Ungvári Tamás elmondta: A feledés enciklopédiájával és Az emlékezés enciklopédiájával trilógiává váló könyvsorozat legutóbbi darabja is "elfeledett emberekről" szól. "Azt hiszem, az eddig elkészült mintegy százötven történet éppen elég arra, hogy feltérképezze a magyar történelem sötét foltjait" – fogalmazott a szerző. A könyvben a huszadik század egykor közismert szereplőinek tragikus, máskor groteszk történetei olvashatók, például Horváth Béla katolikus költőé, a szociáldemokrata Justus Pál költőé, Pallavicini Antalé, Pogány Józsefé, Szerb Anta­lé, Balázs Béláé, Lukács Györgyé. Mint a szerző fogalmazott, számára is megrázó élmény volt megírni ezeket a történeteket.
A kötetben szereplők nem mellékszereplők, hanem méltatlanul mellőzött szereplők – magyarázta Ungvári Tamás, aki szerint a huszadik század során hatalmas életművek pusztultak el, a magyar szellemtörténet "elmondhatatlan" károkat szenvedett. A magyar irodalom organikusan fejlődik, amikor ezt a folyamatot megszakították, például Szerb Antal elpusztításával, akkor a magyar kultúrát érte felbecsülhetetlen veszteség – vélekedett a szerző. Megjegyezte: a könyv célja "visszaperelni" azokat, akiket elfeledtek, felfedezni néhány embert, akikről beszélni kellene, és kárhoztatni azokat, akik nem veszik észre, "milyen pusztulás ért minket". Kitért arra is, hogy inkább az áldozatokról írt, de "azért a gyilkosokat sem kímélte".
A csaknem kétszázhetven oldalas kötet írásait Ungvári Tamás történelmi miniatűröknek, esszéknek nevezte. "Meglehetősen keserű történetek ezek, de vidáman, optimistán elbeszélve." Az irodalomtörténész felidézte, hogy a műfajnak nagy hagyománya van a magyar irodalomtörténetben, de az utóbbi évtizedekben az olyan presztízsműfajok, mint a regény vagy a novella, kiszorították. "Úgy próbáltam meg felidézni a történelmet öt-hat oldalban, hogy a szövegnek legyen izzása, lélegzete, mondanivalója és igazsága. Ez utóbbi nélkül ugyanis nem létezhet történelmi esszé" – vélekedett Ungvári Tamás.