A történet humora nem mindennapi. Román tantárgyversenyre toboroz a tanárnő, s mivel elégedetlen a jelentkezők számával, kijelenti, hogy: Na, Zsuzsika, aki olyan remek házi feladatokat és fogalmazásokat képes írni, mint te, annak okvetlenül meg kell próbálkoznia azzal, hogy az olimpián is bizonyítson, hidd el, szép siker vár rád ott, arról kár lenne lemaradni...
A hetedikes székely kislány kényszeredetten hallgatja, és jobbnak látja első felindulásának engedve, mindjárt színt is vallani, különben is meggyőződése, nyílt titokról van szó: De tanárnő, kérem, azokat édesanyám írja...
És valóban: a szóban forgó házi feladatok ténylegesen úgy születnek, hogy a kislány tehetetlenségében minden alkalommal édesanyjához fordul segítségért, ami nem csoda, ha tudjuk, hogy irodalmi elemzést kell írnia egy olyan nyelven, melyen egy egyszerű történetet elmesélni sem tanítottak meg neki a román tanterv alapvető hibájából kifolyólag. Romántanításunk az évtizede folyó tollharc és számtalan állásfoglalás, egyetemi oktatók önkéntesen elkészített reformtanterv-javaslata, a minisztérium állítólagos reformszándékának bejelentése ellenére a mai napig olyan alapbajtól szenved, mely kilencven éve gyötrelmessé teszi szülő és tanuló életét, és a román oktatást magával a kínszenvedéssel azonosítja. A kérdéses szülő némileg eufemisztikusan így fogalmazza meg ezt: A házi feladatok az én "műveim", ezt nem is tagadom. Kislányom annyira rám van utalva, hogy azokat egyedül megírni képtelen lenne, mert a románoktatásban még mindig nem döntötték el a tantervkészítők, hogy kommunikálni akarnak-e megtanítani, vagy pedig a képtelen tananyaggal megnyomorítani a gyereket, azaz magyarán: mintha azt kívánnák, hogy ne tanuljon meg románul... Jobb lenne, ha ezt nyíltan bevallanák, akkor legalább az eredmény és cél megfelelne egymásnak, és tudnánk, hányadán állunk. A házi feladatot általában elkezdjük közösen leírni, de amikor nincs rá elegendő idő, és ritkán van, végül kénytelen vagyok lediktálni neki azt, ami így formailag teljesíti az elvárást, de szegény lányomnak valóban nem saját elmeszüleménye... Csak annak a rettenetes és álságos pedagógiai képmutatásnak lenne már egyszer vége, mely e tárgy oktatását övezi!
Ehhez szülőként és saját "házifeladat-megoldó" tapasztalataimra hivatkozva annyit teszek hozzá: pedig az elemiben jól indul a dolog, kedves tantervkészítők és tankönyvírók! Az én tiszta magyar nyelvi környezetben felnőtt fiaim elemi szinten egészen jól kezdtek el románul beszélni az I–IV. osztályos tankönyvek segítségével, de már attól felfelé rendkívül tanárfüggővé vált az, hogy melyik hogyan boldogult. A sok rossz tankönyvet már valóban ideje lenne olyannal helyettesíteni, mely a kisebbségi tanulótól nem azt várja el, mint a többségitől, és már eleve nem úgy bánik vele, mintha nem lenne magyar. Ezt ugyanis senki jó néven nem veheti.