FERENCZ BÉLA, Sepsiszentgyörgy. Pár évtizede Románia nemzeti ünnepe augusztus 23-a volt, 1944-ben ezen a napon mondott fel a bukaresti vezetés az addig szövetséges Németországnak, hátba támadva alakulatait a keleti fronton, itt, a Kárpátokban.
Az oroszokkal karöltve űzte, öldökölte a román hadsereg a menekülőket. Manapság a román nemzetállamot ünneplik december elsején, ami hazugság. Illene végre olyan állami ünnepet kitalálni, ami nem szégyenteljes a román népre, és nem sértő az ország más nemzetekhez tartozó állampolgáraira nézve sem.
V. E., Sepsiszentgyörgy. 2010. július elsején próbamunkára alkalmazott egy helybeli bolt, és augusztus 9-én hivatalosan is. Akkor még nem tudtam, hogy mire vállalkozom: az eladáson kívül sok más aprómunkát is el kellett végezni. Mivel egyedül élő anya vagyok, alkalmazásomért a főnököm havonta 500 lejes támogatást kapott egy kerek éven keresztül. Idén február végén közöltem vele, hogy várandós vagyok, ez nem tetszett neki, és ettől kezdve igencsak megkeserítette az életemet. Sokat betegeskedtem, kórházban is többször voltam, a főnök azonban nem akart igazolást adni az egészségügyi ellátáshoz, nem ismerte el a szabadnapjaimat, nem adta ki a 21 napos szabadságomat, és hónapokig nem fizetett. Végül a rendőrségre került az ügy, így kaptam meg júliusban az áprilisi, májusi, júniusi fizetésemet – aztán szeptemberig megint semmi. Miután másodszor is panaszt tettem a munkaügyi felügyelőségen és az egészségbiztosítónál, valahogy megkaptam a júliusi és az augusztusi béremet. November végén a szeptemberi és az októberi pénzem még sehol. Közben megszületett a második gyermekem, és ahelyett, hogy vele foglalkoznék, sétálnom kell egyik helyről a másikra, hogy megkapjam, amire mindenki jogosult, aki betegszabadságon vagy szülési szabadságon van. Nem ajándékot és nem alamizsnát kérek, csak azt, ami jár, hiszen a számlák is havonta jönnek, és nem kérdi senki, van-e, miből kifizetni.
KOLUMBÁN CSABA, Barót. 1988. július 23-án egy akkor tizenegy éves kislány elveszítette a családért dolgozó, küszködő, szeretett apát, aki gyermekei boldogabb jövőjéért gyűjtött. De volt egy kapzsiságáról, erőszakosságáról hírhedt rendőr Erdővidéken, aki kifosztotta és halálba kergette ezt a családapát, és nemhogy megbűnhődött volna érte, hanem ki is tüntették, csúfos halála után forradalmi hőst csináltak belőle. Az elkobzott javakból családja is gazdagodott, az állam is, sőt, még a halála után is ebből élnek. A károsult azóta felnőtt lánya pedig a mai napig perel az elkobzott vagyonért (jelenleg a Legfelsőbb Törvényszéken van az ügy), nem kárpótolta őket senki, holott szinte minden elkobzott holmiról (ékszerek, vagyontárgyak) papír volt. Sok kérdés maradt megválaszolatlanul 23 év után is – az egyik az, hogy annak az embernek nem voltak felettesei, akik megálljt parancsoltak volna neki? A másik, hogy hová tűntek el az eltulajdonított értékek, és miért hallgat, aki esetleg tud róla? Most már kinek áll érdekében, hogy a családot ne tájékoztassák megfelelően?
