Egyértelműen körvonalazódik a jobboldali összefogás – erősítette meg Tőkés László egy nappal korábbi kijelentését Kulcsár-Terza József, az MPP háromszéki elnöke.
Kulcsár örvendetesnek nevezte, hogy Tőkés László rájött, korábban tévedett, nincsenek jó és rossz RMDSZ-esek, csak RMDSZ-esek vannak, és azt is elismerte, csalódott Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesterben, aki beállt, és az RMDSZ szekerét húzza. "Nagy esély van rá, hogy megegyezzünk, megyei, települési szinten ez körvonalazódik, de valóban hatásos akkor lenne, az elvárásoknak akkor tenne eleget, ha országos szinten is megszületne a megállapodás" – fejtette ki az MPP megyei elnöke.
Kulcsár-Terza József szerint nincs idő kísérletezni, próbálgatni, hogyan lenne jobb, most van itt az alkalom, el kell felejteni, feloldani a személyes ellentéteket, és az ügy érdekében le kell ülni tárgyalni. Kiemelte, az MPP elnöke Szász Jenő, ezzel kell számolni, vele kell tárgyalni, Tőkés László ígéretet tett, hogy záros határidőn belül sor kerül erre a találkozóra.
"Ezt a lehetőséget nem szabad elszalasztani. Ha nem fogunk össze, az RMDSZ játszani tud velünk, ha közösen indulunk, jó eredményt érhetünk el, és meg tudjuk törni az RMDSZ monopóliumát, az önkormányzati választások után pedig azon is gondolkodhatunk, hogyan jussunk be a román parlamentbe" – vélekedett az MPP háromszéki elnöke. Meglátása szerint meg kell találniuk az együttműködés megfelelő formáját, ha ez sikerült két olyan román alakulatnak, mint a Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Liberális Párt, akkor nincs, amiért ne sikerüljön a két magyar jobboldali szervezetnek.