Visszaköltözik a református iskola

2012. február 23., csütörtök, Közélet

Az 1989-es változás után a református egyház célul tűzte ki a református oktatás újraindítását Sepsiszentgyörgyön. Ennek megvalósítását kezdtük el 1993-ban az évfolyamonkénti két líceumi osztály indításával. A hagyományokkal rendelkező oktatási forma újraindítása elvártnak és kívánatosnak bizonyult az idők során, így 2005-től gimnáziumi osztállyal bővült iskolánk. Jelen pillanatban is két-két líceumi osztállyal és egy-egy gimnáziumi osztállyal működik tanintézményünk.

  • A Kós Károly tervezte épület
    A Kós Károly tervezte épület

A 2011-ben megváltozott, új oktatási törvény szerint lehetővé válik, hogy a 2012–2013-as tanévtől kezdődően oktatási rendszerünk az alaptól, azaz az előkészítő osztálytól egészen a végzős tizenkettedik osztályig kiteljesedjék. Az előkészítő osztály indítását előzetes felmérés alapján döntötte el iskolánk vezetőtanácsa. Az óvodás korú gyermekek szülei köré­ben végzett felmérés azt igazolta, hogy az erkölcsben, hitéletben többletet nyújtó oktatásra szükség van. Ebben a környezetben, közösségben a szülők bizonyosságot látnak gyermekeik egészséges nevelkedésére.
Az Erdélyi Református Egyház­kerület és a sepsiszentgyörgyi Református Kollégium az induló osztály helyszíneként a vártemplomi egyházközség tulajdonát képező, Kőrösi Csoma Sándor utcai, Kós Károly által tervezett épületet jelölte meg, amelyben jelenleg a Tanulók Háza működik. Ez az épület a diktatúra előtti években is a református elemi osztályoknak adott helyet. Most az egyházkerület segítségével, az elvárásoknak megfelelő átalakítással ismét itt látjuk az elemi osztályok jövőjét. Ideális helynek bizonyul az utca csendessége, a Tanulók Háza tevékenységeinek közelsége, valamint az épület környezete.
Induló előkészítő osztályunk előnyének, erényének tartjuk a hitbeli, erkölcsbeli nevelést, továbbá a délutáni felügyelettel, foglalkozásokkal elképzelt napi tevékenységet. Olyan barátságos, biztonságos, meghitt légkört szeretnénk kialakítani gyermekeink számára, mely a már létező nagyobb osztályainkban családiassá teszi az iskolát, a tanulást. Tudjuk, hogy a gyermek-szülő viszony erősítésé­ben az iskola is igen fontos szerepet játszik, így az oktatás, nevelés mellett iskolánknak mindig célja volt a szülőkkel való nyitott kapcsolattartás. Mind­ezt megtehetjük, hiszen olyan kis intézmény vagyunk, ahol nem veszhet el a legkisebb sem.
Minden szülő számára az egyik legizgalmasabb kérdés, hogy ki lesz az induló osztály tanítója? A tanító személyét illetően a Refor­mátus Kollégium vezetőtanácsa, az Erdélyi Református Egyház­kerület püspöksége, valamint a megyei tanfelügyelőség közösen hoz felelős döntést, amelyről az érdeklődő szülőket kellő időben tájékoztatjuk.
Végül hadd jegyezzük meg, minden tervünk, elért eredményünk nem a magunk érdeme, hanem a mindannyiunkról gondoskodó Istené, aki hitünk szerint őrzi családjaink, gyermekeink, oktatóink lépteit.

EGYED SÁNDOR református lelkész

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 666
szavazógép
2012-02-23: Közélet - Fekete Réka:

Az előkészítő osztály segíti az átmenetet (Óvodából iskolába)

Valóságos hisztéria alakult ki a hat- és hétéves gyermekek szüleinek körében, hallomásra alapozva döntenek arról, ki a jó és a kevésbé jó pedagógus, mindenki maga akarja kiválasztani a tanítót gyermeke számára – állítja Keresztély Irma megyei főtanfelügyelő, aki szerint ez megengedhetetlen, hisz minden adófizető hozzájárul az oktatási rendszer fenntartásához, nincsenek egyenlők és egyenlőbbek.
2012-02-23: Közélet - :

A Step by Step-program

A Lépésről lépésre (Step by Step) iskolai programot az 1990-es években dolgozták ki amerikai szakemberek, a reformpedagógiák legnevesebb képviselői, mint Froebel, Montessori, Freinet, valamint pszichológusok, mint Piaget, Erikson, Hunt, Vygotsky munkássága alapján.