Év elején a falugazdák - Beszélgetés Dimény Zoltánnal, Bereck polgármesterévelAz utcák felújításának esztendeje

2012. január 26., csütörtök, Közélet

Gábor Áron szülőfalujában, a Martonossal együtt háromezer-ötszáz lakosú községben a múlt esztendő látványos megvalósításokat hozott, legfontosabb a szennyvízhálózat befejezése. Idénre már csak a derítőállomás beüzemeltetése maradt. És ami nagyon fontos: adósság nélkül zártak, az elvégzett munkálatok árát törlesztették, holott 2000 óta nem emelték a helyi adókat és illetékeket. A múlt év eredményeiről, a megvalósításokról és az idei tervekről Dimény Zoltánnal, a nagyközség első emberével beszélgettünk.

  • A berecki községháza
    A berecki községháza

– Milyennek minősíti a múlt évet?
– Nem nevezhetném rossz évnek a 2011-est, a válság ellenére minden szempontból elfogadható esztendő volt. Amit terveztünk, meg is valósítottuk, nem kezdtünk olyan munkálathoz, amit nem tudtunk befejezni. A múlt esztendő legnagyobb értékű beruházása a szennyvízcsatorna-rendszer kiépítése volt. Az ülepítő állomás 98 százalékban elkészült, már csak az utolsó simítások maradtak tavaszra. Tavaly a régebbi ivóvíz-hálózatot rehabilitáltuk. Minden cső föld alá került, így a következő lépést a község útjainak aszfaltozása jelenti. Elsőként a Comenius-iskola előtti, mintegy 1,1 kilométeres, a község legforgalmasabb részének számító, tört köves útra kerül idén aszfaltburkolat, majd lépésről lépésre minden utcát leaszfaltozunk. Tavaly egy másik gondot is orvosoltunk, hétszáz méter betonsáncot építettünk szintén az iskola szomszédságában, így az újonnan aszfaltozott út tartóssága garantált, és a nagyobb esőzésekkor problémákat okozó belvíztől is megszabadultak az ott lakók. Érdemes megemlíteni, hogy a községháza két kerülőutat is épített, ezeknek köszönhetően a traktorok és más teherjárművek ki tudják kerülni a településen áthaladó rendkívül forgalmas országutat. Tavaly a négyszázhatvan gyerek által látogatott Co­me­nius-iskola és óvoda a személyzeti költségeken kívül 210 000 lejt kapott fejlesztésre. Felső-Háromszék falvaiban a miénk az egyetlen, digitális táblával is felszerelt iskola. A múlt évben a futballpályát teljesen felújítottuk, öltözőkkel és mellékhelyiséggel ellátott kiszolgáló épületet is építettünk, idén pedig a füvesítésére koncentrálunk, istállótrágyával és még egy rend fűmaggal szórjuk meg a pályát. Csapatunk a tavaszi bajnokságot már saját pályán kezdi el. Az egészségügyről sem feledkeztünk meg, a befejezés előtt álló tűzoltósági épületben a tervek között mentőállomás létrehozása is szerepel, és egy mentőkocsi beszerzésével is próbálkozunk. Ha a csatornázás miatt a községközpont utcáit nem is javítottuk a szokásos mértékben, az erdei és mezei utak karbantartása nem maradt el. A berecki római katolikus plébánia és az ortodox paplak tetőzetét kijavíttattuk, Ojtozban új ravatalozóház épült, amit teljes egészében az önkormányzat fizetett ki. A református imaházzal együtt mintegy hatvanezer lejjel támogattuk az egyházakat, ami nem kevés pénz.
– Tavaly sikerült befejezni A borvíz útja programot.
– A berecki és megyei önkormányzat a múlt év folyamán befejezte Martonoson A borvíz útja programot. Ez mintegy három kilométer hosszú aszfaltút kialakítását jelentette, és villanyt is vezettek a fürdőhelyre, s ennek köszönhetően egyre többen keresik fel.
– Mit lehet tudni a népszámlásról?
– Sajnos, a 2002-es népszámlálás óta a község lakossága 3908 személyről 3498-ra csökkent, a magyarság 2890-ről 2561-re, a románság 996-ról 820-ra, ellenben nőtt a romák száma, míg 2002-ben csak tizennégyen vallották magukat romának, legutóbb már hetvenegyen.
– Idén mekkora összegből gazdálkodnak?
– Majdnem ugyanakkora a büdzsénk, mint tavaly volt, ötmillió kétszázezer lej. Ez a tanügyi személyzet fizetését is magában foglalja.
– Idei nagyobb munkálatok, tervek?
– Tavaly benyújtottunk egy pályázatot a martonosi szennyvízhálózat megépítésére, és értesüléseim szerint vonalon felül szerepelünk, remény mutatkozik arra, hogy a vidékfejlesztési minisztériumtól megkapjuk a szükséges finanszírozást. Az idei év az utcák felújításának az éve lesz, erre fektetjük a fő hangsúlyt. Ojtozban tavaly elindítottuk a teleprész telekkönyvi kiigazítását, idén meg akarjuk teremteni az ott lakó családoknak azt a lehetőséget, hogy az általuk megvásárolt munkáslakásokat területtel együtt a saját nevükre tudják telekkönyveztetni. Ojtozban a római katolikus templom tatarozása várat magára, és a művelődési otthon felújítása is folytatódik. A tervezett hadtörténeti múzeumból egyelőre nem lesz semmi, az ígéretek ellenére sajnos, Hódme­zővásárhelyen is vannak gondok, s ha ők nem segítenek a kivitelezésben, mi önerőből nem tudjuk megvalósítani. A község életében nem ez a prioritás.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 238
szavazógép
2012-01-26: Közélet - :

Băsescu semmit sem bán

Jó adag kritika, egy kis önkritika, világgazdasági elemzés, tanulságok és vállalások elegye volt Traian Băsescu tegnapi beszéde. Az államfő ugyanakkor elismerte, hogy az állam reformját lehetővé tevő törvények, a válság okozta szegénység alaposan megviselte a román társadalmat.
2012-01-26: Közélet - Bokor Gábor:

Hóvihar a háromszéki utakon

Megkeserítette a söfőrök életét a tegnapi erős szél okozta hóvihar. A megye egyes útjain rendkívül nehéz körülmények között folyt a közlekedés.