Múlt heti összegező írásunk folytatásaképpen – az illyefalvi LAM Alapítvány maholnap két évtizedesre kikerekedő történetét vettük számba Orbán Miklós agrárszakember segítségével –, az Alapítvány történetében fordulatot hozó kétezres évek új fejleményeiről számol be az alábbiakban a fiatal Klárik Attila, aki 2008 óta vezeti azt.
A negyven jelentkező közül versenyben kiválasztott új programirányító pályázati dolgozatban előterjesztett elképzeléseinek köszönheti, hogy ő nyerte el a kuratórium bizalmát, s arra kértük fel, fejtse ki, miért volt szükség váltásra az intézmény tevékenységében, milyen külső és belső feltételek határozták meg azt, illetve mire sikerült jutnia az eltelt fél évtized alatt, a megújulás rendjén milyen kibontakozási lehetőségeket tárt fel munkatársaival, s mit várhat még a régió – a Székelyföldet lefedték, de ezenkívül is részt vesznek uniós hangoltságú országos programokban – eme, az átlagnál jóval sikeresebbnek tekinthető nonprofit vállalkozástól.
Mint ismeretes, és megírtuk, a korábbi LAM feladatkörök mentén kettévált, az alapítvány – miközben a maga munkáját folytatja – kölcsönzésre szakosodott részvénytársaságot is létrehozott.
Az átszervezés
Az új igazgató átfogó átszervezésbe csöppent 2008-ban, pályázata annak kiteljesítését szolgálta, új munkamegosztás rendje szerint:
– A 2006-tól önálló részvénytársasági keretek között működő, különálló hitelezési tevékenység elindított egy folyamatot. Az addigi közös keretek szűknek bizonyultak, az új intézmény – a kedvező gazdasági konjunktúra és a tetőződő beruházási, hiteligénylési láz következtében – "vészes" gyorsasággal ívelt felfelé, a képzéssel stb. foglalkozó alapítvány tevékenysége viszont egyre jobban beszűkült. Románia 2007-ben vált az Európai Unió tagállamává, ami az addigi sikertörténet, az addig oly sikeres külföldi agrárpraktikum számára végzetes lépésnek bizonyult. A határok megnyitása, a külföldi tömeges munkavállalási lehetőség következtében a külföldi gyakorlattal egybekötött képzési csomagok túlzottan megterhelőnek, hosszúnak bizonyultak, egyszerűbb volt egy munkaközvetítő cég segítségével betörni az olaszországi vagy spanyolországi munkaerőpiacra. 2008-ra az alapítvány akkreditált képzéseire beiratkozott hallgatók száma 29-re csökkent, pedig az előző években még a százat súrolta. Paradigmaváltásra, "új idők új dalaira" volt szükség. Ugyanebben az évben, 2008 áprilisában vállaltam el az alapítvány vezetését. Akkor még három alkalmazottja volt, ma már heten vagyunk, a külső munkatársakat leszámítva. Az alkalmazás fő oka az volt, hogy a több megyében is hitelezési tevékenységet folytató részvénytársaság igazgatóját teljes mértékben lefoglalták az új intézmény kihívásai, amelyek, valljuk be, nem kevés időt és energiát emésztettek fel, hisz egy pénzügyi intézményről van szó. Tehát külön vezetőre volt szükség, tágítani kellett az alapítványi kereteken, paradigmaváltást, a körülményekhez igazított stratégiát kért a kuratórium.
A szakkínálat változásai
Az elmúlt öt évben befektetésekre is sor került, a hangsúly mégis a tanfolyamok reformjára esett:
– Az infrastrukturális fejlesztések voltak a leglátványosabbak, a székhely, a farm felújítási munkálatai, sikerült egy csaknem százezer lejes beruházással új udvart varázsolni a tangazdaságunkban, búbos kemencével, lugassal, miegymással, amelyet a falunapok alkalmából szervezett hagyományos tevékenységekkel (kézi aratóverseny, hagyományos pékipari termékek sütése, gyermekek foglalkoztatása stb.) avattunk fel 2009-ben. Ma már a korszerű technika eszköztárával dolgozunk képzéseinken, bútorzatot újítottunk bajor partnereink segítségével, külön irodát tartunk fenn Kézdivásárhelyen pályázati pénzekből. Egyébként eszközbeszerzéseink során többnyire pályázati forrásokra támaszkodunk. Az addigi három akkreditált képzés mellé újabbakat jegyeztettünk be, jelenleg öt fő szakunk van, a turisztikai idegenvezetői és a vadgazdaképzést 2010-ben jegyeztettük be. Egy hatodikkal is számoltunk, de a borpincéri (sommelier) szak előzetes felméréseink alapján nem tartott számot akkora érdeklődésre, amekkora az akkreditációt indokolta volna. 2009-ben már 151 hallgatónk volt a fő szakokon, de a későbbi években sem csökkent 80 alá a számuk. Tematikus tanfolyamaink is sikeresnek bizonyultak, gépi varrótanfolyamokat szerveztünk, gasztronómiai kurzusokat, háztáji munkák oktatását, népi díszek készítését, és a sor nem zárul le, mindezt a Nők iskolája tanfolyam sorozatába illesztve.
Képzés iskolásoknak
Az alapítvány új orientációját az iskolásokra fordított gond is jelzi.
– Más tájakra is eveztünk: svájci bátorításra programot bonyolítottunk az őrkői roma óvodás és iskolás korú gyermekek számára, a magyarországi AGRYA szervezettel partnerségben bevezettük a TELLUS-t, azaz a modern mezőgazdasági és élelmiszer-ipari ismeretek játékos oktatását 10–14 éveseknek, a megyei tanfelügyelőség segítségével öt sepsiszentgyörgyi iskolában sikerült opcionális órakeretben bonyolítani ezt a programot, újabban felvállaltuk az egykori Gámán János Szakközépiskola mezőgazdasági osztályaiba beiratkozott, ma a Puskás Tivadar Szakközépiskolában tanuló gyermekek gyakorlati képzését alapítványunknál, illetve mintafarmunkon. Megújult arculattal is próbálkoztunk, új reklámstratégiát alkalmaztunk, cseréltük honlapunkat, hatástanulmányt készíttettünk a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemmel, évente mérleget vonunk, jobb-rosszabb döntéseinket körüljárjuk, kielemezzük. Igyekszünk a lehető legkevesebbet bízni a véletlenre.
Pályázati források
A két nagy védnök, a svájci egyház és állam saját szárnyára bocsátotta alkotását, elvárta, hogy önállósodjék. Az igazgatónak ezért új források után kellett néznie.
– A svájci tőke 2007-től kivonult az alapítvány életéből. Azóta teljes mértékben önellátók vagyunk, jövedelmünk fő forrását az alapítvány tőkéjéből létrehozott részvénytársaság biztosítja. Természetesen, a pályázati lehetőségek kiaknázása is fő tevékenységgé lépett elő. Az elmúlt négy évben számtalan pályázatot nyertünk, bonyolítottunk, számoltunk el. A legjelentősebb egy kétmillió euró összértékű HEFOP-pályázat (a Humán Erőforrás Operatív Programban), amely folyamatban, de megemlíthetem a kétmillió forint értékű tavalyi képzési pályázatunkat (Bethlen Gábor Alap), vagy az újabbat (ugyancsak Bethlen Gábor Alap – 800 000 forint), volt egy Grundtvig-pályázatunk is (a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség vont be partnerként, több uniós tagországgal közösen bonyolítottuk). Véget ért két TÁMOP-pályázat (Társadalmi Megújulás Operatív Program) is a PannonForrás Klaszteren belül, ezekre kecskeméti és békéscsabai partnereink teremtettek alapot, tehát például csak a 2011-es év során megnyert összeg (a nagy HEFOP-programot leszámítva) mintegy tízezer eurót hozott. Emellett megjegyzem, hogy négy munkatárs teljes kétévi bérét pályázati pénzekből fedezzük, ami évente 25 ezer euró fölötti megtakarítást jelent az alapítvány számára. Idén benyújtottunk egy Leonardo da Vinci-pályázatot, tárgyalásokat folytatunk svájci partnereinkkel, ha sikerül, a svájci kohéziós alapokat is megcélozzuk még ebben az évben, akár ún. grant, akár partnerségi támogatás formájában.
Bízzunk önmagunkban
Ünnepelni készül a LAM, de közben új terveket kovácsolnak.
– Idén húszévesek leszünk. Az 1992-ben alapított LAM Alapítvány immár túlmutat egykori önmagán. A visszatekintésbe sűrítve húsz esztendő nem sok, a mindennapok bontásában azonban jóval gazdagabb és sokrétűbb, hisz felszínre kerül mindaz a számtalan apró lépés, küzdés és nekilendülés, amely a ma sikereit többnyire megalapozta. Nemzetközi képzőművészeti alkotótáborral, rendezvényekkel, tudományos tevékenységgel és számtalan egyéb programponttal szeretnénk ezt megünnepelni. Az alapítványnak mind a hitelezési, mind a képzési tevékenysége több fejlődési stádiumon ment keresztül azóta, mióta Kató Béla kuratóriumi elnök kezdeményezésével és svájci finanszírozással a mezőgazdászok, valamint a kis- és középvállalkozások a régió fejlesztésének szolgálatába álltak. Számtalan érvényesülési és kudarclehetőség, veszély és esély rejlik egy mai romániai civil intézmény működésében. Ezek befolyásolása nagymértékben az összeforrt, szakmailag felkészült csapaton, a stratégiai gondolkodás és a gyors döntés képességén, a céltudatos és kreatív hozzáálláson múlik. Régióinkat olykor lehúzza a pezsgő szellemi műhelyek hiánya, az ifjabb nemzedék kivándorlási hulláma, az apátia, amely a maradók mindennapjait átszövi, a tévképzet, hogy csak identitásunk feladásával válhatunk hatékonnyá, sikeressé – olyan jellemzőként, amely ezeknek a kényszerpályáknak a veszélyességére hívja fel a figyelmet. Ebben szerephez jut az a tény is, hogy Románia létrehozta, ám nem minden esetben tudja működtetni azokat a nyugati típusú intézményi rendszereket, amelyek egyébként elengedhetetlenek az igazi demokráciában. Itt jelenthetnek valós segítséget a regionális érdekeket megfogalmazó és felvállaló helyi intézmények, sikeres működtetésük.
*
A LAM-sikertörténet nem volt zökkenőmentes, a nehézségek leküzdésében, az útkeresésben a legtanulságosabb talán az alapítvány eddigi tapasztalata. Miként a fentiekben az új igazgató is jelezte, a mai román valóság talaján nem egy akadály és gáncsvető tényező áll a fejlesztés, a polgári viszonyok meghonosításának útjában. Az a munka, az a csapat, melynek szeme előtt egy kiforrottabb svájci, holland, dán vagy német példa lebeg, olyan gyakorlat, melynek működéséről maga győződött meg, nemegyszer kerül csapdahelyzetbe itthon az ellenérdekelt vagy más logika szerint forgó hazai közeg miatt.
Ezek felvázolásával folytatjuk hát beszámolónkat, előbb azonban a hitelezés mai formáját ismertetjük, amelyet a fentiekben emlegetett rt. végez. A társaság különben hamarosan Sepsiszentgyörgyre teszi át székhelyét, gyarapítva az itteni társintézetek számát.
