Díszállatok a lakásbanVásárlás előtt

2007. november 8., csütörtök, Család

Mielőtt eldöntenénk, hogy díszmadarat szeretnénk tartani a lakásban, érdemes néhány idevonatkozó kérdést megvizsgálni.

1. Biztosítani tudjuk-e a madár napi röptetését? Ugyanis időközönként ki kell engedni a szobába, hogy megmozgassa izomzatát. Ez fontos, hogy egészséges maradjon, ne sorvadjanak el izmai, ne hízzon el. A betanított madár magától visszamegy a kalitkába, azonban mikor kiengedjük, vigyáznunk kell arra, hogy az ablakok legyenek becsukva, a függöny elhúzva, mert a világosság vonzza a madarat, és kirepülhet, vagy nekiütődhet az ablaknak.

2. Egy vagy több madarat szeretnénk tartani? Ez elsősorban a helytől és időtől függ. Nagyobb kalitka, esetleg szoba, röpde szükséges több madárnak. Egy madár viszont több időt igényel, főként a papagájokkal kell többet foglalkozni. Igaz, a magányosan tartott papagáj kialakít egy életritmust: amikor napközben nem vagyunk otthon, inkább alszik, pihen, de délután, este, amikor hazaérkezünk, várja a törődést, ilyenkor kell vele foglalkozni, még ha nincs is kedvünk hozzá. Egyébként a madár búsulni kezd, ami pusztuláshoz vezet. A madárral való törődést nem pótolja a tükör, egyéb játékok elhelyezése a kalitkában vagy a drága finom falatok. Ha nincs időnk a madárral rendszeresen foglalkozni, esetleg vegyünk egy társat neki. Lehetőleg azonos neműt, így megelőzhetjük a civakodást vagy verekedést a kalitkában.

3. Tekintettel kell lenni arra, hogy van-e a családunkban allergiás személy. Sok madár és más állat azért kénytelen gazdát cserélni, mert kiderül, a családban valaki allergiás a tollra vagy a szőrre. Ezért jó ezt is tisztázni vásárlás előtt.

4. Fontos kérdés az is, hogy van-e lehetőség a madarat elhelyezni, ha nyaralni vagy egyéb miatt hosszabb ideig távol kell lennünk.

Ha ezeket a szempontokat átgondoltunk, nem maradt más, mind a madár beszerzése, vásárlása.

A következőkben az egzotikus madarakat ismertetjük.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 701
szavazógép
2007-11-08: Család - Puskás Attila:

Élettörténetek

Mindig foglalkoztatott neves emberek élettörténete, önéletrajza, ezek tekintélyes számban gazdagítják könyvesszekrényem polcait. Művészek, politikusok, hadvezérek, az irodalom, festészet, szobrászat, színészet jeles képviselői vallanak önmagukról.
2007-11-08: Család - x:

A szív (Háziorvos)

A szív, a vérkeringés központjában elhelyezkedő, alig háromszáz grammos izmos pumpa szakadatlan működése biztosítja a test különböző részeinek vérellátását. Percenként hatvan-nyolcvanszor, óránként négy-ötezerszer ver, naponta hétezer-kétszáz liter vért mozgat meg, s hetven év alatt összehúzódásainak száma két és fél milliárd.