Építőipari, vendégforgalmi és a gépipar különböző ágazataiban képzett szakembereket keresnek a háromszéki vállalkozók, akik az induló szakiskoláknak jelezték, részt vennének a gyakorlati oktatásban, vállalnák a fiatalok munkahelyi betanítását.
Mint arról korábban tájékoztattunk, ősztől újraindulnak a mesterképző szakiskolák, ahová a jelenlegi IX. osztályosok, illetve korábbi esztendőkben kilenc osztályt végzett fiatalok jelentkezhetnek. A szakmai vizsgával záruló kétéves iskola után a tizennyolc év alattiak nappali, az idősebbek esti, illetve csökkentett látogatottságú líceumi tagozaton folytathatják tanulmányaikat, vagy munkába állhatnak II-es szakmai fokozattal.
Háromszéken építőipari, gépipari és turisztikai szakemberek gyakorlati képzését vállalnák a munkáltatók az iskolákkal kötött szerződések alapján, az elméleti oktatást pedig az érintett iskolák biztosítanák az adott szakterületnek megfelelően. X. osztályban a tanórák 60 százaléka, XI. osztályban 75 százaléka gyakorlat, a kétéves tanidő alatt a diákoknak alanyi jogon – tehát a szülők jövedelmétől függetlenül – juttatnak havonta legkevesebb 200 lejes állami ösztöndíjat – tájékoztatott Keresztély Irma megyei főtanfelügyelő, aki az új törvény adta lehetőségtől azt reméli, fellendül a szakképzés, és azok a diákok is megtalálják megfelelő helyüket az oktatásban, akik az elméleti iskolák divatjának rabjaiként olyan pályára sodródtak, amit nem bírnak meg.