Megakadályoznák az indulását

2007. november 9., péntek, Közélet

Bűnvádi eljárás indult Tőkés László királyhágó-melléki református püspök, az egyetlen független európai parlamenti jelölt ellen, mert fellépett a sikkasztás, a korrupció ellen — jelentette be Szilágyi Zsolt kampányfőnök tegnapi sajtótájékoztatóján.

Antal János külügyi tanácsadó ugyanakkor elmondta, ,,ökumenikus módon" egy ortodox és egy református lelkész jelentette fel a püspököt. Az előbbi rongálás és illetéktelen behatolás címén tett korábban feljelentést, mert a reformátusok behatoltak a tőlük elorzott sportpályára, de a Legfelsőbb Ügyészség bűncselekmény hiányában úgy döntött, nem emel vádat — ezt támadta meg az ortodox pap. A református feljelentő Bátori Gyula lelkész, aki ellen sikkasztás és korrupció miatt folyik fegyelmi eljárás egyházi vagyon hűtlen kezelése miatt (melyért állásából fel is függesztették). A közlemény szerint ,,a két feljelentő az európai parlamenti választások kampányidőszakában tetőző, összehangolt akciósorozat bábfigurája", melynek célja Tőkés László választási részvételének megakadályozása. Radu Chiş, a nagykárolyi rendőrség parancsnoka korábban azt nyilatkozta, hogy Tőkés László református püspök ellen bűnvádi eljárás indult azt követően, hogy a felfüggesztett Bátori Gyula református lelkész panaszt nyújtott be a rendőrségre. A sajtóértekezleten részt vett Tőkés László is, aki beszámolt székelyföldi kortesútjáról. Elmondása szerint az ellenkezőjét tapasztalta azon RMDSZ-es manipulált közvélemény-kutatásoknak és újságcikkeknek, melyek azt híresztelik, nincs esélye.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 721
szavazógép
2007-11-09: Máról holnapra - Magyari Lajos:

Róma ,,ostroma”

A Rómába indult hadakat ezúttal nem Attila hun király, hanem Călin Popescu Tăriceanu miniszterelnök vezette, s lévén igen kis csapat vezénylete alatt, hát bebocsátást is nyertek az Örök Városba, sőt, XVI. Benedek pápánál is tiszteletüket tehették. A különbség most az, hogy nem a pápa járult a várost fenyegető hadak vezére elé, visszafordulásra kérvén őt, hanem kormánytagjaink járulhattak a Szentatya színe elé.
2007-11-09: Közélet - Albert Levente:

Pert vesztett az államfő

Pert vesztett Traian Băsescu az országos diszkriminációellenes tanáccsal szemben, amely korábban megrovásban részesítette, mivel ,,büdös cigánynak" nevezett egy riportert. Băsescu május 19-én bevásárolni ment egy bukaresti üzletközpontba.