Se jobban, se rosszabbul nem élnek Uzon község hét településén, mint bármelyik háromszéki faluban, és amennyi a gond, annyi az öröm is, mert siránkozás helyett az emberek azon iparkodnak, hogy jobbá tegyék életüket. A Háromszék Szentivánlaborfalván tett múlt heti látogatása alkalmával némelyek a panasz, mások az optimizmus hangján szóltak közös dolgainkról.
Miután T. Nagy László-Eörs plébános házigazdaként bemutatta a Háromszék jelen lévő munkatársait, a Kelemen Alpár vezette Székely István Daloskör indította a találkozót. A katolikus közösségi házban, amelyet Majláth Gusztáv Károly püspök több erdélyi tanodával együtt magánvagyonából és papi jövedelméből építtetett népiskolának (1903-ban), és amely jelenleg a püspök nevét viseli, két napja duruzsolt a tűz a csempekályhában jövetelünk tiszteletére, mégsem sikerült bár langyossá melegíteni a levegőt. Úgy tűnt ellenben, a hideg mégsem riasztott el mindenkit, huszonöt-harmincan – később még néhányan beszállingóztak – hallgatták érdeklődve a lapról, a témaválasztásról, a tereputakról szóló rövid ismertetőket, illetve mondták el véleményüket a Háromszékről.
Ferencz Csaba többek között a lapkészítés nehézségeiről és szépségeiről, a terjesztés gondjairól, a hétfői lapszám bővítéséről, illetve a Háromszék internetes változatának előfizetési lehetőségeiről tájékoztatott; alulírott arra biztatta a jelenlevőket, hogy bátran mondják el, mit hiányolnak az újságból. Szekeres Attila Uzon község általa tervezett címerét mutatta be, amelyen az uzoni Béldi és a zabolai Mikes család jegyei mellett a hét búzaszem a község hét települését jelképezi. Hozzátette, büszkék lehetnek címerükre, hiszen az a székelyföldi képviseleti iroda megnyitása alkalmával Brüsszelt is megjárta. Kuti János, lapunk külső munkatársa Szentivánlaborfalváról írott tárcáját olvasta fel. Mielőtt Kisgyörgy Zoltán a tőle szokásos közvetlenséggel, humorral beszélt a harangok csodálatos világáról, az ikerfalu harangjainak keletkezéséről és feliratairól, Ráduly István polgármester röviden beszámolt az önkormányzat legutóbbi megvalósításairól, a hozzászólók pedig a Háromszékkel kapcsolatos észrevételeiket mondták el. A dicsérő szavak után – amelyek elsősorban lapunk értékközvetítő jellegére vonatkoztak – elhangzott: többet kellene foglalkoznunk az egyházak életével, a szomszédos megyék magyarságának hétköznapjaival, ami időnként meg is jelenik a lapban riport formájában, de rendszeresen olvasnának rövid híreket a Barcaság, Brassó, Apáca, Ürmös vidékéről, Csíkról, Udvarhelyszékről, de a távolabbi szórványról is. Javasolják, hogy Évfordulók rovatunkban emlékezzünk meg háromszéki neves emberekről, írjunk azoknak a cigányoknak az életéről, akik nem tömegesen élnek egy-egy faluban, hanem elszórtan, legfőbb panaszuk ellenben, hogy lapunk szombati száma később jut ki falura.
A találkozó kötetlen beszélgetéssel ért véget, amikor többen emlegették, nem szabadott volna elvenni a szentivánlaborfalvi iskolától az V–VIII. osztályt, a fiatalság itthon tartása érdekében többet kellene tennie a helyi és a megyei önkormányzatnak is, azon pedig ne csodálkozzunk, hogy a találkozóra ennyien jöttek, mert az embereknek a megélhetés a mindennapi gondjuk, sok a munkanélküli, aki pedig dolgozik, délutáni munkát is vállal, csakhogy el tudja tartani a családját. Azt ellenben többen elmondták, a tehetséges Kajcsa testvérek és néhány színjátszó társuk nélkül szegényebbek lennének az ünnepek az ikerfaluban, az általuk bemutatott vígjátékokkal olyan színt lopnak a falu életébe, ami igencsak jól jön a gondterhelt hétköznapok után.
