Hogy kinek mi a jó, arról nem érdemes vitát nyitni, huszonegy év tapasztalata azt mutatja, a hatalmon lévőnek mindig az a döntés felel meg, amely bebetonozza őt a tisztségbe. Hogy döntéseiért felelnie is kell(ene) szavazói előtt, az meglehetősen kevés politikust érdekel. Meglepő, de egyben érthető is, hogy az igazgatók inkább foglalkoznak a jelennel és a jövővel, mintsem azon rágódnának, miként süllyedt ilyen mélyre a hazai oktatás. Úgy tűnik, pártállástól függetlenül érzik a felelősségét a rájuk rótt tehernek, ami nem egyéb, mint ellentmondásokkal teli intézkedéshalmaz.
De lássuk, mi történt az említett találkozón. A tanácskozást Markó Béla indította az általa legsürgősebbnek tekintett tennivalók felsorolásával, és többek között azt kifogásolta, hogy nem készültek el az oktatási törvény alkalmazását szabályozó módszertanok. A februárban életbe lépett új jogszabály ugyanis előírja, legtöbb nyolc hónap alatt kell kidolgozni és közzétenni a gyakorlati útmutatókat – ellenben ezeknek csupán töredéke készült el, így a rendszerben teljes a káosz és a bizonytalanság. Az elmúlt tizenegy hónap alatt hol volt az RMDSZ? A másik elszólás a kisebbségi oktatás finanszírozása kapcsán hangzott el, amelyről Markó megállapította, ez a kérdés bonyolult, de sürgősen meg kell oldani. Ezt mi is így gondoljuk. És végül a beismerő vallomás: "itt-ott kompromisszumot kötöttünk a tanügyi törvény megalkotása alatt, mert a kisebbségi oktatásra koncentráltunk".
Úgy tűnik, úgy besűrűsödött egyesek agya a túlzott koncentrálástól, hogy már saját maguknak is ellentmondanak, hisz, ha igaz lenne, hogy a magyar oktatás érdekében dolgoztak megfeszítetten januártól mostanáig, akkor egy sor tisztázatlan kérdésre választ kaptak volna az oktatásban leginkább érintettek: a gyermekek, pedagógusok és szülők.