Úgy is tett az öregasszony: lekaparta a kosár oldalát, felseperte a magtárt, s került is liszt két marékkal. A tésztába tejfelt kevert, pánkót vágott belőle, kisütötte vajban s kitette a pánkót az ablakba hűlni.
Elunta magát a vajaspánkó, legurult a lócára, a lócáról a padlóra, s a padlóról legurult az ajtó felé. Átgurult a küszöbön a tornácra, a tornácról a lépcsőre, a lépcsőről az udvarra, az udvarból túl a kapun, mindig messzebb és messzebb. Gurult, gurult az úton, és szembe jött vele egy nyúl.
– Megeszlek, te vajaspánkó!
– Ne egyél meg, sandaszemű! Inkább hallgasd meg, milyen szépet énekelek neked! A nyúl hegyezni kezdte a fülét, s a vajaspánkó rákezdte az éneket:
Vajaspánkó a nevem,
Elmondom eredetem:
Magtárban sepertek,
Kosárról kapartak,
Tejfellel kevertek,
Kemencén sütöttek,
Ablakon hűtöttek.
Megszöktem az otthonomtól,
Gazduramtól, asszonyomtól
Mért féljek, nyúl, tőled?
Megszököm előled!
S tovább gurult. Úgy eltűnt a nyúl szeme elől, mintha ott sem lett volna. Begurult a vajaspánkó az ösvényen az erdőbe, s találkozott a farkassal.
– Megeszlek, te vajaspánkó!
– Ne egyél meg, ordas farkas! Szépet énekelek neked. És fújni kezdte:
Vajaspánkó a nevem
Elmondom eredetem:
Magtárban sepertek,
Kosárról kapartak,
Tejfellel kevertek,
Kemencén sütöttek,
Ablakon hűtöttek.
Megszöktem az otthonomtól
Gazduramtól, asszonyomtól
Megszöktem a nyúltól,
Miért féljek, farkas, tőled?
Mindjárt megszököm előled!
S tovább gurult. Úgy eltűnt a farkas szeme elől, mintha ott sem lett volna. Gurult, gurult a vajaspánkó az erdőben, s szembe jött vele a medve. Csörtet, töri a lombot, rontja a bokrot.
– Megeszlek, te vajaspánkó!
– Ne egyél meg, tányértalpas, ugyan miért is ennél meg? S a vajaspánkó már rá is kezdte:
Vajaspánkó a nevem,
Elmondom eredetem:
Magtárban sepertek,
Kosárról kapartak,
Tejfellel kevertek,
Kemencén sütöttek,
Ablakon hűtöttek.
Megszöktem az otthonomtól,
Gazduramtól, asszonyomtól
Megszöktem a nyúltól,
Ordas farkas úrtól,
Miért félnék, medve, tőled?
Megszököm mindjárt előled!
S tovább gurult. Úgy eltűnt a medve szeme elől, mintha ott sem lett volna. Gurult, gurult a vajaspánkó, s szembe jött vele a róka.
– Jó napot, vajaspánkó! Ej, milyen jóképű, milyen pirospozsgás vagy! De a vajaspánkó már rá is kezdte:
Vajaspánkó a nevem,
Elmondom eredetem:
Magtárban sepertek,
Kosárról kapartak,
Tejfellel kevertek,
Kemencén sütöttek,
Ablakon hűtöttek.
Megszöktem az otthonomtól,
Gazduramtól, asszonyomtól
Megszöktem a nyúltól,
Ordas farkas úrtól,
Mackó Miska úrtól,
Miért féljek hát tetőled?
Megszököm könnyen előled!
– Felséges ének! – szólt a róka. Csak az a baj, hogy megöregedtem, kedvesem, rosszul hallok. Ülj csak ide az orrocskámra, s fújd el még egyszer!
Nagyon jól esett a vajaspánkónak, hogy így megdicsérték az énekét. Felugrott a róka orrára, és újrakezdte:
– Vajaspánkó a nevem...
Abban a pillanatban a róka – hamm – bekapta.
Ha a róka a vajaspánkót be nem kapta volna, az én mesém is tovább tartott volna!

(Fordította: Rab Zsuzsa)