A borostyán (Hedera helix) járulékos kapaszkodó léggyökereivel kúszik fel a sima falakon is, de ellepheti a talajt, a fák törzsét, és megbonthatatlan sűrűségű zöld falat fon a kerítésre. Eleinte lassabban nő, majd gyorsabban terjed, levelei változatos alakúak, karéjosak, majd szívszerűvé egyszerűsödnek, sötétzöld színűek, ha napos kitettségű magasságba jut, termőre fordul. Virágai ősszel sárgászöld gömbös fejecskékként jelennek meg, termése eleinte zöld, később fekete, gömb alakú, csúcsán körkörösen apró fogacskákkal.
A borostyán a mintegy ötszáz fajrokona közül (trópusi, mérsékelt égövi fajok) az egyedüli, amelyik nálunk őshonos. Igénytelen növény, tűri a szárazságot, a poros, füstös levegőt, a tűző napot, az árnyékot pedig egyenesen kedveli. Egyedüli hátránya (a talajon) az elgyomosodás. A gyomok kipusztíthatatlanul túlnövik.