Beszélgetés Brănduş-Dendyuk Szilveszterrel, Ozsdola polgármesterévelTűzoltókocsit vásárolnak

2012. február 24., péntek, Faluvilág

A gazdasági válság és a szűkre szabott költségvetés ellenére a múlt év eredményesnek mondható Ozsdolán, hiszen az utcák karbantartását és több kisebb munkálatot is sikerült elvégezni.

Az előző népszámlálástól a legutóbbiig a község lakossága csupán tizenhat személlyel csökkent, jelenleg Hilibbel együtt 3506-an laknak a községben, közülük 2510 magyar, 173 román és 819 roma nemzetiségű. Arra kértük a község polgármesterét, hogy röviden sorolja fel az elmúlt esztendő legfontosabb megvalósításait, és szóljon arról is, mit nem sikerült kivitelezni.
Brănduş-Dendyuk Szilveszter: Amit tavalyra terveztünk, nagyvonalakban el is végeztük. Az utcák javítására fektettük a hangsúlyt, a hilibi bekötőutat is járhatóvá tettük, az emésztette fel a legtöbb pénzt. A tűzoltószertárnál ajtókat szereltettünk fel, és a tömör gerendázás is megtörtént. Ugyancsak tavaly több pályázati iratcsomót állítottunk össze és adtunk le különféle minisztériumokba, a Környezetvédelmi Alaphoz és a fejlesztési régióhoz: a víz- és csatornahálózat megépítésére, a martonosi és hilibi út korszerűsítésére, valamint az új orvosi rendelő és napközi-óvoda felépítésére. Az erdei utak korszerűsítésére kiírt pályázatra szintén határidőre összeállítottuk a szükséges iratcsomót, de az elbírálásnál úgy értékelték, hogy nincs erdő a község tulajdonában, a beerdősödött legelőket nem vették figyelembe, ezért pályázatunkat elutasították. Fellebbeztünk, de eddig még nem kaptunk választ. Sikerült a polgármesteri hivatal számára egy Dacia Logan szolgálati személygépkocsit vásárolnunk, amit december végén írattunk be a forgalomba. Ugyancsak az elmúlt év végén megvásároltuk a malomházat, melyben tatarozás után tájházat fogunk berendezni, és visszaállítjuk az egykori malomkereket. Hilibben termopán nyílászárókat szereltettünk a művelődési otthon épületére. Tavaly nem sikerült a közbeszerzési folyamatot végigvinni a vendégforgalmi központ felépítésére, az is idénre maradt. Egy négyszintes idegenforgalmi iroda létrehozásáról van szó, a 833 000 lej értékű finanszírozásra már megkötöttük a szerződést, ebből 158 000 lej lesz a mi részünk. Remélhetőleg a harmadik kiírásra lesz jelentkező, és idén sikerül legalább megkezdeni a munkálatokat a Sörkertnek nevezett területen. A tornateremnél elkészült az esővízlevezető rendszer.
– Mekkora lesz a község idei költségvetése?
– Az államtól átutalt összeg valamivel kevesebb lesz, és ennek arányában a helyi költségvetés is csökken, de általában véve majdnem ugyanannyi pénzből gazdálkodunk, mint tavaly.
– Egy rövid anyakönyvi statisztikát kérek.
– Évről évre csökken a lakosság száma. Tavaly Ozsdolán tizenöten, Hilibben öten, Kishilibben a romáknál pedig tizenegyen születtek, harmincketten, tizenhárman és heten hunytak el, összességében véve köz­ségszinten harmincegy születést, ötvenkét elhalálozást és tizenhárom házasságkötést vettünk nyilvántartásba, a népszaporulat, sajnos, negatív tendenciát mutat.
– Idei nagyobb terveik?
– Egyik legfontosabb a tűzoltószertár befejezése, a belső vakolás elvégzése. Idén tűzoltókocsit szándékszunk vásárolni, a régi már nem felel meg a követelményeknek. Az orvosi rendelőnél és a községházán szintén javításokat tervezünk, és örülünk annak, hogy fél év után ismét családorvos láthatja el a betegeket.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 730
szavazógép
2012-02-24: Nyílttér - :

Vészcsengő

Vészcsengőnek vagy akár vészharangnak lehet nevezni a 2011. őszi népszámlálás első részletes eredményeit: a magyarok száma 194 ezerrel csökkent a 2002-es népszámláláshoz viszonyítva, húsz év alatt pedig 382 000-rel. Ha ez a fogyási tendencia megmarad, akkor harminc év múlva csak kb. 600 000 főre apad közösségünk.
2012-02-24: Faluvilág - Kisgyörgy Zoltán:

Behozzák a lemaradást (Beszélgetés Oláh-Badi Andrással, Maksa község megbízott polgármesterével)

Az önkormányzati választásokig György Ervin prefektus Oláh-Badi Andrást nevezte ki megbízott polgármesternek. A tanítói diplomával rendelkező Oláh-Badi András ebben a ciklusban közösen dolgozott a hirtelen elhunyt Oláh-Badi Álmos polgármesterrel. Jól ismeri a három településből álló község gondjait-bajait. A pénzhiány miatt félbeszakadt munkálatok jövőjéről és az ez évi tervekről kérdeztük.