Előre is elnézést kérek a következő mondatért: nem vagyok nagy újságolvasó! Mint az a polgár, aki ’89 előtt az akkor megjelenő lapokban csak a gyászjelentéseket olvasta. Tudják, miért!
Szerény mentségemre váljék, nem vagyok nagy tévénéző sem. Mert ugyanúgy nem érdekel, hogy Becalitól hány birkát loptak el a tavaly, míg országunk érdekeit védte az EU-parlamentben, mint a Moldva egy soha nem hallott településén élő, 90 éves idős hölgy esete, akit meg akart erőszakolni egy hónapok óta cölibátusban élő pásztor. De annyira be volt rúgva, hogy a konyha és a nappali között elaludt. A néni könnyeit nézve nem lehet megállapítani, hogy azért sír-e, mert meg akarták, vagy azért, mert nem sikerült – egy vágatlan interjúból azonban kiderül, hogy a néni visszavárja pár év múlva a támadóját, csak egy kérése van: addig ne csalja meg őt. Legalábbis nőkkel ne!
A mostani zavargások azonban teljesen felkavarták az átlag állampolgár kedélyeit: ki eddig csendben nyugdíját, fizetését, fűtéstámogatását várta, vagy csak a háziorvosnál állt sorba receptért, az most az utcára vonult (talán melegedni). Aki házhoz, talán ágyhoz kötött, nem él nagyváros közelében, vagy csak egyszerűen nem akar mozogni, az a hírekből (újság, tévé) szerzi be értesüléseit percre pontosan.
Engem két dolog lepett meg igazán: egy közszolgálati televízió többször bejátszott felvétele két magas beosztásban álló (ülő) párt(szak)emberről, akik az U alakú (nem kerek!) asztal mellett kedélyesen nevetgélnek! Hogy rajtunk nevetnek, mert velünk nem, az holtbiztos.
A másikat a Háromszék január 17-ei számában, az Ezrek a hatalom ellen című írásban olvasom, idézem: "az egyetlen megoldás a békés párbeszéd, és csak a törvények alapján megszervezett tiltakozások jogszerűek".
Hát ezt nevezem pontos és lényegre törő kijelentésnek, Emil Boc miniszterelnök úr!
Mint tudjuk, a békés párbeszéd és a törvények betartása nem mindig jár egyazon úton. Romániában meg pláne!
De képzeljük el az 1989-es eseményeket a miniszterelnök úr kijelentésével megegyező forgatókönyv szerint. Íme:
Tőkés Lászlót, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület volt püspökét (akkor még csak egyszerű tiszteletes) baráti csevejre hívja az elnök, Nicolae Ceauşescu elvtárs. A helyszín, érthető okokból, államtitok, de az állami tévé közvetíti (egyenes adás a Megéneklünk Románia után).
Kizárólag erre az alkalomra az Elvtárs Moldova Köztársaságból (abban az időben még Szovjetunió) hozat tolmácsot, mert nem érti a nép egyszerű beszédét.
A nagy találkozás baráti beszélgetéssel indul, ugye, a protokoll nem enged egyből a tárgyra térni. A pap az aranycipőről kérdezi Elnökünket. Nem, nem ő tervezte, talán Elena titokban, két disszertáció között. A Nép Lánya kijelenti, erre neki sajnos nincs ideje, mert a szén-dioxid helytelen elnevezéséről ír tanulmányt, és sóhajtva megjegyzi, hogy az úttörőket (pionír) mindig elítélte koruk.
Eközben többezres tömeg gyűl össze az ország számos nagyvárosa utcáin (az áramfogyasztást elkerülendő, élőben mégis jobb), és békésen várja a megbeszélés végét.
Az Elvtárs megkérdezi Tőkést, mi a helyzet az országban, mert aggasztó hírek kaptak szárnyra. Tőkés kijelenti, hogy az ABC, BBC, CBS, CBA, Tesco hírei légből kapottak, mert a román nép nem nyomorog, nem éhezik, nem fázik, hanem spórol. Ő már csak ilyen!
Közben a tömeg a szeretett elnök nevét skandálja. Aki nem kiabál, azt a szekuritáté civil ruhás tisztjei csendben kiemelik a tömegből, és elviszik. Feltehetően fül-orr-gége vizsgálatra.
Ekkor az Elnök meglepő kijelentést tesz: hallotta, hogy egyes országokban divatba jött a mártír, ő is szeretné kipróbálni feleségével, csak nem tudja, hogyan kell. Tőkés elmagyarázza neki. A részletek kidolgozását az Elnök kegyesen népére bízza (itt közeli képet ad a tévé!). Csak két dolgot kér: nem lehet kötél általi mártír, mert Őt a nép nem közelítheti meg ötven méternél közelebb, és akkor hogy kap kötelet? Tőkés felajánlja a golyó általi mártírrá válást, mert azt, ugye, távolról is lehet. Ebben megegyeznek. Az Elvtárs másik kívánsága, hogy még egyszer körberepülhesse szeretett országát és szomszédait. Tőkés erre írásban is ígéretét akarja adni, de a Nép Fia ezt kegyesen visszautasítja, majd utolsó repülésére távozik Elenával.
Mikor megtörténik, ami megtörtént (a tévé egyenes adásban közvetíti), a nép egymás nyakába borulva sír az utcákon, zokogva siratja Mártírjait! A média, nem csak a helyi, hónapokig ettől hangos.
Nehezen csendesül el a fájdalom, de a nagy emberek testét illő időről időre áthelyezni, ekkor megint rivaldafénybe kerülnek. Később emléktáblát kapnak (van, ki még mindig sír!).
Majd minden feledésbe merül, minden megváltozik. Csak a román nép nem. Ő büszkén tartja magát a hagyományokhoz: nem éhezik, nem fázik, nem nyomorog, bármit is mondjanak mások! Csak spórol! Ő már csak ilyen...
SÉRA GYULA, Székelytamásfalva
