És ezekkel a gondolatokkal emlékeznek a kezdetekre azok a fiatalok, akik húsz évvel ezelőtt óvodásként, kisiskolásként fogták meg egymás kezét, és követték az éppen szolgálatos oktató lépéseit a Tilinka együttes muzsikájára; azóta többen óvodában, iskolában, játszóházakban tanítják a gyermekeknek zenei és táncanyanyelvünket. A sepsiszentgyörgyi gyermektáncház húszéves születésnapján a kezdeményezőkkel, a folytonosságot biztosító zenészekkel, oktatókkal, a hagyományőrzés sokrétű gyakorlatát minduntalan tágító megszállottakkal együtt idézzük fel a több nemzedéknek irányt mutató történéseket.
A kezdet
Ha az elmúlt húsz év alatt Sepsiszent­györgyön nem lettek volna folyamatosan olyan lelkes zenészek, akiknek szívügyük a gyermektáncház, nem beszélhetnénk két évtizedes múltról, mert élő zene nélkül elképzelhetetlen a néptánc fennmaradása. 1991-ben Kovács István, Melkuhn Róbert és Ségercz Ferenc tán nem is sejtette, hogy Tilinka együttesük képes megmozgatni akkora gyermeksereget, amely hamar kinövi a városi művelődési házat, Bodó-Bán János és Enikő, majd Ambrus (jelenleg Nagy) Csilla pedig minden bizonnyal nem gondolt arra, mi lesz öt, tíz, húsz év múlva: egyszerűen csak a maguk kedvére és a gyermekek örömére tanították mindazt, amit ellestek az öregektől Moldvában, Gyimesben, Fel­csíkon. Hogy miért éppen e három vidék zenéje, ritmusvilága, tánca a legalkalmasabb a gyermekek oktatására, annak magyarázatát a bevezetőben már említett Kecsketánc CD-változatának felvezetőjében fogalmaztam meg akkoriban a Folker együttes felkérésére. Erről ma sem gondolkodom másképpen, mert úgy vélem, nincs alkalmasabb zene a néptánc tömeges megszerettetésére és tanítására, mint a gyimesi és moldvai csángó, valamint a felcsíki muzsika. Ez az a hangzás- és dallamvilág, amit a soronkénti és szakaszonkénti ismétlés sem tesz unalmassá, mert képes egyszerre ötven, vagy akár száz lábat táncra indítani, s bár látszólag ezek a mozdulatsorok inkább hasonlítanak a lánc- és körjátékhoz, mire az ember megtanulja, rájön, hogy tulajdonképpen táncol. Ez a táncos játék egyformán szórakoztatja a gyermekeket és a felnőtteket, kezdőket és haladókat. Ezért, aki ehhez a muzsikához és tánctanítási formához nyúl, szinte biztosra veheti a megérintett közösség szeretetét.
Ízig-vérig táncházasfajták
Melkuhn Róbert nem titkolja, hogy amikor megérezte a gyermekek szeretetét, háláját azért, amit és ahogyan ők a Tilinkával muzsikáltak a kilencvenes évek elején, olyan megtartóerővel hatott rá, hogy többé már nem is akart megválni ettől a világtól. Ezt nem csak mondja, bizonyította is az elmúlt húsz esztendőben, soha nem mondott nemet, ha táncházba regöléskor, farsang­kor, pünkösdkor meg a többi táncházas és ünnepi alkalommal muzsikálni hívták a gyermekekhez. Úgy tartja, "mielőtt rumbát és egyéb táncokat tanulnának a gyermekek, fontos, hogy megismerjék saját népdalaikat, néptáncaikat, azt a kincset, amit eleink hagytak ránk". Ségercz Ferenc úgy emlékszik a kezdetekre, "Harai Huni még akkorka volt, hogy alig látszott ki a földből", ma a fiatal muzsikusok élvonalába tartozik, akik pedig tanítottak, "ízig-vérig táncházasfajták voltak". A már említett Bodó-Bán házaspár és Ambrus Csilla mellett beszélgetőtársaim említik többek között Csatlós Rékát, Pál Emesét, Szász Csillát, Becsey Évát, Bakó Rozit a tanítók sorában, Kádár Rezső, Kovács István, Kolozsi Attila zenészt.
Aki ebbe belekóstol, ezzel él
A gyermektáncház legnagyobb érdeme, hogy nemzedékeken keresztül olyasmit tudott átadni a gyermekeknek, ami életre szóló – véli Kovács István, mert szerinte, "aki ebbe belekóstol, ezzel él". Kolozsi Attila kezdetekben elsősorban a tanulás lehetőségét látta a táncházban, a tilinkások mellett csiszolta kobzáló tudományát, később, amikor családot alapított, áttért a kézművességre, mert "az jobban helyhez köt, mint a muzsikálás". Minden bizonnyal jól tette, mert keze alatt több száz gyermek tanulta meg az elmúlt években a fazekasmesterség alapjait, akiknek mesterművei a kézműves-kiállítások kiemelt darabjai, kemencerakó tudományáért pedig Attilát messziről is megkeresik. Az ő gyermekei is táncházasok, felesége, Ko-lozsi Ildikó pedig a Guzsa­lyas Játszóház egyik alapembere.
Kádár Rezső gyermekként kezdte a táncot a valamikori pionírházban, majd a Tilinkával járt Moldvába és Gyimesbe, ott mártózott meg ebben a csodálatos hangzásvilágban, dobolt a gyermektáncházban, táncot tanított, gyermekeit is rászoktatta a táncházra, jelenleg is aktív táncházszervező Árkoson a Fészekrakó Egyesületben. Szerinte az a legfőbb hozadéka mindennek, hogy "sikerült sok nemzedéken keresztül megszerettetni a gyermekekkel a hagyományokat". Sorra vehetnénk a gyermektáncházból kinőtt fiatalokat, akik ma is kötődnek a népzenéhez, néptánchoz, népi mesterségekhez, mint például Kovács Linda, ki gyermektáncházasként lépett elő muzsikussá a Fabatka együttesben, jelenleg az Égvilág énekese, furulyása, játékmestere, és sokan mások, akik a születésnapi ünnepség sikeréhez is hozzájárultak, többek között Kelemen István, Pál Előd, Gábor Ágnes, Kónya-Ütő Bence, Virág Imola és Endre, a már említett zenészek és táncoktatók, a Fabatka és a Folker együttes.
Szakmaiság és jó hangulat
Sokak szerint Benkő Éva olyan változást hozott 1995-től a sepsiszentgyörgyi gyermektáncházba, mint a Tóth B. Tinka irányította Guzsalyas Játszóház (1998-tól alapítványkén működik) a kézműves mesterségek visszahonosítása terén. Mindketten jól felkészült szakemberként, tudatosan építették azt a birodalmat, ahol jelenleg is egymást érik a népi hagyományok iránt fogékony gyermekek és felnőttek.
Benkő Éva tizenöt éve vezeti a gyermektáncházat rengeteg játékkal, mesével, mondókával, a hűséges zenészek segítségével. Sorolni is nehéz, ki mindenki muzsikált, muzsikál a gyermekeknek a mai napig, a már említettek mellett Fazakas Albert, Csibi Szabolcs, Lőrinczi Zsolt, a Fabatka és a Folker együttes és még sokan mások. "Én alapozásnak nevezem mindazt, amit itt nyújtunk a gyermekeknek, alapot adunk mozgáskultúrájukhoz és a hagyományszeretethez, ugyanakkor a táncházak hangulata is nagyon fontos, az az élmény, amivel itt a gyermekek gazdagodnak" – ebben látja munkája értelmét Benkő Éva, aki a gyermektáncházban meghonosította a szüreti mulatságot, a regölést, farsangolást, pünkösdölést és a többi ünnep közös köszöntését, mely alkalmakra a népi mondókák, gyermekdalok hatalmas kincses tárából válogatott odaillő darabokat.
Mély kútba tekintek...
Ezzel a címmel tartotta tegnap húszéves születésnapját a sepsiszentgyörgyi gyermektáncház, és nem tévedtek volna a szervezők, ha a idézett mondóka első sorában a kút szót múltra változtatják. Mert bizony, amit a gyermektáncházat és az ahhoz szorosan kötődő Guzsalyas Játszóházat működtetők tesznek, a legeredményesebb múltba tekintés, mert a gyermekek számára hozzák fel a mély kútból azokat az értékeket, amelyeknek sokáig nem volt szabad mutatkozniuk.
Sepsiszentgyörgyön kisebb-nagyobb szünetekkel 1978-tól működik táncház – jelenleg a Háromszék Táncegyüttes a gazdája –, e nélkül nem beszélhetnénk ma a húszéves gyermektáncházról. Ha a kilencvenes évek elején nem lettek volna ebben a városban olyan fiatalok, akiket már korábban megfertőzött a táncházláz, éveket késett volna a gyermekek bevonása ebbe a körbe. Vitat­hatatlan, a jövőre harmincöt éves erdélyi táncházmozgalom olyan mozgatórugója volt a népi hagyományok iránti érdeklődésnek, hogy méltán került fel november végén az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára a magyar táncház.