Hazája Ausztrália, élőhelye ennek délnyugati és délkeleti sztyeppéi. Az első befogott példányok innen kerültek Angliába 1840-ben. Hamar belopta magát az emberek szívébe, tömegesen kezdték szállítani Európába.
De lássuk csak, miért is szerették meg az emberek a hullámos papagájt. Ezért el kell utaznunk őshazájukba, és az ott élő madarak viselkedését kell megismernünk egy kicsit.
A vadon élő hullámos papagájok zöld-sárga színűek, nagy kolóniákban élnek. Fűfélék magvaival táplálkoznak, odúkban költenek. Az eukaliptuszfa ideális fészkelő helyet biztosít számukra. Költési időben a hímek hevesen udvarolnak a tojóknak, különböző hangokat hallatnak. A környék zajait beszövik a repertoárjukba, és udvarláskor megcsillogtatják tudásukat. A tojó átlag 4—5 fehér tojást rak, és miközben kotol, a hím a begyéből felöklendezi a magvakat, és azzal eteti. Később, mikor a fiókák kikelnek, a hím őket is eteti. Egy hónapos korukban hagyják el a fészküket a fiókák, a hím ekkor még eteti őket, de a tojó már az újabb tojásokat melengeti. A hullámos papagájok ki vannak téve a szélsőséges időjárásnak, a növényzetet pusztító szárazság gyakran számottevően ritkítja állományukat, amit csak fokoz a vándorlás, de a víz hiánya is tizedeli az állományt. Sokan mondták már nekem, hogy a papagájuk nem iszik vizet. Valójában iszik, csak keveset, többnyire hajnalban, mikor az ember még alszik. A harmatot gyakran fürdésre is használják, előszeretettel dörzsölődnek a nedves fűbe. De amikor egy kiadós eső jön, akkor érzik igazán jól magukat, akkor teljesen átáztatják tollruhájukat.
A hullámos papagáj hamar megjámborodik, és emberi szavakat, akár mondatokat megtanul, ha foglalkoznak vele. Természetétől fogva társas lény, ezért ragaszkodik a gondozójához. A társak a szabadban sokat cirógatják egymást, tollászkodnak, egymás tollait rendezgetik, a hím a tojót eteti, védelmezi, ezért ugyanígy viselkedik az emberrel is. Nem csoda, hogy a legkedveltebb házi kedvenccé vált.
