Akár Mátyás király meséjében az okos lány, úgy oldotta meg a népszavazás ügyét az RMDSZ és annak megyei elnöke, Tamás Sándor.
Erősen harcolnak érte, szívvel-lélekkel támogatják, miközben nemcsak magukat, de szövetségesüket, a román kormányt is biztosítják, nem kell aggódni, mindez csak látszat, buborék, a dologból nem lesz semmi. A kecskét is jóllakatják, a káposzta is megmarad.
Ha valós szándék állna a szép szavak mögött, akkor ezúttal az amúgy jól mutató, karakánul kiálló, tűzön-vízen át politizálás helyett a józan ész szavára hallgatnak. Nem rohannak fejjel a falnak, hanem kijavítják azt a néhány formai hibát – egyetlen tanácsülésen megtehették volna –, és lehetőleg a gáncsoskodás összes elemét kiiktatva próbálnak előrelépni. Annál is inkább, mert a kormány helyi megbízottja jelezte, jogi kifogásokat nem hoz fel, zöld utat kap a határozat, ha kiigazítják a felvetett tévedéseket. Nem így történt, az RMDSZ és az MPP egyaránt a jelen út folytatására voksolt. A jelek szerint arra alapoznak, kevesebb munkával több szavazatot hoz majd, ha a jövő évi kampányban nagy hangon kell megküzdeniük az egységes Székelyföldért. Hol a román hatalommal, hol egymással. Az ízelítőt már megkaptuk, az egyik fél (RMDSZ) a román igazságszolgáltatás pártossága miatt aggódik, a másik (MPP) a kormányt képviselő prefektus lemondását követeli. S ez még csak a kezdet...
Idősebb s ma már ifjabb politikusaink is megtanulták, a tetteknél jóval hatásosabbak, többet nyomnak a latban a szép szavak, könnyebb kiárusítani a csábítóan becsomagolt álmokat, mint naponta dolgozni, újabb és újabb téglát beépíteni abba a házba, amelyet otthonunknak kívánunk. Pedig ez a népszavazás kitűnő alkalom lenne felmutatni azt, hogy valóban létezik akarat, Székelyföld lakóinak túlnyomó többsége autonóm régióban kíván élni. Néhány évvel ezelőtt megszervezett egy házról házra járó, nem hivatalos referendumot a Székely Nemzeti Tanács, több mint kétszázezer igent sikerült összegyűjteni, ennyien válaszoltak kedvezően a székelyföldi önrendelkezéssel kapcsolatos kérdésre. Ellenszélben dolgoztak, az RMDSZ gáncsoskodásától kísérve, s bár rövid időre ránk figyelt akkor az ország s a világ, soha nem sikerült kellő, súlyának megfelelő érvényt szerezni ennek az eredménynek.
Most, ha az RMDSZ is komolyan gondolná, hivatalosan vagy akár nem hivatalosan, sokkal hatékonyabb referendumot szervezhetnének. Az itt élők egyetlen napon, jövő év március 11-én mondhatnák ki: egy Székelyföld nevű és területű, autonóm, önálló közigazgatási egységben kívánnak élni. Nem kétszázezer, de négyszázezer igen gyűlhetne össze kevesebb mint 24 óra alatt, és ez a vélemény akkor is megkerülhetetlen lenne, ha a román hivatalok által nem elfogadott módon megszervezett népszavazás során mondatna ki.
Nem taktikázásra, nagyhangú frázisokra van szükség, hanem civil kurázsira, no meg valós tenni akarásra. Arra, hogy azok, akiknek kezében a döntés, ne csak szavakkal, de végre cselekedeteikkel is bizonyítsák, saját jövőjük, politikai karrierjük mellett esetleg a régió, az itt élők boldogulása is fontos számukra. Azt, hogy a népszavazás, az autonómia nem csak önző eszköz, hanem valós cél.