Röviden

2007. november 15., csütörtök, Világfigyelő
Megszűnt az EP szélsőjobboldali frakciója

A román képviselők kilépésével megszűnt az Európai Parlament Identitás, Hagyomány, Szuverenitás (ITS) nevű szélsőjobboldali frakciója, mivel létszáma a frakcióalakításhoz szükséges húsz fő alá csökkent ― jelentette be tegnap Strasbourgban Edward McMillan-Scott, az EP alelnöke.

Tájékoztatása szerint két, kilépésről szóló levelet kapott a nap folyamán, és ― tekintettel a héten korábban tett három másik kilépési bejelentésre ― a frakció létszáma ezzel a jogszerű működőképesség határa alá került. Az ITS-frakció sorsa a múlt csütörtökön pecsételődött meg Alessandra Mussolini olasz EP-képviselőnek, Benito Mussolini olasz fasiszta diktátor unokájának azzal a nyilatkozatával, hogy tekintsenek minden román állampolgárt nemkívánatos személynek Olaszországban.

Grúziában vége a rendkívüli állapotnak

Holnap oldják fel Grúziában a rendkívüli állapotot ― jelentette be Nino Burdzsanadze, a kaukázusi ország parlamentjének elnöke. A házelnök asszony, akit Mihail Szaakasvili államfőhöz közelinek tartanak, tegnap a köztelevízióban közölte a döntést. Grúziában egy hete vezették be a rendkívüli állapotot az államfő elleni, zavargásokba torkolló tüntetések miatt.

Balesetezett egy magyar hajó

Balesetet szenvedett tegnap egy magyar hajó a Duna németországi szakaszán, a regensburgi kikötőben, a félig a víz alá merült teherhajóból több száz liter olaj ömlött a folyóba. A hajó berakodás közben, 400 tonna vasérccel a rakterén meghasadt, és részben a víz alá merült. A jelek szerint szakszerűtlenül végezték a rakodást.

Nagyerejű földrengés Chilében

Nagyon erős, 7,7-es fokozatú földrengés sújtotta Észak-Chilét ― jelentették a hírügynökségek tegnap. Áldozatokról egy-két óra elteltével még nem tudtak a hatóságok, amelyek a helyzet értékelésével voltak elfoglalva. A chilei elnöki szóvivő első nyilatkozata szerint a jelek arra utalnak, hogy nincsenek sérültek, sem nagyobb károk, de azt már tudják, hogy Észak-Chile több városában megszakadt az áramszolgáltatás.

Koalíciós válság Németországban

Tegnapi nyilatkozatok szerint koalíciós válságot okozhat Németországban Franz Müntefering alkancellár és munkaügyi miniszter előző nap bejelentett lemondása. Bár a szociáldemokrata politikus családi okok ― felesége súlyos betegsége ― miatti távozását Angela Merkel kancellárral az élen a konzervatív koalíciós partner megértéssel és együttérzéssel vette tudomásul, konzervatív és szociáldemokrata politikusok egy nappal később már rendkívül nehéz időszakot jósoltak a nagykoalíció hátralévő két évére. Egybehangzó értékelések szerint az alkancellár a konzervatív Merkel legfőbb szociáldemokrata támasza volt.

Veszélyben a Fekete-tengeri élőlények

Veszélybe került a Fekete-tengeri delfinek és sok ritka madárfaj léte a Kercsi-szorosba vasárnap ömlött pakura miatt ― erre hívták fel a figyelmet környezetvédők tegnap Moszkvában. Igor Csesztyin, a Természetvédelmi Világalap orosz szervezetének igazgatója elmondta: szerdán már hírt kaptak arról, hogy két delfint találtak a parton, még életben, de olyan állapotban, hogy megmentésükre nincs remény. A delfinek ebben az évszakban általában közel jönnek a parthoz, így néhány nap múlva lehet majd felbecsülni, mennyire jelent veszélyt számukra a vasárnapi viharban a Kercsi-szoros vizébe ömlött, mintegy 1300 tonna fűtőolaj ― mondta.

Vitatják Kóka építkezését

Gyurcsány Ferenc rendeljen el tisztázó vizsgálatot Kóka János villaépítési ügyében ― követelte Deutsch-Für Tamás, a Fidesz elnöki kabinetfőnöke a gazdasági miniszter félkész svábhegyi háza előtt tartott sajtótájékoztatóján. A politikus arra is felszólította a kormányfőt, hogy kezdeményezzen vagyonnyilatkozati eljárást Kóka János ügyében. Mint mondta, ha ezt a hét végéig nem teszi meg a miniszterelnök, maga lép az ügyben. Deutsch-Für Tamás megjegyezte: akkor találtak feketemunkásokat és egy körözés alatt álló embert a gazdasági miniszter házának építkezésén, amikor a kormány százmilliós költséggel kampányol az illegális foglalkoztatás ellen.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 720
szavazógép
2007-11-15: Világfigyelő - x:

Orosz kommentárok Putyin terveiről

A tegnapi orosz lapok címoldalukon számoltak be arról, hogy Vlagyimir Putyin elnök előző nap Krasznojarszkban kijelentette: azért állt az Egységes Oroszország Párt jelölőlistájának élére, mert csak ez biztosít számára erkölcsi felhatalmazást ― a párt választási győzelme esetén ―, hogy számon kérje a kormánytól és a parlamenttől a ma kijelölt feladatok teljesítését.
2007-11-15: Közélet - x:

Szakképzett munkaerőre nyitott Magyarország

Magyarország január elsejétől megnyitja munkaerőpiacát a szakképzett munkaerő előtt — jelentették be tegnap Nagyszebenben a román—magyar közös kormányülésen.