– Nem mondtunk le az utolsó két évad legjobb előadásainak válogatásáról, de fontosabbá vált, hogy a meghívott produkciók útkereső jellegükből fakadóan jelezzék az európai színház alakulásának lehetséges irányait. Olyan válogatást próbálunk adni a mai tendenciákból, amely megmutatja, mennyire változó az alkotók hozzáállása a színházhoz. A meghívott előadások arra kényszerítenek, hogy megpróbáljuk újraértelmezni, mit jelent, honnan kezdődik a színház, honnantól nevezzük találkozónak vagy drámapedagógiai foglalkozásnak? Mitől színház a színház?
– Miként alakult a válogatás? Hogyan sikerült rábukkanni a meghívott külföldi előadásokra, melyeknek nagy része sem Romániában, sem Magyarországon nem járt még?
– Sokat beszélgetek szakmabeliekkel, akikről tudom, hogy sok helyen megfordultak, tőlük kapok bizonyos támpontokat, amelyeket elkezdek követni. Ezenkívül elmegyek fesztiválokra, és megpróbálom elkapni azt az ingert, amely a leghangsúlyosabb azon a rendezvényen. Mindenképp fontos a kortárs jelleg, hogy mennyire képes reagálni egy előadás riadt világunk ingereire. Emellett meghívtam néhány karizmatikus személyiséget, Alexandru Bălănescu koncertje nyitja a fesztivált, lesz közönségtalálkozó Törőcsik Marival, aki mintegy összeköti a tradíciót a kortárs színházművészettel.
– A fesztiválnak a léptéke a legfeltűnőbb: egy ekkorka városban, egy ekkora színház ilyen hatalmas fesztivált szervez. Miért fontos számodra, hogy Sepsiszentgyörgyön szervezd meg ezt a fesztivált, és ne, mondjuk, Bukarestben?
– Mert ahhoz nincs közöm. Ebben a közegben nőttem ki magam, és tudtam ilyen együttest összekovácsolni, ezt a közeget tudtam eljuttatni oda, hogy megnyíljon a kortárs színház felé. A színház hatvanéves évfordulójára készülődve úgy éreztem, akkor vagyok következetes önmagunkhoz, ha a múlt ünneplése a jövő felé mutat. Így jött az ötlet, hogy indítsunk útjára egy sajátosan szentgyörgyi fesztivált, amely ugyanakkor összekapcsol minket az európai kultúrával mint energiaforrással. A saját intézményünket és a saját közönségünket akartam továbbléptetni, és ehhez szükség van az impulzusokra. Régóta érzem, hogy Sepsiszentgyörgy egy kiválasztott hely, az itteni fiatalok aktivitása, szellemi érdeklődése példaértékű. Vannak kiválasztott helyek a világon, erőteljes művészeti gócok, amelyeket titok von körül. Itt hosszú idő óta erős az irodalmi élet, a város fontos képzőművészeti megnyilvánulásoknak adott és ad teret. A zene is kiemelt jelentőségű, rengeteg fiatal együttes van a dzsessztől az alternatív zenéig, ami arra utal, hogy mintha egymást gerjesztenék a dolgok. Sepsiszentgyörgynek a kultúra a nagy esélye.
– Milyen volt az első kiadás helyi visszhangja?
– Az első kiadás mindig sikeres, mert meglepetésként hat. A nehézségek a másodiktól kezdődnek: hogyan lehet azt a szintet meghaladni? Az ismétlésnek nincs értelme, akkor vagyunk organikusak, ha a munkánk is árnyalódik. Idén nő a fesztivál, mert több helyről kaptunk támogatást – ebben is látszik a felénk irányuló bizalom. A városi és megyei önkormányzat nyújtotta háttér nélkül neki sem fogtam volna a szervezésnek. Megnyertük támogatónak a román kulturális minisztériumot és a román kulturális intézetet, a magyarországi támogatás is nagyobb. Bízunk a helyi vállalkozók hozzájárulásában is, hiszen ez a rendezvény az övék. Nagyon fontos, hogy a város érezze, ez a rendezvény Szentgyörgy büszkesége. Az első fesztivál után én magam meglepődtem: jól ismert szentgyörgyi nézőkön láttam, hogy büszkék, hálásak, örvendenek. Mintha váratlanul fény került volna a városba, nem várt eufóriát láttam az emberek szemében, még akkor is, ha sok előadást nem értettek, vagy nem biztos, hogy tudták, hová tenni. Azokban a napokban hirtelen európaivá vált Szentgyörgy.
– Kik a fesztivál célközönsége? Hogyan néz ki szerinted a Reflex-néző fantomképe?
– A fesztivál nézőjének olyannak kell lennie, mint a mindenkori színházi nézőnek: rendkívül kíváncsinak. A kíván­csiság, nyitottság, általában a művészettel szembeni megnyilvánulás a tolerancia próbája. Kíváncsi maradni az iránt, ahogyan más látja a világot, nem pedig elvárni, hogy miről és hogyan beszéljen, az ilyen fesztivál ki tudja alakítani ezt a tulajdonságot. Sokféle különböző színházat látunk egymás mellett, és ez ráébreszthet az emberi alkotás sokirányúságára, ráébreszt saját jellemző vonásainkra is! Ahhoz, hogy értékelni tudjam a saját közegemet, nagyon fontos elmennem – hogy vissza tudjak jönni.

Boros Kinga