Nézek egy összesítő filmet a szombati budapesti felvonulásról. Csukorékba vannak gyűjtve a több mint félmilliós tömegből megszólítottak szavai. Hömpölyög a tömeg, méltóságteljesen hömpölyög, a lépés ritmusára mozognak a testek, s közben meg-megszólal egy-egy férfi, nő, öreg és fiatal.
A kérdés mindig ugyanaz lehet. Miért van itt? Miért jött ide? Mit érez ezekben a pillanatokban? És pár válasz:"Ha a hazáról van szó, akkor minden magyar embernek – pártoktól függetlenül – itt kell lennie, s ki kell fejeznie a véleményét.""Minden magyarnak itt a helye. Erőt és szolidaritást kell mutatni.""Leborulok a nemzet nagysága előtt.""Erőt szerettem volna én is kapni. Azért vagyok itt, hogy erőt adjunk azoknak, akik igazán kiállnak az országért, s hogy érezzék, hogy együtt vagyunk."
Igen, együtt lenni valami csodálatos dolog. Együtt lenni, egymás szuszogását hallani és érezni, hogy egy nyelv, egy érzés, egy gondolkodásmód, egy közös haza – még akkor is, ha az a közös haza feldaraboltatott, akkor is ott van az a magasban. A közös szenvedésekben, a közös megpróbáltatásokban. Miközben ezen a csodálatos egységen, a szíveknek ezen a csodálatos összedobbanásán gondolkodom, és azon, hogy be jó lenne, ha ez a közösségi érzés, együvé tartozás, közös sors érzése terjedne, kiszélesedne, beköltözne azokba a szívekbe is, melyekből jelenleg hiányzik, mert "az én érdekszférám" ezt így kívánja, nem hogy ünneprontó, hanem hogy kijózanító legyek, eszembe jutnak a múlt csütörtöki Háromszék egyik cikkéből olvasott sorok. Hadd álljanak itt mintegy a fent idézettek ellenpontjaként: "Kulcsár-Terza József elnök elmondta, tudja, hogy az RMDSZ ellenpropagandát folytat, ám ennek dacára bízik a sikerben, s kiemelte, a szövetség színeiben politizálóknak nincs amit keresniük a jobboldal rendezvényén." És hadd írjam ide – megvallom, arcpirulva –, az illető cikk címe: Tüntetés Magyarországért.
Ott fent, a közemberek szavaiban: méltóság, szépség. A közösségnek, a nemzetnek a még megbocsátani is tudó szeretete. "Pártoktól független!" Itt lenn: egy politikai pártvezér pitiáner emberi kisszerűsége, keserű ostobasága. Ostobaság még akkor is, ha az illető megyei elnök. És még akkor is, ha ebben a tisztségében jót akart és jót akar. De: megfertőzte a politika megosztó, a józan észt elrondító mocska, primitív gonoszsága. Ő "a szövetség színeiben politizálókat" nem akarja látni. Nem akar velük egy levegőt szívni. Nem azt akarja: hogy a nemzet ügye "emelje fel a szíveinket", hogy ebben a pillanatban aki jót akar a nemzetnek, mindenki legyen ott, hanem azt, hogy "ez a jobboldal rendezvénye", és itt nincs mit keresnie még annak sem, aki esetleg baloldalt van, de érzi a magyarságát, és amikor Magyarországról van szó, a nemzet sorsáról van szó, akkor, legalább akkor az ő szíve is megdobban.
Szeretném, ha nem hinné azt valaki, hogy az úgymond "jobboldal" fölött akarok pálcát törni. Mert ez az oldal, melyet Kulcsár-Terza József is képvisel, az én lelkemhez is közelebb áll, mint az úgynevezett "Szövetség", mely ugyancsak eljátszotta az évtizedek során kisded játékait. Annyit ártott már a romániai magyarságnak, hogy "nincs rá szó, nincs rá fogalom". Túloldalt felcsillant egy kicsi remény. Ez a sepsiszentgyörgyi tüntetés is, amiként hallszik, szép és méltóságteljes volt. Amiként a megye más városaiban is, "összedobbantak ott a szívek". És hadd illesse elismerés a szervezők fáradságát, és azokat is, akik ott voltak. Akiknek fontosabb volt ott lenni, egy-két órát kiszakítani vegetáló életükből azért, hogy a nemzethez való tartozásukról tegyenek bizonyságot. Be jó lenne, ha minél többen éreznénk ezt fontosnak! De azt is kívánom, hogy a jövőben ne hangozzanak el olyan szenny-szavak, melyek elriasztanak egy emberi méltóságot emelő megnyilatkozásról olyanokat, akiknek a bensőjük azt súgta volna, hogy "ott a helyem"!
