1896-ban lesújtó helyzetjelentés készült Erdély, különösképpen pedig a Székelyföld fejlődéséről és jövőbeli kilátásairól. A Székelyföld a remélt felemelkedés helyett ijesztő mértékben hanyatlik. Magyarország önálló iparának és kereskedelmének megteremtése csakis az önálló vámterület létrehozása által lehetséges, mert az alig ébredező gyáripart eltiporja a nagy tőkével rendelkező osztrák nagyipar.
A kézműipar haladását is megbénítja az osztrák részről beözönlő olcsó termékek sokasága, melyekkel a hazai kisipar képtelen versenyezni. Az országos érdekek mellett Székelyföld sajátos viszonyai is parancsolóan követelik az önálló vámterület megalakítását. Az 1886-ban Románia és az Osztrák–Magyar Monarchia között kitört vámháború a Székelyföld gazdasági helyzetét még jobban bonyolította. A kisiparosok századokon át látogatott román piacokról szorultak ki, más irányban viszont piaci érdekeltségük nem volt. Az elszegényedés fenyegetése miatt ezrével indultak Romániába a székely családok.
A megnövekedett gazdasági és szociális gondok leküzdésére egyre többen éreztek felelősséget. A Háromszéki Székely Egyesület mellett Székelyföld városaiban úgynevezett székely társaságok jöttek létre. 1901. július 8-án megalakult a Sepsiszentgyörgyi Székely Társaság, melynek példaként szolgálhatott a Kézdivásárhelyen már létrehozott székely társaság. Az 1902. januárban tartott ülésen Potsa József főispánt és Beksics Gusztávot, a város országgyűlési képviselőjét a székelykérdés napirenden tartása körül kifejtett erőfeszítéseik elismeréséül a Sepsiszentgyörgyi Székely Társaság tiszteletbeli tagjává választotta. 1902 tavaszán tartott összejövetelén a társaság a székely földműves iskolák alapítása tárgyában indított mozgalmat. Egy másik alkalommal a szövőipar alapjainak kiszélesítése érdekében szövőipari iskolák létrehozását javasolták. 1903-ban a Sepsiszentgyörgyi Székely Társaság Háromszék megye közgyűléséhez fordult azzal a kéréssel, hogy támogassa földműves iskola Sepsiszentgyörgyre telepítését. A közgyűlés bizottságot küldött a földművelésügyi miniszterhez azzal a megbízatással, járjanak közre azért, hogy az iskolát állami intézményként kezeljék.
A tárgyalt időszak kisebb vagy nagyobb ipari létesítményei mellett többféle elképzelés csak a tervezgetés szintjéig jutott, ezért aztán az iparosítási törekvések számbavétele a folyamat sikereit vagy buktatóit jelöli: 1879 – Első Székely Szövőgyár, 1885 – Kiss és Nagy Első Székely Kalapgyára, 1897 – dohánygyár. A XX. század első évtizedére esik a Seqens József által 1852-ben alapított Első Székely Posztógyár fejlődésének és kiteljesedésének fénykora. Bükszádon üveghuta üzemelt. A XVIII. században alapított létesítménynek az erdőségek kitermelésével vándorló gyártelep formájában utolsó állomása Bükszádon volt, ahol az első világháború kitöréséig üzemelt. 1889-es adatok szerint a vármegye területén 25 szeszgyárat jegyeztek, melyekből 22 termelt. A legtöbb ezek közül kézdivásárhelyi. 1874-ben Köpecen szénbányászat vette kezdetét, és hosszú évtizedekig meghatározta Erdővidék gazdasági és szociális arculatát. Bodvajban és Erdőfülén a XIX. század közepétől évtizedeken át vashámor működött. 1885-ben Gelence és Zabola határában gróf Mikes Ármin létrehozta Erdőipari és Gőzfűrészgyár nevű üzemét. 1888-ban Horn Dávid megalapította az Erdélyi Erdőipari Részvénytársaságot Kommandó térségében. 1891-ben báró Apor Gábor Bálványosfürdőn alapított szénsavsűrítő üzemet. A Wellenreiter család Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen is sörgyárat működtetett, melyek alapítása a XIX. század közepére tehető. 1893-ban Forró Albert Márkosfalván gőzmalmot építtetett. Ugyanebben az évben említik Baróton Incze Gyula hús-, szalámi- és csemegetúró-üzemét, Páván pedig Dyossy és Társának gőzfűrészét. 1895-ben Sepsiszentgyörgyön az Őrkő alatti agyagos talaj adta az ötletet gyártelep kialakítására. Ez a vállalkozás azonban torzóban maradt. 1897-ben Jancsó Albert és Jancsó István, két sepsiszentgyörgyi szabó a kormány engedélyével a Brassó, Háromszék és Fogaras vármegyében lévő pénzügyőrség számára formaruhák készítésére brassói szövet felhasználásával kapott engedélyt. 1897-ben Nagybaconban létesítendő tégla-agyagipari szövetkezet csak a tervezgetés szintjén maradt. 1898-ban Moskovits Farkas és Társa, az Első Nagyváradi Csizmagyár tulajdonosa ipartelepét Sepsiszentgyörgyre kívánta áthelyezni. A kormány azonban az anyagi segítség igénylését elutasította: "A folyamodó cég ipartelepe sokkal jelentéktelenebb semhogy ennek Sepsiszentgyörgyre való áthelyezése által az ottani lakosoknak szélesebb rétegben való foglalkoztatását el lehetne érni." 1899-ben a kovásznai vasérctelep kitermelését vették fontolóra. A kitermeléshez évi mintegy 106 000 métermázsa szénre lett volna szükség, emiatt a vállalkozás életképtelennek bizonyult. A székely leleményesség példájaként említhetjük, hogy 1901-ben Szakács András zaláni géplakatos saját maga által szerkesztett tepertő-, krumpli- és paradicsomsajtoló készülék gyártására kért szabadalmat és államsegélyt.
Ez a néhány ipari vállalkozás, viszonylag szerény munkaerő-foglalkoztatással, képtelen volt a térség súlyos munkanélküliségi gondjainak megoldására. Az elvándorlás és kitelepedés kényszerítő körülményei pedig továbbra is a hatóságok számára a legnehezebben kezelhető szociális kihívást jelentették.
(folytatjuk)
.jpg)
