— A Civil Jogász Bizottság kezdetben csak az október 23-i eseményeket szerette volna kivizsgálni. Azt gondoltuk: épp elég ,,mandátum" nekünk, ha megvizsgáljuk, mi történt október 23-án hajnaltól, a Kossuth téri demonstráció erőszakos felszámolásától 24-én hajnalig. Ám a kivizsgálásunk elején gyorsan rájöttünk: vissza kell mennünk szeptember 17-ig, az őszödi beszéd nyilvánosságra kerüléséig, mert onnan datálhatók és érthetők meg az események. Ugyanis szeptember 19-én és 20-án éjszaka már elkezdődött az emberek összeverése, a könnygáz- és gumilövedék használata, s már földön fekvő, védtelen embereket rugdostak, gumibotoztak a rendőrök.

Erre a magatartásra mondta másnap Demszky Gábor, illetőleg Gyurcsány Ferenc, hogy példamutatóan jártak el a rendőrök, és a továbbiakban ehhez hasonló viselkedést várnak el tőlük. Ezért merészeltek október 23-án úgy viselkedni a rendőrök, ahogy. Tehát, ha a testi sérüléseket vizsgáljuk, az már szeptember 19-én elkezdődött. Október 23-án sokan megsérültek, még mindig nem tudjuk, mennyien. Folyamatosan derült ki: újabb és újabb emberek jelentkeztek, akik nem mertek kórházba menni, vagy nem mertek mentőt hívni, mert féltek a retorziótól. Olyan sérültek is előkerültek, akikről eddig nem hallottunk. Tegnap találkoztam valakivel, aki elmondta: a Madách térnél letérdelt a rendőr, és célzott gumilövedéket adott le egy hölgy mellébe, mely miatt mai napig rákellenőrzésekre kell folyamatosan járnia. A hölgy fiát hátba lőtte a rendőr. Elképesztő dolgok történtek. Sokkoló számaink sajnos, igazak. A rendőrök csupán egy szemkilövést vállaltak magukra, de ez egyszerűen nem igaz. Szöőr Anna kolléganőm végezte a vizsgálatok eme részét, tizennégy szemsérülés keletkezett csak október 23-án!

— Ez mind szemkilövés?

— Nem, hanem szemet érő, súlyos sérülések, például könnygázgránáttól. Legalább négy ember megvakult. Már ismerjük őket név szerint is. A Ne féljetek Alapítvány, melynek szintén kuratóriumi tagja vagyok, két megvakult embernek biztosított anyagi támogatást.

A történések másik csoportja a koncepciós eljárások. Szeptember 19-én és 20-án éjszaka a Kossuth térről békésen hazafelé menő demonstrálókat összeverték, rabszállító autóba tették, beszállították a börtönbe, majd megkínozták, és eljárást indítottak ellenük. Ezek a bűnvádi eljárások hosszú hónapokon át folytak. A Civil Jogász Bizottság készíttetett egy DVD-felvételt a sértettek meghallgatásairól, ahol az emberek nagyobb csoportja megszólalt. Nevüket vállalták, arcukat adták a filmhez. Azokkal az emberekkel szemben, akik vállalták a nyilvánosságot, vállalták az arcukat, a nevüket, kénytelen volt a hatalom megszüntetni a koncepciós eljárásokat. Akiket viszont lebeszéltek arról, hogy vállalják a nyilvánosságot, ne legyenek bátrak, hunyászkodjanak meg, ne panaszkodjanak stb., ellenük még mindig folyik az eljárás. Illetőleg már ítéletet hoztak velük szemben.

— Figyelemmel kísérik az atrocitást ért egyetemisták sorsát?

— Főleg azokkal vagyunk kapcsolatban, akik a meghallgatásainkra eljöttek. Nem tudjuk, de nem is akarjuk rákényszeríteni magunkat olyanra, aki fél, vagy aki nem mer beszélni. A napokban szólalt meg az Echo Tévében Fodor Gábor török szakos bölcsészhallgató, akit két hetet kínoztak a börtönben. Egy jó arcú gyermek, apuka is professzor. Vagy a két szép, szőke, Barbi-arcú kislány, a 45 kilóikkal, most érettségiztek, elmondták, hogy ,,csoportosan felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszakkal" vádolták őket, a néző pedig nem tudta, sírjon-e vagy nevessen! Őket is összeverték, megkínozták a Rádió udvarán. Gyakorlatilag mindegyikük arról számolt be, hogy megszüntették az ellenük indított eljárást. Ez nagy eredmény!

— Ma hogy látja: a tavaly október 23-i esemény első számú felelőse Gyurcsány Ferenc?

— Abszolút. De azért vele kapcsolatban óvatosnak kell lennünk, mert kényelmes lehet a köreinek, hogy az ő nyakába tesszük az összes felelősséget. Azért ne felejtsük el: az őszödi beszédet egy szó nélkül az egész MSZP-frakció végighallgatta, és nem volt egyetlenegy parlamenti képviselő sem, aki felállt, és azt mondta volna, na édes Fecókám, elmész a francba! Mert nem erre adtak felhatalmazást a választók! Egyetlenegy képviselő sem mondta, hogy gyerekek, én egy baloldali programnak adtam felhatalmazást, és például annak, hogy privatizálják az ország még hátralévő részét, nem vállalom! Mindent megszavaztak, és egyetértenek a ,,drága Ferivel". Október 23-ával kapcsolatban sem volt egyetlenegy kormánytag vagy országgyűlési képviselő, aki sarkára állt volna, és megkérdezi, mi történik itt? Egy jogállamban és demokráciában az emberi jogokat védeni kell, nem sárba taposni!

Minden áron akadályozták például a kivizsgálási eljárásokat szeptember 19—20. között, pedig az akkor történt események feltárásával meg lehetett volna akadályozni az október 23-i tragédiát. Az országgyűlési képviselők, az Emberjogi Bizottság MSZP-s és SZDSZ-es tagjai obstruálták a gyűléseket. Gyurcsány felelősségét nehéz felülírni. De szoros versenyben áll vele a szemkilövető törpepárt, Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere...

Az erőszak, a szeptember 18-i MTV-székház előtti ostrom azért tudta kinőni magát, mert nem avatkoztak be a hatalom részéről. Nem küldtek erősítést a helyszínre, hogy megvédjék a rendőrök a bajtársaikat, hanem ellenkezőleg, megakadályozták őket. Ennek megfelelő stratégiai szerepe volt, ez egy harcászati stratégia volt, amelynek az volt a lényege: ha azt akarod, hogy alárendeltjeid vadállat módjára viselkedjenek az ellenséggel szemben, nézesd végig velük, hogyan kínozzák bajtársaikat, hogyan ölik meg, hogyan bántalmazzák stb. Ezért volt akkora erőszak a rendőrökkel szemben az MTV-ostromnál, mert funkciója volt a hatalom számára. A másik nagy funkció a bűnös nemzet gondolatának újraépítése. Ha azt mondogathatják: Nézzétek, micsoda csőcselék, micsoda randalírozó nácik, fasiszták, antiszemiták, és ezt a külföldi hírügynökségeknek is nyomhatják, elérték céljukat. Akkor ez a bűnös nemzet nyilvánvalóan rászolgált arra, hogy a nyakába akasszanak egy olyan szerepet, mely szerint másodosztályú ország a világban, újkori gyarmat, s ebben az esetben mindent el kellene fogadnunk, amit ránk erőltetnek.

— Önt is leantiszemitázták. Az elképesztő kijelentésekkel szemben hogyan védekezhet az ember?

— Rajtam nem találnak fogást. Nagyon nehéz lehet a másik oldalnak, hisz mindig következetesen kiálltam a legkülönbözőbb emberi jogi kérdésekben... Ha viszont Várkonyi Tibor újságíró megcsúfolt Júdásoknak nevez bennünket, akkor higgadtan azt mondom, ezt nem tűröm el! Megszokták a magunkfajtáktól, hogy szerények vagyunk, mindent lenyelünk, mindenért bocsánatot kérünk, s ezért pimasz módon úgy gondolják: folyamatosan gyalázhatnak bennünket. S ha valaki a sarkára áll, és azt mondja, hogy nem hagyom, meglepődnek.

— Megnéztem a Civil Jogász Bizottság honlapján az életrajzi adatait, és meglepődve olvastam, hogy orvosnak készült. Hogy lett végül is jogász?

— Szabó László csodálatos magyar tanáromnak köszönhetem az Apáczai Gimnáziumban, mert rávilágított: a jogfosztottságtól legalább annyi ember szenved, mint a különböző betegségektől. Rádöbbentem, hogy az orvosi hivatásban is az emberekkel való kapcsolatteremtés vonz, tehát sokkal kevésbé a fizikai része, mint inkább a lelki. A jogfosztottság, a méltóság sárba taposása, az emberi jogok semmibe vétele s ennek korrekciója, hogy olyan helyzetbe kerülök a hivatásomban, hogy képes leszek segíteni a megtaposott méltóságú embereken, ez nagyon vonzott.

— Krisztina, ismerte görög katolikus nagyapját?

— Nagyon korán, harmincvalahány éves korában meghalt. Még az édesanyám is alig ismerte saját apját. De hiszem, hogy a szentlelken keresztül egyengeti az utamat. A megtérésemet is ő segítette. Édesanyám nagyon eltávolodott a hittől, amikor meg kellett élnie, hogy 1946-ban, a kommunizmus kezdetén, az oroszok bejövetelekor elveszítette görög katolikus pap édesapját, s a 28 éves nagyanyám ott maradt öt gyermekkel özvegyen! A gyermekek azt élték meg, hogy uram Isten, hát miért tetted ezt velünk? Vagy nincs Isten, vagy olyan rossz, hogy nem akarunk vele barátkozni. Elfordultak Istentől, s én egy generációval később éreztem a nagyon erős hívást. Egész gyermekkoromban azt éltem át: ha bementünk egy templomba, édesanyám azonnal sírni kezdett. Annyit tudtam, hogy a nagypapa pap volt, s valahogy ezzel függött össze a sírása. Belém ivódott, ha megéreztem a tömjén illatát, vagy beléptünk egy templomba, rögtön összeszorult a gyomrom. Jaj, Istenem, anyu már megint zokog. Mert eszébe jutott, hogy amióta Nagyapa meghalt, nekik milyen katasztrofális életük volt.

Elég, ha annyit mondok: 1956-ban, amikor keresztapám egy hazafias vers kapcsán bíróság elé került, és három év fegyházat kapott, az ügyész azt mondta: kérem súlyosító körülményként figyelembe venni, hogy a vádlott görög katolikus pap fia! Miközben szerencsétlen alig ismerte az apját, és addigra rég meghalt a papa. Édesanyjától azt hallotta állandóan az anyám, hogy édes Klárikám, húzd meg magad, maradj csöndben, ne beszélj, örüljünk, hogy egyáltalán életben hagynak bennünket. Mi vagyunk a legnagyobb ellenségei a rendszernek, klerikális reakciósok. Nekem viszont erős megtérési élményeim voltak 14 éves koromban, egyedül mentem elsőáldozónak, és érzem, hogy a Szentlelken keresztül Nagypapa igenis közbenjár értem.

— Milyen érdekes, Krisztina ellentmondott a Ne beszélj, kislányom, mert bajod származhat belőle intelemnek! Édesanyjáról meséljen valamit, aki, mint tudjuk, manöken volt…

— Anyám nagyon szép, de egyébként a lelke is szép. Sokat megfordul a Polgárok Házában, ahol most beszélgetünk. Tevékenykedik a polgári körökben. Ő is elkezdte fiatal korában ezt a igazságkereső, ellenálló hangot. Csak neki egyfajta fogságot jelentett a szépség. Őt felfedezték, és rátették erre a pályára, hogy ő szép, megy a kifutón, és fotózzák.

— Nem akarom szembe dicsérni, de hogy érzi: nem nagyon veszélyes, ha egy nő szép és okos is egyben? Én már többször hallottam férfiakat viccelődni azzal, jó ha egy nő szép, ne legyen okos!

— Ki mondja ezt, az itt a kérdés. Mert egy igazán férfias férfinek fontos az, hogy társa, partnere legyen. Lassan elmúlnak azok az idők, amikor a férfiasság fogalma azt jelenti, le tudok-e szorítani egy nőt, terrorizálni tudom-e, cselédsorba tudom-e tenni stb. Nem ettől férfias valaki. Hanem attól, hogy egy erős nőt társként el tud-e fogadni, és egymással partnerként tudnak-e élni. Ez fontos feladata a férfiaknak. Az emberi kapcsolatok igazságosabbá tétele, s ezáltal a nők erősebb pozícióba segítése nemhogy ellenkezne a gyermekek világra hozatalának igényével, hanem ez erősíti majd a nők elszántságát, hogy merjenek gyermekeket világra hozni.

— Úgy kerek a beszélgetésünk, ha megemlíti három gyermekét, kettő közülük iker, akik, mint nyilatkozta, nagyon boldoggá teszik önt.

— Lili 17 éves, csodálatos lány, ő örökölte a Nagymama szépségét. 180 centi magas, hónaljig érő lábakkal, egészen elképesztő szépség. Felnézek rá sok mindenért, nagyon fegyelmezett, jólelkű, klassz lány, akinek nehézséget jelent, hogy kevés önbizalma van. Az egyik legnagyobb ajándék, amit neki adhattam az életben: a hit. Látom, hogy ő most 17 évesen olyan erős hitű, mint amilyen én lettem 31—32 éves koromban. Remélem, más minőségű lesz az élete a párkapcsolatban, az életben azáltal, hogy erős hitű. Katolikus iskolába jár, nagyon jó közösségbe tartozik.

Az ikrek: Sára és Vera nagyon különbözőek. Egy kicsit olyanok, mint a házaspárok, egész nap veszekednek, néha megpüfölik egymást, éjszaka aztán összebújnak. Teljesen különbözőek. Csá­szármetszéssel hoztam őket a világra, és amikor ébredtem az altatásból, ott állt mellettem a bába. Megkérdeztem tőle, minden rendben van-e? Egészségesek? Igen, van két szép lánya, az egyik kopasz, a másiknak nagy haja van. Elképzeltem, milyenek lesznek. Amikor hozták őket a pólyában, Sára úgy nézett ki, mint egy párttitkár a volt Szovjetunióból. Valóban teljesen kopaszon, szigorú szemekkel nézett körül a világban. Vera pedig a szöges ellentéte: hullámos, szép hajjal, nőies arccal, és megszeppenten húzta be nyakát a pólyába. Születésüktől kezdve teljesen különbözőek, de nagyon szeretem mindhármukat.

— Mit tart legfontosabbnak az életben?

— Hogy azt a küldetést, melyre a Jóisten szánta az embert a világra, be tudja teljesíteni. Folyamatosan kell imádságban kérni a Jóistent, hogy világosítson meg engem arról, mi végre vagyok itt a világban. Egyetlenegy ember sem jött véletlenül a világra! Van egy küldetésünk, amelyre engem a Jóisten szánt, és szán, ahogy a Jóisten terveiben szerepelek, s ez mindig megújul. Van egy hosszú távú terve velem, s vannak hétről hétre tervei, amiket meg kell tőle kérdeznem, hogy segítsen meglátni, s adjon erőt hozzá, hogy be tudjam tölteni küldetésemet, ez a legfontosabb.

— Szokott Vele beszélgetni?

— Állandóan. Szent Ignác lelkigyakorlatra járok a jezsuitákhoz, csodálatos dolog a szent ignáci módszer, a szemlélődés, melynek az a lényege, hogy egy-egy bibliai szereplő helyébe hogyan élem bele magam. Ezáltal egyre jobban megismerem Jézust, próbálok hozzá hasonlóvá válni, mert minden keresztény ember példaképe Krisztus. Ha megismerem, jobban megszeretem, egyre mélyebb a kapcsolatunk, s akkor jobban élhetek a parancsai szerint...