Az ajándékozás lehet nyűg vagy öröm, és ez nem csak az anyagiaktól függ. Karácsonyt a legszerényebb háztartásban is lázas készülődés előzi meg, mindenki próbálja összeegyeztetni a lehetőségeit a vágyaival – az elmúlt két évtized fogyasztói lendülete azonban alábbhagyott, és bár ezt sokan a válsággal, a pénztelenséggel magyarázzák, nem feltétlenül erről van szó: hiszen ünnepváró előadásból az idén több jutott, mint máskor, és mindig került közönség.
Reménykedhetünk tehát abban, hogy az angyal valóban köztünk jár, ő inti visszafogott beszerzésekre, szellemi-lelki gyarapodásra a mindennapos szerzésbe belefáradtakat.
Miközben a statisztikák az előző évekhez mérten jelentősen megapadt vásárlási kedvről beszélnek szerte a világon, nálunk ennek alig érezni hatását, legalábbis tavalyhoz képest – akkor viszont jelentős visszaesést mértek a karácsony előtti csúcsidőszakban.
Az idén mérsékelt, de stabil fogyasztásról számolnak be a kereskedők és a vevők is: aki elindul egy üzletbe, az üres kézzel nem jön ki, és ha szerényen is, de megadja az ünnepnek a rangját. A kínálat most már elképesztően gazdag, bár még mindig vannak, akik a brassói raktáráruházakban keresik a jobb vagy olcsóbb, másabb ajándékot, egy vékony rétegnek pedig külföldi beszerzésekre is futja – igaz, ezt korábban elintézik. A szenteste előtt két nappal elégedett és elégedetlen emberekkel is találkoztunk. Erről nyújtunk egy kis ízelítőt az alábbiakban, a teljesség igénye nélkül.
Kevés pénzből, okosan
A Sugás Áruházban nem az ilyenkor szokásos tumultussal szembesül a betérő, de ezt némelyek azzal magyarázzák, hogy ma már sokkal több hely között oszlik a közönség – és a városszéli bevásárlóközpontokban sokszor dömpingáron lehet ugyanahhoz a termékhez hozzájutni. A papíráru-részlegen például igen kicsi a forgalom, holott sokféle színes és érdekes ajándékot lehetne kiválasztani. A játékoknál hullámzó a bevétel: olykor egyszerre többen is besétálnak, máskor senki sem nézelődik a polcok között. A legtöbben eleve szabott kerettel jönnek: ezért a pénzért kérek valami érdekeset – mondja Bedő Mária üzletvezető, aki szerint az idén sokkal jobban megnézik az árcímkéket, mint eddig, de azért a tavalyi szintet tartják. Bejön például egy nyugdíjas házaspár 70–80 lejjel, hogy öt unokájuk van, mindegyiknek kellene valami – aztán addig válogatnak, amíg mindegyiknek találnak egy-egy megfelelő dobozt, és boldogan távoznak. Csak látszólag könnyebb a dolga annak, aki egy-két gyermeknek keres angyalfiát: már végignézni is sok a választékot. De majdnem mindenki céltudatosan érkezik, az idén csak úgy nézelődni nemigen járnak már be.
A kereskedelem szakma, amit meg kell tanulni – szögezik le határozottan a fehérneműrészlegen. – Aki csak kacarászni és csevegni jár be, az nem eladó, akármilyen bizonyítvánnyal alkalmazzák. Régebb – nemcsak a diktatúra idején, hanem még a kilencvenes években is – minden évben több hetet jártak gyakorlatra a kereskedelmi iskola tanulói, és nagyon érződik ennek az élesben való megmérettetésnek – hiszen a pult mögött álltak, árultak – a hiánya. Ma már nem is mernek gyakornokokat fogadni a cégek, mert rosszak a tapasztalataik, de valamit tenni kellene a szakma becsületéért – állítja Florea Erzsébet kereskedő, aki a maga részéről nem érzi szükségét a panaszkodásnak: ahogy dolgoznak, úgy élnek meg belőle.
Belül ünnepelnek
Mintha erre válaszolna Mihály Mónika, aki csak most indult bevásárolni: amennyi van, annyiból gazdálkodunk, nem rongyrázással, hanem belül ünnepelünk. Nálunk a család nem nagy, és valóban csak gesztus értékű ajándékokat szoktunk a fa alá tenni, arra kifutja. A töltött káposzta és a másnapi húsleves meglesz, ehhez szoktunk, eszembe sem jut a pulyka vagy egyéb, újabban teret hódító ételkülönlegesség. Nem tudom, a gyári termékek mennyire fogynak, azt viszont elmondhatom, mert én is árultam a saját kerámiáimat, hogy a múzeumi vásár az idén jobban ment, mint tavaly – talán az lehet az oka, hogy az emberek kezdik felismerni a saját termékek értékeit, vagy hogy elegük lett a nagyipari műanyagokból, vagy már mindent megvettek az előző években, ezen még nem gondolkoztam, de örülök neki. Mert a karácsonyi hangulatot nem a luxuscikk, hanem esetleg egy szalmadísz teremtheti meg egy lakásban, a legnagyobb ajándék pedig az egymásra figyelés.
Ajándék kölcsönből
Ezt az odafigyelést azonban nagyon sokféleképpen értelmezik: szép számmal vannak olyanok is, akik hosszabb-rövidebb távú adósságot vállalnak, ki kényszerből, ki dicsekvésből. Egy évben egyszer van karácsony, nagy a család, és hiába nem ugrálunk, a sok kicsi sokra megy, a fizetésből pedig alig jövünk ki a hétköznapokon – magyarázza egy neve elhallgatását kérő hölgy. A közelben egy gondterhelt férfi csomagoltat: évek óta halogatja, de most megveszi az asszonynak azt a rég vágyott holmit. Kerül, amibe kerül. Jövőben úgysem készülnek nyaralni, az idős nagymamát nem lehet magára hagyni, majd kinyögi valahogy a részletet. Csak egészség legyen.
Kelendő a könyv
Jóval vidámabban keresgélnek a vevők a könyvesüzletekben: bár a betű is drága, a tartalmas olvasnivaló egy életre szól, és most már minden korosztálynak, igénynek, zsebnek megfelelő kiadvány létezik. Az Ex Libris és a Diákbolt is tömve volt, utóbbiban a tavalyit is túlhaladja az idei forgalom – úgy látszik, mégis van becsülete a könyvnek.
Ezt is lehetne ünnepelni, de még maradjunk két lábbal a földön: a fogyasztóvédelmi hivatal figyelmeztetése szerint a nagy vásárlási lázban néha olyant is rásóznak az emberre, amivel befürdik. Fokozottan érdemes odafigyelni az élelmiszerekre (ilyenkor a megmaradt régi készleteken is próbálnak túladni), a kisgyermekeknek szánt játékokra (minden szabályozás dacára vannak közöttük éles, balesetveszélyes vagy lenyelhető darabok), és a villamos karácsonyfa-díszekre is (ezek között rengeteg az ismeretlen eredetű, tűzveszélyes szerkezet) – így elejét vehetjük a bajnak, és gondoskodhatunk arról, hogy ne bosszúság, hanem valóban öröm forrása legyen a kiválasztott áru.
