Iskoláit Köpecen, a középiskolát Baróton, a fémipari szakiskolát Sepsi­szent­györgyön végezte, Kolozsváron a Bolyai Tudo­mány­egyetemen biológa–kémia szakon szerzett oklevelet. ’56-os politikai elítéltként három évet börtönben ült. A család és a munka mellett hivatásának, a képzőművészetnek élt. 1971-ben befejezte olaszteleki háza építését, s hazaköltözött. 1991-ben vonult nyugdíjba a köpeci bányavállalattól. Jelenleg is metszeteket készít.
– Honnan a művészet iránti érzéke?
– Gyermek­koromban mindent összerajzoltam, édesanyám füzeteket vásárolt, hogy ne a falra rajzoljak. Ami háziállat volt otthon, mindet lerajzoltam. Har­madik osztályos koromban a tanító házi feladatot adott vakációra: fessük le a honvédkarácsonyt. Lefestet­tem, aztán egész órán arról beszélt.
– Mi volt az első művészi munkája?
– Hirtelen kettő jut eszembe, grafikák: Erzsi néni, a Fonó asszony, aztán Bardocz Ferenc nagybaconi kerekesmestert rajzoltam le. Akkor már középiskolába jártam.
– Képzőművészeti képzésben volt-e része?
– Én akartam, de édesapám nem egyezett bele, fémipari szakiskolába adott, mert az iparé a jövő... Megszerettem az esztergályos munkát. Brassóban dolgoztam egy évet, aztán Köpecbányán megüresedett egy hely, s hazajöttem. Itt két évig dolgoztam. A három év keresetét meggyűjtöttem, s abból egyetemre mentem. De nem képzőművészetre, mert édesapám nagyon ellenkezett. A kolozsvári Bolyai Tudomány­egyetemen a biológia–kémia szakra iratkoztam. A biológia is közel állt hozzám, szerettem a természetet. Kolozs­váron kihasználtam a lehetőséget, hogy ott a képzőművészeti egyetem. Oda járt Bíró Géza Köpecről, s megkértem, hozzon össze Gy. Szabó Bélával, aki ott oktatott. Az egyetemen sikerült néhány óráról ellógnom, a dékán tudtával ellátogattam a képzőművészeti egyetemre. Akkor már metszettem, de még nem értettem hozzá. Gy. Szabó Béla mutatta meg, milyen szerszámok vannak, hogyan kell metszeni. Egye­temi éveim alatt rendszeresen jártam hozzá tanulni. Ő a mesterem, akkor öt éven át oktatott, óráin kívül.
– Egyetemi évei után...
– 1957-ben végeztem, s Szé­kelyvéckére helyeztek ki tanárnak. Ott szobrokat faragtam, főleg fából, de kőből, agyagból is. Az ’56-os magyarországi forradalom fölötti ujjongásomért és néhány megjegyzésemért feljelentettek, s 1959-ben letartóztattak. Karon ülő fiamtól és terhes feleségemtől nem búcsúzhattam el. Marosvásár­he­lyen négy és fél hónapig vizsgálati fogságban voltam a Securitaténál. Három évre ítéltek el. Szamos­újvárról való szabadulásom után nem mehettem vissza a tanügybe. Felesé­gemet is kirakták. Köpec­bányán kaptunk állást, feleségemet bérelszámolónak vették fel, én fél évig munkásként dolgoztam, utána a minőségi ellenőrző osztály vezetője lettem.
– Mikor alkotott?
– Délutánonként, miután hazajöttem munkából, megebédeltem, s az volt az első, hogy dolgoztam. Köpecen komolyan nekifogtam dolgozni. Gy. Szabó Béla egy újságban meglátta munkáimat. Fel­hívott Kolozsvárra. Komoly bírálatokat kaptam. A köpeci csata című nagyméretű metszetemet és egy feleakkorát, a Mikest újracsináltatta. A háttér akadályozza a mozgást – magyarázta. A vágtató lovakat úgy rajzoltam meg, hogy a csordában, ahol lovak is voltak, megriasztottam az állatokat, hogy tanulmányozhassam. Annyira foglalkoztatott, hogy végül álmomban láttam meg a csatát. Ez jobban sikerült. Gy. Szabó Béla megdicsérte a lovakat és az előteret, de a háttérrel még mindig gond volt, azt már nem kellett újrametszeni, csak a dúcon javítani. Még öt évig jártam Kolozs­várra, amikor tehettem, s azalatt rengeteget csiszolt, egyengette utamat. Egyszer, amikor Csíksze­redá­ban volt tárlata, hívott, vigyem fel a munkáimat, mutassam meg. Akkor már meg volt elégedve. Utána kiállításokat szervezett nekem. 1968-ban volt az első nagyobb kiállítás. (Azelőtt kisebb tárlataim voltak erdővidéki falvakban.) Néhány metszetemről azt gondolták, hogy a mesterem készítette. Bármennyire nem akar­tam, a stílusát átvettem. Mondta is, úgy dolgozzam, hogy képeim ne gyészabósak legyenek, hanem kósabálintosak. Próbáltam változtatni, de mégsem tudtam levetkőzni a stílust.
– Hány kiállítása volt?
– Több mint kétezer.
– Melyek a nagyobbak?
– Brassó, Bukarest, Kolozsvár, Bánffyhunyad, Csíkszereda, Sep­siszentgyörgyön többször állítottam ki, Budapesten tizenhétszer, és a fővároshoz közeli kisvárosokban is voltak tárlataim. Baróton a református imaházban állandó kiállításom látható.
– Hány munkája készült el?
– A kisgrafikákat is beleszámítva több mint négyezer metszet.
– Melyek a legkedvesebbek?
– Leginkább a falu élete ragadott meg, hisz ott éltem. Tetszett nagyon a magyar történelem, történelmi képeket, csatajeleneteket, történelmi személyiségeket metszettem. Wass Albert A funtinelli boszorkány című regényéből ihletődő sorozatot készítettem. Aztán az erdővidéki táj.
– Jelenleg dolgozik-e?
– Igen. Vannak megkezdett metszeteim, amelyeket be kell fejeznem.
– Az olaszteleki református templomban láttam kiállítva címerfestményeit. A köpeci templomban ihlették meg Keöpeczi Sebestyén József címerei?
– Láttam a köpeci templomban Sebestyén Jóska bácsinak a festményeit, és ismertem is őt személyesen. Ő is foglalkozott velem, iskolás koromban nekifogott tanítani, heraldikát kezdett oktatni. Tetszett, s én is nekifogtam. A tiszteletes úr kérte, hogy a portikus falára fessem meg a helybeli családok címereit. Húsz elkészült. Még lenne, de annyi a metszés, hogy arra nincs idő.