A merőben új arcokból álló új kormány – az RMDSZ-es és az Oprea pártjához tartozó régi "fiúk" nem is festenek valami jól benne – nemzedékváltást sugall, és valóban azt a hitet ébresztheti, hogy a demokrata-liberálisok tudnak még újat nyújtani, illetve hogy politikailag nem járatták le magukat teljesen, nem lőtték el minden puskaporukat.
A puding próbája, persze, az evés, hogy az új kormány a maga szűk mozgásterében tud-e és akar-e valóban bármit is tenni a párt becsületének visszaszerzéséért és mindenekelőtt azért, hogy a közérdeket előmozdítsa – nos, ez, ahogy mondani szokás, még elválik. A választásokig azonban még hónapok vannak hátra, és addig kirajzolódhat, van-e saját profilja az új kabinetnek, és az miben áll.
Nem lehet vitás azonban, hogy a közvélemény mai állása mellett a puszta arcképcsere nem elegendő. Ha választásokig a most felkent miniszterek és kormányfő nem is hozhat nagy horderejű döntéseket, ha pályamódosításra nem is lehet számítani részükről, de cselekedeteikből ki kell rajzolódnia valamelyest annak, ami a szavazás után várható ahhoz, hogy ne amolyan kis húzásocskaszámba menjen, ami történt, és ne puszta taktikai fogásnak minősüljön a kormányváltás ténye.
Miként mondám, a magyar koalíciós partner nem követte a nagyobb párt példáját, pedig sok tekintetben javára szolgált volna. Hogy miért ragaszkodott bejáratott embereihez, annak szintén több oka lehet, nem válna becsületére, ha ezzel netán azt ismerte el, nincs más garnitúrája. No de valószínűleg inkább nem teljesült ígéretei beváltásához való ragaszkodása miatt tartott ki a régi tárcavezetők mellett. Ha a valami módon örökké elsikkadó, örökké kisikló nemzetiségi vállalásai közül bármi is teljesül, az valóban tudna valamelyest javítani választási esélyein, és akkor alighanem ugyanazt éri el, amit a nagyobb kormánypárt remél pillanatnyilag.