Délután felgyújtják az egész nap a bolondkeréken forgó Ádámot és Évát, hogy velük együtt múljon el a tél, helyébe pedig a megújulás reményét hozó tavasz lépjen. A bölöniek régi hagyománya tehát él. Él, de egyre inkább már csak formaiságában. Inkább csak üzlet, egy valamivel másabb buli, de már nem a szó szoros értelmében vett néphagyomány. Érzik ezt a helyiek és a vendégek is, s egyre szűkül a valaha oly híres mulatság. Ezt támasztja alá a Kék Virág Néptánccsoport vezetője – és két éve az esemény főszervezője is –, Akácsos Zsolt. A nemrég elhunyt Tana Annamáriával közösen végzett kutatásuk is arra mutat: igencsak átalakult a bölöni nappali farsang.

Rég: díszbe öltözötten
A bölöniek sajátosan február utolsó hétvégéjén tartották mulatságukat. Nem számított, hogy esetleg farsangfarkán is túl vannak már, hiszen unitáriusként nem feszélyezte őket, mikor kezdődik a húsvéti böjt. Amúgy ez a hétvége régi vásáros nap is volt, kínálta tehát magát az alkalom: legyen jókedvű, zenével és tánccal töltse az időt, ki bírja egészséggel és zsebbel.
A szervezés mondhatni már újévkor, a legényavatóval kezdetét vette. Fontos esemény volt a tizennyolc évesek számára, hiszen míg a sihedert nem fogadta soraiba a legénység, nem járhatott a fonóbeli lányokhoz, s be sem öltözhetett a vigasság napján. Aztán a készülődés kezdetét siettette, hogy rendbe kellett szedni az elmúlt évekből átöröklődött maskarákat, illetve a nagydarab lányok – ne feledjük, Bölönben néhány órára a lányok is fiúk, tehát lehetnek igencsak termetesek is! – méretéhez kell igazítani a fátyolos, fodros ruhákat. A készülődésből a lovak sem maradhattak ki. Ha a legénynek nem volt lova, hát kölcsön kért, minek fejében kovácshoz vitte, hadd kapjon új patkókat.
A várva várt napon reggel pontban nyolckor elindult a sereg. Párt adott a székelység, a magyarság, a románság, ott volt Rákóczi nagyságos fejedelem és neje, a menyasszony és a vőlegény, a betyár, a menyecske, a huszár és az úrfi is a párjával. Esetenként sokan is lehettek, hiszen vőlegényből és menyasszonyból akár több is megfért egymás mellett, székelyekből pedig volt idősebb és fiatalabb pár is. Jókedvűen vonultak az unitárius, majd a református parókia felé, kötelező módon felkeresték mindegyik beöltözött házát, s megálltak minden porta előtt, ahol süteménnyel és itallal kínálták. Jóformán nem akadt kapu, ahol ne fogadták volna – ünnepnapon nem dolgoztak, ráértek hát kedveskedni, szokást ápolni –, sőt, még azt is elnézték, ha a cigányok beszaladnak az udvarokba tojást zsákmányolni. Mindennek ellenére a rend nem szenvedett csorbát. Az elfogyasztott alkohol hatása lehetett bármilyen bódító, kótyagosan is viselkedni illett. Aki nem tartotta be a szabályokat, esetleg a levezető első intésére nem hallgatott, szállhatott is le a lóról, vehette le maskaráját, s szégyenszemre mehetett haza: számára véget ért a farsang.
Amikor a falu köszöntése véget ért, s elégtek a bábuk is, s számba vették, mit sikerült összegyűjteniük. A cigányok a "rabolt" pénzt az utolsó fillérig leadták, a rendőrök elszámoltak a nagyobb, a füzetbe vezetett adományokkal, a pénz kezelését pedig a főszervezőre bízták, fizesse ki a zenészeket, és törlessze az egyéb költségeket. E tekintetben is rendet tartottak. Ha valakiről kiderült, a pénzből saját célra valamit is megtartott – s az mindig kiderült – számolnia kellett azzal, hogy a fonórészből kitiltják, s kortársai sem számolnak vele többet.

Ma: fakó ünnep
A szokás nem szakadt meg, a kommunista hatalom is mindössze ideiglenesen tudta betiltatni. Erős volt a virtus, csak megszervezték, csak a hagyományos időben és módon temette a telet a bölöni ember. Ma kevesebb a virtus, a rend és a pontosság, az önzetlenség is ritka madár. Változnak az idők, mondhatnánk, miért éppen a hagyomány ne újulna meg, s lenne új időben új szokás?
A ma szervezői alkalmazkodtak az általánosan elfogadotthoz, s a farsangi időszakba "belefértették" mulatságukat. Változtak az emberek is. A lovas gazdák zöme arra hivatkozik, télen nem jártatja a lovát, de amikor kiderül, nemcsak a patkolást rendeznék, hanem az ajánlatot némi pénzzel is megtoldanák, mégis enged a kérésnek.
Az ünnepélyen szerepet vállalni kívánó legények sem valóban "legények" immár, akár két-három évvel fiatalabbak is beöltözhetnek. És így sem biztos, lesz elég pár, hisz némely nemzedék már nem annyira népes, mint egykor, s az a kevés sem együtt, hanem szétszóródva éli életét. A gyülekező és az indulás is későbbre marad. Ennek valószínűleg leginkább a Sepsiszentgyörgyről és Barótról szinte egy időben Bölönbe érkező autóbuszok sofőrjei örvendenek a legjobban, mert kirablásuk elmarad, nem üres kasszával távoznak, mint hajdanán oly gyakran. Mire az indulást jelző első füttyszó elhangzik, már fél tíz körül jár az óra mutatója.
A menet útvonala még a régi, ám már nem helyi fúvósok kísérik (azt ígérik, megújítják, újjászervezik a bándásokat, de ez még várat magára), s a kapuban minden földi jóval is kevesen várják a népes sereget. Egyre kevesebbeknek ünnep már e nap – kinek dolgozni kell, hát dolgozik, s nem kínálkozással tölti idejét. A fegyelem most is fontos, de a rend megtartása már nehezebb. A levezetőnek nincs akkora tekintélye, mint egykor; az is megtörténik, hogy az idősebb zavargó úgy gondolja: csak nem fog egy taknyosra hallgatni. Na, és mivel lehet manapság valakit megbüntetni? Talán eltiltják a fonótól? Valószínű­leg, már csak a cigányok rámenőssége változatlan. Bármennyit is kapott az egyik, a többiek addig szorítják az eseményre érkezőt, míg nekik is jut valami. Jó, ha az ember aprópénzzel tömi degeszre zsebét – ha kicsi is, de jut mindenkinek, a sértődés kizárva. E rámenősség nem feltétlenül szolgál közösségi érdeket. Manapság nem csak a zenészek gázsijára és a szervezői költségekre gyűjtenek. Meg van szabva, mennyit kell leadni, a többit meg lehet tartani. Ügyetlennek tartják azt a legényt, ki a penzumnak két és félszeresét vagy éppen háromszorosát ki nem keresi. Az pedig nem kevés, akár egy egész havi gyenge fizetéssel is felér, megéri tehát az alakoskodás.
Az ünnepséget a labdarúgócsapat, az önkéntes tűzoltók és a Kék Virág Néptánccsoport szervezte, ilyenkor nincs vita, és nincs sértődés sem, a hagyományból született haszon visszakerül a közösséghez, lesz belőle felszerelés, labda, és berendezték a Bölöni Farkas Sándor-emlékszobát.