Az ország több részén is gondot okozott tegnap a havazás, még országutakat is zártak le a vihar miatt, és mivel a rossz idő kitart, az útgondnokság azt javasolja, csak a halaszthatatlan utazásba vágjunk bele. A hóeltakarítók folyamatosan járnak ugyan, az erős havazás és szélfúvás miatt azonban sok helyen alakulnak ki torlaszok, és szinte mindenütt kásás vagy latyakos útszakaszokon kell autózni.
Háromszéken jelentős fennakadást nem jeleztek, csökkentett sebességgel és fokozott óvatossággal célba lehetett érni, Brassó felé csak a prázsmári erdőnél volt nehezebb a továbbjutás, a szomszédos Hargita megyében azonban ítéletidő tombolt, és a 7,5 tonnánál nagyobb tehergépjárműveket délelőtt nem engedték a Gyimesek, illetve Székelyudvarhely felé indulni. Hargitafürdő felé reggel egy kidőlt fa zárta el az utat, ezt a reggeli órákban eltakarították, de a közlekedés nehézkes maradt, főleg a hágókon és a kevésbé forgalmas utakon igen lassan lehetett csak haladni. A legnagyobb zavar mégis a síkvidéken alakult ki: Ialomiţa megyében, Urziceni körül hosszabb-rövidebb ideig több utat is lezártak, Bukarest felé több száz gépkocsi négy óra hosszat várta, hogy a hóekék járhatóvá tegyék az úttestet. Délután négykor összesen hét országúton volt zárlat: Urziceni Buzău, Ploieşti és Bukarest felől megközelíthetetlen volt, Foksány és Ciorăşti két-két irányból, Slobozia, Brăila és Rímnicu Sărat egy-egy irányból. Bukarestben több buszjáratot felfüggesztettek, mert az útvonalaikat nem tudták felszabadítani.
Az országos meteorológiai intézet 17 megyére adott ki narancssárga figyelmeztető jelzést (az ország délkeleti részére, a Duna-kanyartól Galac megyéig, a széle a vranceai megyehatárnál minket is érint), 14 másik megyére pedig (Krassó-Szörénytől Botoşani-ig) sárga jelzést, erős szélre, havazásra és lehűlésre lehet számítani, különösen a Kárpátokban.