Miben nyilvánul meg az az érték, mely védelemre szorul? – firtatta kíváncsian egy értelmiségi, aki életében először járt városunkban. Mit válaszolhat erre egy lokálpatrióta? Olvasóim türelmét megelőlegezve körbe­járom a témát, majd elcsattintom a választ. Tanulságosan humoros lesz! Ha nem egyéb, még Gigi Becali "europarlamenterünket" is likra szedjük...
Fedezzük fel Romániát
Hazai rádióadókon (Europa FM, Actualităţi stb.) félórás következetességgel zengik, hogy Európa ásványvizeinek több mint egyharmada Románia területén található. A hirdetést a turisztikai és régiófejlesztési minisztérium jegyzi Próbáld meg újra felfedezni Romániát jeligével. Nos, az információ első gondolatköre a helyén van. Romániában a "mofettás aureola" – tehát a szénsavas ásványvizek hazája – tizenháromezer négyzetkilométeren fekszik (A. Prică­jan, 1972). És hol van még a gázmentes, de értékes ásványvizek sokasága? S hát a termálvizeké? – kérdezhetjük. Hiba csak annyi a hirdetésben, hogy azt nemcsak románul, román médiákban, hanem több világnyelven, külföldön is kellene hangoztatni. De maradjunk a mi kis lokálpatrióta témánknál, a kovásznai Hankó-völgynél. Hallgassuk meg, miként vélekedett Hankó Vilmos professzor 1896-ban. "A Horgácz-kút és a Han­kó vizének feltűnő natriumbicarbonát, konyhasó és szénsavtartalma méltóvá teszik e vizeket arra, hogy mint a világhírű gleichenbergi vizekkel egyenlő értékűeket az orvosok a legnagyobb figyelemben részesítsék."
Gleichenberg Ausztriában található, közel a magyar határhoz. Vajon fülébe jutott a német ajkúaknak, hogy emlegetik őket Ko­vásznán? Tény, hogy az 1960-as évek vége felé szakértői német delegáció érkezett azzal az eltökélt szándékkal, hogy haszonbérleti szerződést köt a Hankó gyógyászati kihasználására. Ha nem tévedek, huszonöt év távlatában gondolkoztak. Ez idő tájt Brassó-Pojánán az Ackermann kötött sikeres szerződést. Ott hamarosan szállodákat, sportlétesítményeket építettek, és hadd ne magyarázzam, hogy napjainkig hová fejlődtek. Inkább afelett elmélkedjünk, hogy eközben mi itt, a Hankóban mire jutottunk. Horribile dictu: a korabeli politikai vezetés nem akarta kiadni kezéből a kincset. Arra még e sorok írója is jól emlékszik, hogy választások előtt álltunk, amikor a bukaresti Nagy Nemzetgyűlés egyik szépreményű képviselőjelöltje azzal szédítette szavazópolgárait, hogy ne búsuljunk falusias állapotaink miatt. Ő rövidesen második Karlovy Varyt varázsol Kovásznából.

Kalandturizmus
A Hankó különleges ásványi kincsének természetét próbálom megmagyarázni, de ha azzal kezdem, hogy mit jelent a Vogel–Haedicke-effektus, estig sem jutunk a végére. Ehelyett meghívom önöket terepre egy képzeletbeli "tudományoskodásra". Alkal­masan megválasztott helyre megyünk, oda, ahol a patak kibontotta a sziklás talapzatot. Itt a T. Olvasók hasra feküsznek, és... figyelmesen megszagolják (!) az anyaföldet. Ez­után lehetőleg nagy lélegzetet kell venni, majd teljes tüdőből... rálehelni a talajra. Végül ismét megszagolni annak illatát. Képtelenség, hogy ne vennék észre a különbséget! Sajnos, az írott sajtó nem tud szagélményeket kézbesíteni, de igyekszem megmagyarázni a jelenséget.
Leheletünk telített nedvességtartalmú. Szén-dioxid gáz is van benne. A Hankó "fundamentuma" pedig márgás. (Márga = magas agyagtartalmú mészkő.) Amikor a szénsavas lehelettől a márga felülete beharmatosodik, az mohón befogadja a vizet, de "helyszűke" miatt kidob egyet-mást önnön szerkezetéből. Szembelehel velünk! A közönséges konyhasótól a magnéziumon, lítiumon, kalciumon, rézen, arzénen... át radioaktív elemekig minden bekerülhet a válaszleheletbe. Ezek után próbáljuk elképzelni, hogy a föld alatt milyen "interaktívan" viselkednek a márgák, miközben szénsavas víz szivárog a repedéseikben. Innen ered a gleichenbergi minőség.
Augusztusban múlt egy éve, hogy a kovásznai turisztikai iroda (Turinfo) vezetője arra kért, segítsek a közelgő borvíz-konferenciára való felkészülésben. El is indulánk terepre hárman a következő szereposztásban: Zsuzsa mint "hatóság", továbbá barátja, Csongor sofőri és fotóriporteri minőségben, vé­ge­zetül e sorok szerzője, idegenvezetőként. Nos, a borvízzel történő palacsintasütés közismert kony­haművészeti "huncutság" Szé­kely­föl­dön. – Lesz palacsintavíz! Irány a Han­kóba! – vezényeltem. És amikor megérkeztünk, épp a négynyelvű tábla vidékén nekivezettem a csapatot a hegyoldalnak. Csakhogy a régebbről kivert ösvény szederinda-dzsungelbe fulladt. És amint ez várható volt, terebélyes medveürülék állt utunkba. A Turinfo vezére kitalálhatta az idegenvezető gondolatát. – Szó sem lehet róla, hogy meghátráljunk! Én is imádom a szedret! Jogom van hozzá – mondta, és beállt a bozótba. Bogyózgattunk csendben. Az szemmel látható volt, hogy a letarolt medveútvonal nem a forrás felé tartott. Már fordultunk is visszafelé, amikor megzördült a bozót. Barna teremtmény törtetett lefelé. Medve??? (Mert ilyenszerű végkifejlet illene egy igazi kalandturizmushoz!) Nos, medve helyett egy barna házigyapjú szőttesbe öltözött, kucsmás, gumicsizmás vajnafalvi polgártárs csörtetett elő, nyakában vederrel, színültig szederrel. De legalább megtudtuk tőle, hogy a forrás egy másik ösvényen igenis megközelíthető. Hát megközelítettük!
A török vécére emlékeztető kép – a deszkafedő, a kerámia csatornadarabban pezsgő víz – idegen számára lehangoló, de jó szándékúak voltak az önkéntes forrásépítők. Öt évvel ezelőtt még vajnafalvi öregek zarándokoltak fel a hegyre csodatévő vízért. Érkezésünkkor a régebb nagyon kellemes ízű, enyhén szénsavas, erősen bikarbonátos, "született" palacsintavíz elhagyatott volt, zavaros. Sebaj! Lent, a patak mellett van még egy deszkába foglalt forrás. Na, ez sem bizonyult alkalmasnak fogyasztásra. A bikarbonátos (népiesen "bikabónás") vizek lelőhelyén tehát palacsintavíz nélkül maradtunk.
Idén augusztusban is­mét megpróbáltam felmenni a felső forráshoz, mintát venni analízisekhez, de a kétméteres bozót peremén rossz előérzetem támadt. – Ha barátaim tudnák, hogy pocsolyákból küldök mintát mikroelem- és egyéb analízisekre, kikacagnának. Van-e értelme az egésznek? – efölött elmélkedtem, amikor az ösvény közepén valami furcsa "csomagot" pillantottam meg (idejében). Egy kígyót! Elvártam volna, hogy legalább sziszegjen felém (mint Laci szomszédom gúnárja), de ez nem csinált semmit. Bámészkodtunk egymásra, mintha állatkertben lennénk! (Én az állat? Ő a "nézőközönség"?) Gyönyörű példány volt, homlokán a jellel. Vipera! Jött egy balszerencsés (mentő?) ötletem: le kellene fényképezni! Csakhogy a műszerkémet ki kellett bontanom a tokból. S ekkor – Uramisten! – mi történt? Az "interjúalany" megijedt a tépőzár sercegésétől. Elment! Közel 70 centis lehetett, és anyakígyó. Szerencsémre nem csípett hozzám. Mert mégiscsak jobb felülről szagolni az ibolyát, mint alulról a... márgát. Egyetértünk?

A "testvérforrás"
Történelmi méretű szárazság körvonalazódik napjainkban. A műanyag pohár húsz másodperc alatt telik meg, de a víz keményen állja a próbát. Bemértem villamos vezetőképességét, "bikabóna"-tartalmát. Min­den rendben, pedig hatvan éve készült az analízis, melyhez hasonlítom. Szemmel látható, hogy vas csak nyomokban van benne, de a timsó már nyalintásra is kiérzik, "vastagodik" a nyál tőle. Igen, a timsót ősidők óta használják sebek összehúzására, vérzéscsillapításra. A helyszínen idős román juhászember mesélte, hogy ez a víz gyógyította meg vérző gyomorfekélyét. Szerepel is a forrás a korabeli borvízkataszterben. A szakorvosi javallatok közt – mintha a juhásztól kérdezték volna – ott a gyomorfekély! Mi több, rezekált (tehát megcsonkított, operáció útján részben eltávolított) gyomor esetében is ajánlják. Fele sem tréfa! Megérkeztünk tehát a távoli Gleichenberg Hankó professzorunk által emlegetett "testvérforrásához". Lényeges: ezt a vizet a helyszínen ajánlatos fogyasztani, ha palackba zárjuk, a kolloid rohamosan veszít a gyógyhatásából.

Halotti beszéd és vigaszparti
A Hankóban hetven éve még működött egy kádfürdő. Az egyik különleges vizet palackozták is Naturalis néven. Az államosításkor leállt az élet. Jöttek volna a német befektetők, de nem engedtük. Az 1970-es években a Román Akadémia geofizikai obszervatóriumot akart építeni a völgybe a Vrancea-vidéki szeizmicitás Kovászna–Dumitreşti szelvényen történő megfigyelésére. A kivitelező a helyi Építők Szövetkezet lett volna. A halva született terv talán ma is az archívumukban fekszik. Aztán jött a történelmi szélvihar (1995), és letarolta a fenyvest. A Hankón keresztül akkor épült meg a fakitermelők útja. Harminctonnás járműveik ma is poroznak-dübörögnek. A városi tanácsban eközben községi legelőt, később ortodox temetőt javasoltak létesíteni ezen a vidéken. Bedöglött minden ötlet! De Ol­vasóink talán kíváncsian várják már a választ arra a kérdésre: mit is véd a 2001/39-es megyei határozat négynyelvű táblákkal?
Tisztelt Olvasó! Üssön meg a kovásznai palacsintavízzel kikevert lapos guta és egy kénköves gleichenbergi "hájdelmenykő", ha én erre választ tudok adni! A városi és megyei tanács ugyanis addig "kalányolt" a témában, hogy a tíz év alatt – amióta a Hankót "ideiglenesen" (!) védik – a völgyecskét örök ér­vénnyel beépítették. (Tekintsék meg a Google Earth szatellitről!) És végzetesen kovásznaiasan építkeztek, szennyvíz-infrastruktúra nélkül. Az utolsó forrás, a legendás gyomorgyógyvíz is addig fungál, amíg a vízgyűjtő övezetére rá nem telepednek. De nem kell kétségbeesni! Egyetemi professzor barátunk (aki a bevezető kérdést feltette) arról mesélt, hogy Bukarest is megjárta. Még a Csau-világban a főváros peremének szűz területein mély kutakat fúrtak hatalmas közköltséggel. A milliós lélekszámú városnak hadd legyen tartalék vize vegyi támadás, nukleáris baleset stb. esetén. Nos, Gigi Becali valamikor a tévé előtt is bevallotta, hogy "a Jóisten sugallatára és segítségével" (így valahogy!) ő a földeket birtokba vette. A stratégiai kutakról vajon megfeledkeztek? Professzorunk értesülései szerint nem. De mivel azok a telekspekulációk útjába álltak, idejében megsemmisítették őket. Kér­dés: felfedeztük-e Romániát? S hát benne önmagunkat ("münköt")?