Még jó, hogy a piacon újságot vettem, egy kávé mellett is lehet olvasni, míg hitvesem a szomszéd tömbházban felkeresi volt osztálytársnőjét. Hargita Népe, 2011. október 28-a, hétfő. Az év 332. napja, a hátralevő napok száma 33... Isten éltesse Stefánia nevű olvasóinkat. A név latin eredetű, jelentése virágkoszorú. Lám, milyen jelképes névnap, ünnepünkhöz méltó lenne, ha egy nemzetiszínű szalaggal átkötött virágkoszorúval jelennénk meg a renovált Lazarus-házban székelő magyar konzulátuson. A lap második oldala is mintha értünk íródna. A címe: ajándék, amivel élni kell. Tamás Attila arról ír, hogy száznál több szentegyházi polgár tett magyar állampolgári esküt a csíki konzulátuson. Nézem a Hagyományőrző Huszáregylet tagjait, amint zsinóros, vitézkötéses egyenruhájukban feszítenek nyalkán, a magyar honvédelmi miniszter társaságában. Vajon elemi iskolás osztálytársaim fiai, unokái lehetnek köztük? – tűnődöm...
Csak ötpercnyi járásra úti célunk, de érthetően idegesek vagyunk: elköszönünk a kedves kiszolgáló pincérnőtől. Vajon hogy s mint lesz, amint Elekes barátunk elmesélte? A fiatal őr-kapus nem kérdezősködik, miért jöttünk, hisz mint kiderült, mi vagyunk a mai harmadik felesküdő csoport ünneplőbe öltözött vendégei a hivatalnak. Egy izgalmasnak tűnő félóra, amíg minket is az emeletre szólítanak. Aztán megjelennek a lépcsőn leereszkedő felesküdtek első székelyei, többnyire idősebb nemzedék képviselői. Némelyek hozzátartozóik karonfogásos segítségével. Arcukon rejtett, palástolt mosoly, remegő kezükben magukhoz ölelve a Honosítási Okiratot. Végre halljuk a kedves női hangot, s másodpercek múltán egyenként szólítanak az esketőterembe. Kérdőívosztás kitöltésre, a konzul nyugodt, eligazító tanácsai, ünnepi a halk kísérő zene, a rövid köszöntő, miszerint e perctől kezdve Magyarország teljes jogú állampolgárai vagyunk. Felállva mondjuk utána a Himnusz eléneklését követően: "Én (név) esküszöm, hogy Magyarországot hazámnak tekintem. A Magyar Köztársaságnak hű állampolgára leszek. Alkotmányát és törvényeit tiszteletben tartom. Hazámat erőmhöz mérten megvédem, képességeimnek megfelelően szolgálom. Isten engem úgy segéljen."
Az eskütételt követő, ránk szabaduló gondolatokat, érzéseimet nem tudom méltóképpen szavakba foglalni. És szerettem volna oly hangosan közhírré tétetni örömöm és boldogságom a visszaszerzett jog jussán, hogy a csíktaplocai-tordátfalvi Ferencz János gyalogszékely dédapám, a pécsi Sohár Jenő nagyapám is tudomást szerezzen déd-, illetve unokájuk legszebb karácsonyi ajándékáról!