Igen, mondjuk ki, az év egyik jelentős művészeti eseménye. De egyúttal azt is jelzi, hogy Sepsiszentgyörgy, a kisváros, ahol folyamatosan több állandó színházi társulat is működik (a magyar és a román színház, az M Stúdió, a táncszínház) lassan mindenképpen felnő a hasonló feladatokhoz... Ha egy ideig, a kilencvenes évek elején az volt a baj, hogy nincs elég kiállítótér – az Üvegcsűr, mutatva, hogy a virtus mindig idomul a korszellemhez, bankká változott, a Lábas Ház például romokban hevert, az Istálló Galéria még elképzelésekben sem létezett, a képtár és a múzeum mellett egy ilyenszerű kiállítótér, mint a Magma, ráadásul a város kellős közepén!) – hát most van! Egy ilyen méretű tárlatsorozat egyidejű bemutatása is pontosan jelzi, hogy folyamatosan tágulnak lehetőségeink, és Baász Imrének a nyolcvanas évek elején sokak számára lázálomnak tűnő elképzelése, miszerint ez a kisváros a kelet-európai térség egyik képzőművészeti centruma lehet – ennek bizonyításául rendezte meg a Médium kiállítást –, ma úgyszólván szemünk előtt valósul meg.

Várak
Kezdjük a kiállítás-sorozat bemutatását a Lábas Házban megtekinthető Várak különös darabjaival. Több évtizedes, makacs, a nehéz­ségeket fölényesen lebíró, akadályokat úgyszólván nem ismerő gyűjtőmunka eredménye. Kőnig Frigyest évtizedek óta, úgyszólván indulásától hevesen érdeklik a várak, pontosabban a Kárpát-medencében fellelhető várak, erődítmények, bunkerek hiteles képzőművészeti ábrázolásai. Már az elképesztően nagy munka közepén tarthatott, amikor 1562 erődítményről készülő 4000 rajza "véletlenül" régészek figyelmét is felkeltette, Cserményi Vajk és Hatházi Gábor kezdeményezésére jelent meg, még 2001-ben, a Helikon Kiadónál a Várak és erődítmények a Kárpát-medencében című monumentális kötet, de a kutatás ezután sem állt le, s a megjelenést követő kilenc évben – miközben, mint látni fogjuk, Kőnig, aki "civilben" tanár is, a Képzőművészeti Egye­tem rektora, s még sok mással is foglalkozik – kétszeresére nőtt az anyag, s válogatás jelent meg belőle egy újabb, a kiállításon szintén látható gyönyörű albumban (Historia Picta Castellorum). Miről is van szó: Kőnig mint tudós felméri, beméri, bejelöli, a geodéziai felmérések archív anyagait is merészen felhasználva, az anyagot, jelesen az erődítményt, régi térképek, hadászati felmérések, korabeli ábrázolások és a vizsgálódásai szempontjából mindég elhanyagolhatatlan fotók alapján. Felhasznál természetesen műholdas felvételeket is(!), s az elkerülhetetlen helyszíni szemléken készült vázlatokat. Rekonstrukció zajlik tehát, több szinten. Ne feledjük, a régészet számára példátlanul becses, inspiráló jelentőségű kutatásai tudományos része, a rajzok mellett és közben látható festményeken az is dokumentálható, miként gondolja tovább és emeli művészi szintre kutatásai anyagát. Itt a valódi vár csak inspirálja egy festményre kerülő vár formáit, s a művészt elsősorban a térábrázolás lehetőségei foglalkoztatják.

Imaginárius romok
A rajzok ambiciózus, minuciózus aprólékossággal készülő (ön)dokumentáció mutatványai, de itt mégsem tudósról, hanem elsősorban művészről van szó, nagyon izgalmas, hogy a térábrázolások lehetőségeit folyamatosan és makacsul variáló művész hogyan ábrázolja festményein a várakat, bunkereket, nagyon sokszor a romokat, ahogyan ezt egyebekben nagyon érdekes, a "titkait" feltáró, leleplező, elképzeléseit elemző "tárlatvezetésén" festményeit magyarázva, az Istálló Galériában is kifejtette: nagyon sokszor a romok, a többi, felmérhetetlenül sok általa skiccelt, mérnöki, topográfusi precizitással kidolgozott, rajzokon megörökített rom összegezései, még érthetőbben: képzelt romok, amelyek létezhettek volna ugyan "eredeti" alakjukban is, ha lett volna nekik, természetesen, "eredeti" alakjuk, de így, ebben a formában csak őbenne léteztek, a művészi képzelet eredményeként. A sokszor nagyméretű, következetesen tudatosan hideg színekkel operáló, gyönyörű festményeken egy mindörökre elmúló világ mindörökre elmúló erődítményei, bunkerei, várai jelennek meg, elveszítve eredeti funkciójukat. A vár zárt, ahogyan a középkori város piacterével – amely nyitott – szembeállítva Joyce megállapítja. A várak, erődítmények akkor veszíthették el eredeti, ne feledjük, elsősorban védelmet biztosító, biztonságot sugalló szerepüket, amikor megjelentek a repülőgépek, és a hatalmas erődítmények nemcsak a síkról váltak támadhatóvá, hanem a levegőből is. Ekkor kezdődött el lassú, feltartóztathatatlan, folyamatos leromlásuk, lerobbanásuk, elveszítették létüket hitelesítő, szavatoló funkcióikat! Kőnig valóságos vagy képzelt romokról készült festményei a magány, az elhagyatottság, a pusztulás eme (egykori, sokszor monumentális) várainak, bunkereinek állítanak emléket. A vár zárt, a síkság fölé emelkedik, a hadtechnika fejlődése túlhalad rajta, létrejön viszont a föld mélyébe vájt, biztonságot még mindig sugalló bunker, ez a hadászati, védekezési folyamat egyik, talán utolsó előtti állomása. Persze, nem is sejthető: mit hozhat a jövő? A topográfiai részletezés, a térképészet eredményeit hasznosító, ide illeszkedő "műszaki" rajzok, a tudományos alapozottság fölött, mellett, mintegy folytatva és kiteljesítve a rekonstrukció művét, megjelennek az erre a valódi világra már csak sejtésekben, képzelgésekben, utalásokban emlékeztető, lenyűgöző romok, melyek szorongást, mélabús érzéseket váltanak ki a nézőből.

Orbis Pictus
A Magmában a művész több másik érdeklődési területére is ráláthatunk. Kőnig Comeni­us nagy műve, az első képeskönyv előtt tisztelegve az ide sorolható műveit, a hasonló című, gyönyörű kiállítású album alcímében nemes egyszerűséggel, de halálosan pontosan "művészeti téranalíziseknek" nevezi, az előszóban is hangsúlyozva a rajz fontosságát. "A rajzolás a képek világához, látásuk megértéséhez jó bevezető. A rajz segítségével feltáruló világ története legalább annyira a megismerés, mint az emberi ismeretek rögzítésének és lejegyzésének históriája. Rengeteg miden van, amit képek nélkül nem vagy csak nagyon nehezen értelmezhetnénk. Körülményes írni, beszélni róluk, mivel nem nyelvi természetűek. De láthatóak. A rajz olyasmit mutat meg, ami más módon nem megismerhető. A rajzoló látja és értelmezi a látottakat, és legjobb tudása szerint elénk tárja saját eredményeit." Ha a várak esetében egy topográfus is közreműködik, itt egy, a geometria eredményeit fölényesen használó tudós és egy, a szokásostól eltérő jelenségeket vizsgáló patológus érhető tetten, ismét a tudomány és a művészet határán vagyunk, mint Kőnig Frigyes esetében annyiszor.
Az optikai térábrázolások lenyűgöző festményei mellett itt látható, ráadásul egy teremben, egymás mellett Kőnig két legizgalmasabb kísérletének válogatott dokumentációja. A tárgyakat meghódító, majd elhagyó fényviszonyok optikai hatásainak vizsgálata, a fény vándorlásának tetten érése lenyűgöző, de ugyanakkor, állati és növényi struktúrákat elemezve, óhatatlanul felmerül a torzulások, a szabályostól elütő jelenségek vizsgálata.
A várak mellett ez Kőnig másik visszatérő érdeklődési területe. A Semmelweis Egyetem Múzeumában kiállított anyag lehetett az alapja a 2004-ben megjelenő Harmonia perturbata (Megzavart összhang) című albumnak, amelynek sok rajza itt is látható, a szirének, gnómok, torzszülöttek, sziámi ikerpárok, küklopszok sorozata döbbenetes hatású. Nem véletlenül, velük egy teremben láthatóak a művész koponyaábrázolásai is. Amikor az autópálya épült Perkátán, találtak egy középkori sírt, a művész a helyszínre sietve fáradhatatlanul rajzolta a koponyákat, majd az eredeti rajzokat több szemszögből is láttatva, variálva jutott el a fej formájáig(!), rekonstruálva a koponyából a fejet, sugározva a fejek jelezte sorsot. A koponyák sorskatalógusa nehezen felejthető, hatalma élmény. Vannak festményei, ahol a koponyák különféle alakzatokban sorakoznak. Árkoson az ön-tárlatvezetésén, némi maliciózus energiával annyit fűzött mindehhez hozzá, hogy némely koponya fején régebbi kardvágások nyomai is láthatóak, már beforrott hegek, elképzelhető, hogy ezek a halottak egymással hadakoztak, de most az örökkévalóságban koponyáik már egymás mellé kerültek, az örök és tökéletes harmóniát(!) példázva. Igen, az örök elrendeltetést, amelynek bonyolult, sokszor egymásnak ellentmondó, de egy irányba haladó folyamatában minden megtalálja végül a maga helyét. A rajzoló, a festő, a művész is, tudomány és művészet határán billegve, lehetőségeit folyamatosan tágítva és teremtve látható, imaginárius, de a való világgal, a "valósággal" számos esetben érintkező, sőt, ütköző világát.