket Kézdivásárhelyen – illetve van, ahol igen, de ott sem mindenkinek. Úgy hírlik, egy fővárosi laboratórium is megjelent a városban, de ennek a szolgáltatásaihoz sem akárki férhet hozzá, pedig az egészségbiztosítást mindenki fizeti – és sokan még a laboratóriumi vizsgálatokat is. Úgy érzem, a biztosítót nem érdekli Felső-Háromszék, vagy talán úgy vélik, hogy még nem eléggé szegény ez a vidék? A napokban egy többgyermekes anyát vittem el Csíkszeredába, mert ott ingyen elvégeztek olyan kivizsgálásokat, amiért itthon egy tehén árát kellett volna kiadni. Hogy is van ez, tisztelt urak, önök a mi adóinkból élnek, és mégis a mi nyakunkra húzzák rá a hurkot?
PAKUCS ETELKA, Nagyborosnyó. A sepsiszentgyörgyi önsegélyző pénztár tagjainak Reménység nyugdíjasklubja immár 16. születésnapját ünnepelte. A nagy létszám miatt az Orchidea vendéglőben gyűltünk össze, amely pompás termével és elegánsan felszolgált vacsorájával elbűvölte a közel ötven résztvevőt. Ez a 16 év a klub tagjainak sok örömet, sok jó barátot szerzett itthon és a szomszédos országokban. A magyar hon minden részébe eljutottunk, cserekirándulásokkal is gazdagodtunk; tevékenységünket mindig értékelte és támogatta a város önkormányzata, és mi minden együtt töltött időt jó kedvvel fűszereztünk. A sok magányos ember ilyenkor nem volt egyedül, megtalálta mindenki, mire szíve vágyott, és feledte búját, baját. Jártunk városra, falura, az idősek vigasztalására, és igyekeztünk örömet szerezni tarka műsorunkkal. Történelmi emlékhelyeket látogattunk meg, irodalomórákat tartottunk, neves elődeinkről is megemlékeztünk. Néhányan kiestek közülünk – emlékeinkben megőrizzük őket, de nekünk, kik a klubot létrehoztuk, megállnunk nem szabad. Ha elfáradunk, pihenünk egyet, és egymás kezét fogva adunk hálát, hogy e napot megértük.
IGYÁRTÓ ATTILA, Gidófalva. Évek óta naponta többször autózom Sepsiszentgyörgyre, de most először élvezem is az utazást. Valahányszor rátérek a főútra (DN 12), úrrá lesz rajtam egy olyan fajta jóérzés, amit eddig csak akkor éreztem, amikor átléptem a román–magyar határt, és szembesültem azzal a hatalmas különbséggel, ami az utak minőségét és milyenségét illeti. Ugyanis az aszfalt sima, a fehér csíkok – már ottlétük is szenzáció – még egyenesek is, és az a sok, fényvisszaverőkkel ellátott jelzőtábla nemcsak a szükséges információkkal látja el a járművezetőket, de bizonyos mértékben éjszaka is éberen tartja őket, és nem utolsósorban a szemnek is tetszetős a látvány. Ettől az érzéstől olyan európainak érzem magam, de ugyanakkor szorongani is kezdek, hogy meddig marad ez ilyen szép? Hiszen tudjuk, hogy pár éve még voltak az útszélen fehér cövekek, amelyek fehér és piros macskaszemekkel segítették az éjszakai utazót, ám elég rövid idő után eltűntek, gondolom, "majd jó lesz valamire" jelszóval vitték a gyalogosok, szekeresek, ki tudja, kik. E kis macskaszemek nélkül pedig mit sem érnek a széljelző cövekek. Egyelőre még hiánytalanok, a jelzőtáblákat sem csavargatták-hajlították el. Tehát, kedves autósok, élvezzétek a vezetést, amíg lehet! Én ezt teszem.
P. GY., Székelyudvarhely. Idei szabadságomat Sepsiszentgyörgyön, szülővárosomban töltöttem a rokonaimnál, és néhány olyan tapasztalatot is szereztem, amely kissé felháborított. Meglepő, hogy egyes emberek mennyire kapzsik, maguknak valók tudnak lenni, s ezért még attól sem riadnak vissza, hogy embertársaikat becsapják. És még csak nem is szégyellik magukat! A szemerjai úgynevezett dollárpiacon egy illyefalvi nő ahelyett, hogy tisztelné a vásárlóit, még le is csúfolja őket – nem elég, hogy hazudik nekik. A rokonom szomszédját a felesége kiküldte egy kis friss paszulyért, aki az illető "hölgyhöz" ment vásárolni. Persze megkérdezte, hogy friss-e a paszuly, az meg rávágta: hát persze! Boldogan vitte haza, na de a feleség már nem volt annyira boldog, amikor meglátta a paszulyt, amely minden volt, csak friss nem: mind ki kellett bontania a szemeket, hogy valamit megmentsen belőle. Egy maréknyi szemes paszuly maradt a levesbe. Szóval, némelyeknek minden eladó. De a legszebb az, hogy ugyanez az árus egyszer azt mondta: "ezek a blokkosok minden sz...t megvesznek". Kihez intézte szavait, nem tudom, de más is meghallotta... Bizony ama hét év nagyon hiányzik egyeseknél... Az Újnegyedben amúgy is érdekes az élet, két "úriember" például gondolt egyet, és kisajátított magának két parkolóhelyet a Golgota vendéglővel átellenben: egyszerűen leszúrtak két betonvasat a földbe, átkötötték lánccal, és máris megvolt a saját kis parkolójuk, melyért, gondolom, nem fizetnek egy banit sem a városi tanácsnak. Egy másik "úriember" fogta magát, és a 18-as tömbház előtti zöldövezet kellős közepébe ruhaszárítót készített. Ez igazán egyedi és különleges megoldás, de vajon hová jutnánk, ha mind így járnánk el?
