Szabadulna a magyar képviselőktől

2007. november 10., szombat, Közélet

El kellene veszítenie képviselői, illetve szenátori mandátumát annak, aki nem tartja be a beiktatásakor letett esküt — véli Petre Străchinaru demokrata párti képviselő.

A törvény szerint a honatyák tisztsége akkor válik hivatalossá, amikor felesküsznek, hogy betartják és védik az alkotmányt, az ország törvényeit. Străchinaru szerint ebben benne foglaltatik, hogy védik az egységes nemzetállamot, az ország függetlenségét és szuverenitását. A képviselő úgy véli, sok kollégája nem tartja be esküjét, elsősorban az RMDSZ-es honatyák autonómiával kapcsolatos nyilatkozataira hivatkozott, de leszögezte, más jellegű kihágásokat is tapasztalt. Természetellenesnek tartja, hogy egyetlen jogszabály sem vonatkozik ilyen esetekre, és elmondta, kezdeményezi a törvény módosítását. Elismerte, egyelőre nem konzultált jogászokkal, nem tudja, alkotmányos-e az ilyen drasztikus szankció. Kifejtette, az ötlet annak kapcsán született, hogy rendkívül felháborította Antal Árpád képviselő interpellációja, aki a Székelyföld-tábla engedélyeztetése körüli cirkusz kapcsán mondta: ,,ha jól akarnak élni, ne játsszanak a székelyekkel". Străchinaru tegnapi sajtótájékoztatóján megismételte korábbi kijelentéseit: pártjának az az érdeke, hogy egyetlen magyar képviselő se jusson be az EP-be, illetve a román parlamentbe.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 711
szavazógép
2007-11-10: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Parkolókat a parkba?

Tizenkét, hatvanévesnél idősebb fa kivágásával huszonegy új parkolóhelyet hoznak létre a sepsiszentgyörgyi parknak a színházzal és a Mikóval szemközti oldalán.
2007-11-10: Közélet - Hecser László:

Átképzésre buzdítják a munkanélkülieket

A munkaügyi minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára, Derzsi Ákos és a megyei munkaerő-foglalkoztatási hivatal igazgatója, Kelemen Tibor Baróton polgármesterekkel, önkormányzati képviselőkkel és érdeklődőkkel találkozott a baróti művelődési ház kistermében.