Megkeserítette a söfőrök életét a tegnapi erős szél okozta hóvihar. A megye egyes útjain rendkívül nehéz körülmények között folyt a közlekedés.
Szépmezőn egész nap hordta a havat a szél. A hóekék folyamatosan takarították az úttestet, de néhol így is tetemes hómennyiség halmozódott fel. Az angyalosi letérő környékén az úttest közepéig nyúltak be a hófúvások. A legnagyobb veszély a keresztút és Réty közötti szakaszon volt. Délben két kupás Volvo traktor folyamatosan hordta szét az úttestre halmozódott havat, munkájukat hóekék is segítették. Az útszélen felhalmozódott hóréteg vastagsága meghaladta a személyautók magasságát. Délutánra a falubejáratnál lévő lejtőnél 2–3 méter magasra emelkedett az útszéli hóréteg. Az északi szél a Gidófalvát Angyalossal összekötő utat is hófúvásokkal torlaszolta el. Nagy erőgépek bevetésére volt szükség, de az utat felszabadították – tudtuk meg Berde József polgármestertől
Rétyről Kovászna irányába haladva nem volt különösebb gond a közlekedéssel. Az aszfalt jórészt fekete volt, csak néhol tarkította hó, vékony jégréteg. Ennek ellenére a bitai vasúti átjáró közelében délután négykor egy enyhe kanyarban három autó is az út szélére kényszerült egy kisebb koccanás miatt.
Kovásznáról Kézdivásárhely irányába is tiszta volt az úttest. A Négyház környékén forgatta ugyan a havat a szél, de az nem okozott különösebb gondot.