Parkolókat a parkba?

2007. november 10., szombat, Közélet

Tizenkét, hatvanévesnél idősebb fa kivágásával huszonegy új parkolóhelyet hoznak létre a sepsiszentgyörgyi parknak a színházzal és a Mikóval szemközti oldalán.

Az új parkolóhelyek közé félszigetszerű járdákat képeznek ki, és azokra tavasszal előnevelt csemetéket telepítenek — és mivel a valamikori Korzó szélén is lombosodnak már a tavaly ültetett dísznövények, pár év múlva mindkét oldalán fasor szegélyezi majd a központ egyik legforgalmasabb utcáját, amelyet egyébként idővel sétatérré szeretne alakítani a városvezetés. Az elkerülő forgalom kialakítása azonban nem egyszerű feladat, négy-öt, de akár tíz év is eltelhet, amíg sikerül megfelelően kiépíteni a környező utcákat — véli Albert Álmos polgármester, aki a park alsó sétányának átalakításával nem nagyon elégedett, de többórás, a tervezővel, a kivitelezővel és különféle hivatali szakértőkkel tartott helyszíni szemle után maga is úgy látja, hogy nincs más megoldás. Eredetileg ugyanis csak az ágyásokat akarták feláldozni, hogy a felső sétány mintájára lent is kocsibeállók enyhítsék az autós közlekedés növekvő gondjait, kiderült azonban, hogy annak idején a mai elképzelések megvalósítására alkalmatlan, szabálytalan közökben, a járdára és az úttestre egyaránt ferdén kerültek földbe a hársfák, amelyek ráadásul nagyon el is öregedtek. Pótlá­sukra szintén nagy koronájú, látványos és a légköri szennyeződést is jól bíró fákat szánnak, fajtájukról még nem döntöttek.

Nos, ezek szerint tíz év múlva a most készülő parkolók virággal való beültetéséről fogunk beszámolni. Telik rá az önkormányzatnak, és fő az, hogy megy a munka!

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 713
szavazógép
2007-11-10: Belföld - Ferencz Csaba:

Belföldi hírek

Tovább gyűrűzik a római bevándorlók ügye
Călin Popescu Tăriceanu kormányfő tegnap megerősítette, a kormány panaszt tesz az Európai Bizottságnál az olasz kormány által kiadott dekrétum kapcsán, ha kiderül, hogy létezik erre jogi alap.
2007-11-10: Közélet - Farkas Réka:

Szabadulna a magyar képviselőktől

El kellene veszítenie képviselői, illetve szenátori mandátumát annak, aki nem tartja be a beiktatásakor letett esküt — véli Petre Străchinaru demokrata párti képviselő.