Összehangolt, magyarságot és székelyföldi identitást erősítő programokat kívánnak szervezni az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) helyi szervezetei, ezért a széki elnökök szombaton Sepsiszentgyörgyön a Székelyföldi Egyeztető Tanácsban vették számba az elmúlt esztendőt, tárgyaltak az idei tervekről.
A testület második alkalommal ült össze, és a hagyományos székelyföldi székek sorát bővítették a brassói EMNT-vel is. Egyelőre az év első hónapjaiban esedékes programokról egyeztettek, lesznek rendezvények, amelyek több helyszínen zajlanak, és olyanok is, amelyek egyetlen városba toborozzák híveiket. Április 11-én a magyar költészet napját mindenütt meg kívánják szervezni, májusban pedig Kézdivásárhely ad otthont a magyar sport napjának, ekkor odavárják majd a többi szervezet képviselőit.
A brassói magyar napokat idén is életre hívják, a tavalyi siker igazolta szükségességét, létjogosultságát, tavasz végére, nyár elejére tervezik – mondotta el Toró Tamás Brassó megyei elnök, kiemelte, figyelnek arra, hogy ne essen majd egybe a Szent György-napokkal. Tavaly a nyolc nap alatt tízezer embert mozgattak meg, 28 rendezvényt szerveztek, elsősorban helyi vállalkozók támogatásával. Célkitűzésük felrázni az egyre jobban apadó brassói magyarságot (1992-ben még 66 000 magyar élt Brassó megyében és 32 000 Brassóban, ma már csak 49 000-en vannak a megyében és kevesebb mint 20 000-en Brassóban). Az orbaiszéki és gyergyószéki elnökök hagyományőrző rendezvényeiket ismertették.
Az EMNT a székelyföldi emberek érdekképviselete kíván lenni, melynek feladata civil események, összejövetelek szervezése, de a prioritások között szerepel a hálózati bővítés is – mondta el Bardócz Csaba kézdiszéki elnök. Céljuk, hogy az EMNT nagy rendezvényei közül minél több hangsúlyosan kerüljön Székelyföldre. Az év második felében megszervezik a magyar festészet napját, de megtartják a magyar dal napját és a magyar népmese napját is.
Nagy Pál, az udvarhelyszéki EMNT elnöke elmondta, az erdélyi magyar néppártot azért hozták létre, hogy megvalósítsa az egyik legfontosabb célkitűzést, az autonómiát, nekik kell majd civil kontrollt gyakorolniuk. "Azért vagyunk, hogy ne engedjük, hogy elszálljanak a politikusok úgy, ahogy a másik két pártnál ez bekövetkezett már" – fogalmazta meg az EMNT szerepét.