Többen megkerestek jelezvén, hogy igenis, osztják a lap véleményét a Nemzet Sportolója témakörben. Mindenki, aki megkeresett, hangsúlyozta: Tényleg kell lennie egy módjának, hogy az anyaország határain kívülre került nemzettársaink sporteredményeit is elismerjük.
Na de menjek tovább. Tudom, nincs, nincs nekünk olyan anyagi hátterünk, mint az anyaországban 2004-ben elfogadott sporttörvény létrehozta Nemzet Sportolója kitüntetésnek, de ez nem is olyan nagy gond, hiszen Románia is anyagi juttatásban részesíti az ország sporthírességeit – gondolok itt Szabó Katira, Kicsid Gabira, Derzsi Edére... –, ami mégis bánt, az egyszerűen a kellő elismerés hiánya. Egy éven át Trianonról beszéltünk, aztán az együvé tartozó nemzetről, s ez örömmel töltött el (mármint az utóbbi). A szomorú csak az, hogy akárcsak 1996-ban, az olimpiai játékok centenáriumának évében, sem a román sajtó, sem az anyaországi – a többi sportsajtóról, a szlovákról, szlovénról, osztrákról, szerbről, ukránról... nem szólok, mert pontosan nem tudom, mi volt ott a képlet – egy árva szót nem írt a határokon kívülre szorult magyar ajkú sportolókról. Pedig hát lett volna bőven kiről, kikről írni, hiszen közel ötszáz, egészen pontosan 481 sportoló evezett az évtizedek során az anyaországtól végleg elsodort, vagy éppen a szülőföld "kikötőjéből" elszakított, majd eltévedt hajón, s szerencsére az anyaország partjaira sodródott. Más szavakkal fogalmazva: az anyaországtól elszakítottak szülőföldjükhöz – a mi esetünkben a Székelyföldhöz, a Partiumhoz, a Bánsághoz, a Csángóföldhöz – való ragaszkodásuk tüzében kényszerültek országuk színeiben igazolni született tehetségüket, felkészültségüket, a túlsó oldalon lévők pedig a szerencse, a történelem sodrása jóvoltából távolabb a szülőföldjüktől, az anyaország keblén nőttek a sportvilág nagyjaivá. Ezek is, azok is, ha jól meggondoljuk, ugyanazon nemzethez, a magyarhoz tartoznak, s az egyetemes magyar sport dicsőségét építik, ápolják, gazdagítják anélkül, hogy megfeledkeznének a szülőföldjük iránti szeretetről, a hazájukat jelentő ország iránti tiszteletről, az országhoz való kötődésükről. E sportolók hasonlítanak Tompa Mihály gólyáihoz, azzal a különbséggel, hogy ők két fészekbe rakják "tojásaikat" – a hazájuk sportmozgalmának, és nemzetük, más szavakkal fogalmazva, az egyetemes magyar sport fészkébe. Tehát bárhogy is nézzük, nekik kijár a kettős elismerés.
E kettős elismerés életre hívásának kell megtalálnunk a módját, útját!
Kell, hiszen olyan, ma is élő sportnagyságokról, hatvanadik életévüket betöltött sportemberekről van szó, mint a romániai Balázs Jolán, Birtalan István, Bölöni László, Derzsi Ede, Jenei Imre, Gyulai Ilona, Kicsid Gábor, Koródi Mária, Kádár László, Koszka Szilárd, Laczkovicsné Magyari Mária, Miklós Magdolna, Radó Ilona, Silay Ilona, Soós Rozália, Szabó Sándor, Szabóné Orbán Olga, Varga Dezső... – a hatvan éven aluliakat azért nem sorolom, mert elfogadom a Nemzet Sportolója kitüntetés "szabályát", mely szerint a hatvan éven felüli kitűnőségeket veszi figyelembe a cím odaítélésekor –, a kárpátaljai Bodnár András, a csehországi Divin Károly, a szlovéniai Korondi Margit, a szerbiai Horváth István, az ukrajnai Beca József, Szabó József, hogy csak pár nevet említsek.
Ennek a " társulatnak" adott az "utánpótlása", mely olyan sportcsillagokból áll össze, csillagösvényt képezve, mint Szabó Kati, Szabóné Lázár Réka, Szabó Gabriella, Selymes VI. Tibor, a szlovákiai Bugár Imre, a Jiszdorfer testvérek, Mihály és Richárd, a szerbiai Szeles Mónika, Janics Natasa, az ausztriai Hunyady Emese, az amerikai Király Károly, Sőni Rebeka, Francia Zsuzsanna, az olaszországi Tóth Noémi, a kanadai Szabados Shanon, az ausztráliai Balogh Zsuzsa, Pekli Mária... Ezek csak az ismertebbek, akiknek sebtében beugrott a neve. Hála Istennek, van miből válogatnunk.
Hinni merem, hogy törekvésünk maghallgatókra, támogatókra talál itthon, az anyaországban, Nyugat-Európában, Ausztráliában, Amerikában, és közös erőfeszítéssel, áldozathozatallal sikerül megtalálnunk azt az utat, módozatot, mely kitűzött célunkhoz vezet, és megadhassuk a feledés fátyla mögött hagyott magyar sportolóknak is az őket megillető elismerést, tiszteletet, nagyrabecsülést, hogy együtt érezhessük: egy nemzet gyermekei vagyunk.
