Még akkor sem, amikor az RMDSZ jóvoltából a szomszédos Brassó megye stafétázott Kovászna megye sporttanácsának igazgatói székével. Most nem stafétáznak azzal a fránya igazgatói székkel, most "lefagyasztották" egy olyan leendő igazgató kedvéért, aki az eddig nyújtottakkal igazolta, hogy nincs barátságban a sporttal. Éppen ezért elvártuk volna Sepsiszentgyörgytől, hogy látva a megyei sportfórum tehetetlenségét, életre hív egy városi irodát, szervezetet, mely kezébe veszi a város sportmozgalmának irányítását, de nem olyan mentalitással, olyan hozzáállással, amilyennel az a szervezet dolgozott, amelyik a sportnak szánt közpénzeket elosztotta... Tény, hogy a magunk mögött hagyott esztendő egészében véve sporttéren csalódást okozott. Mindössze egy Európa-bajnoksági ezüstérmet hagyott. Hát az mi az elvárásaink mérlegén?... És nem sok, mindössze huszonöt az országos bajnoki címek száma. Hát lehetünk elégedettek?... Nem, persze, hogy nem. Így aztán nyugodt lelkiismerettel búcsúzunk: Ég veled, 2011.
Az csak természetes, hogy szép reményeket szőve fogadtuk, fogadjuk 2012-t. Szép reményeket szőve, hiszen 2012 olimpiai év. Így aztán azt várjuk az új esztendőtől, hogy "ajándékozzon meg" egy olimpiai éremmel. Most Estera Dobre birkózónkra gondolunk. Csak rá, hiszen e pillanatban ő az egyetlen, Kovászna megyében élő sportoló, akinek van esélye az olimpiai éremre. De túl az olimpián, lesznek világ- és Európa-bajnokságok is. Asztaliteniszezőink, atlétáink, a többi birkózónk, cselgáncsozóink, dzsiudzsicuzóink, karatézóink, tornászaink... és természetesen a sportjátékokban részt vevő sportolóink – kézilabdázók, kosárlabdázók, teremlabdarúgók, jégkorongozók... mint válogatottak –, a technikai sportok hívei előtt ott állnak a sportvilág két nagy versenyének (világ- és Európa-bajnokságok) kapui, döngetni kell, s belépni rajtuk, hogy szerezzenek egy kis örömet szülővárosuk, szülőföldjük sportszerető embereinek.
Kellemetlen nézni a bajnokságok félidejének rangsorait – kivéve a teremlabdarúgásét –, utolsó helyen áll kosárlabdacsapatunk; az önmagukat kereső kézilabda-együtteseink félévi mérlege sem csodálni való, a rangsorok közepén, alsó fertályában foglalnak helyet; s közben arra gondolni szüntelenül, hogy volt ez már jobb is. És lehetne jobb is, ha az illetékesekben lenne annyi sportintelligencia, hogy leüljenek, s közös nevezőre hozzák a táborokban keltett mesterkélt, gyártott érveket... Igaz, az a bizonyos sportintelligencia hiányzott (úgy látom, hiányzik ma is) a felső szinten is, hiszen ezért állunk úgy, ahogy állunk a sportbázisok, a sportegységek terén. Volt rá kedvező feltétel, kívülről hozott és felkínált jó szándék, csak az itteni megfelelő fogadtatás hiányzott... Na de mindegy, most már késő bánat.
Számunkra nincs más, mint a remény. A remény, hogy kosárlabdázóink elevickélnek az utolsó helyről; a kézilabdatáboroknak megjön a tárgyalókedve, s a megegyezés asztalához ülnek; városaink labdarúgócsapatai megtalálják régi önmagukat; a teremlabdarúgók érmet szereznek a bajnokság végén; a többi sport hívei leteszik névjegykártyájukat a sportvilág asztalára; Kézdivásárhelyen végre befedik a műjégpályát (az uszoda sorsára már gondolni sem merünk); Sepsiszentgyörgyön nem kacsalábon forgó palotát építenek a Kisstadion helyén, hanem egy minden tekintetben XXI. századi sportlétesítményt – és itt hadd álljunk meg, ne soroljuk tovább, mert túl sok lesz, s megijed az új év.
Na de azt még hadd mondjuk el, hogy reméljük, Barót, Kovászna és Bodzaforduló is tesz valamit azért, hogy igazolja városi mivoltát a sportéletben is. Nagyon lemaradtak, nagyon.
Ezek után csak ez következhet: Sok sikert, 2012! Légy jó és bőkezű!