Arad után
Szokatlan hóvihar söpört az alföldi sík vidéken. Battonyánál a kedves román határőrlány figyelmeztetett: "magyar földön nagyobbak a hótorlaszok". A hosszú erdélyi út után jó volt megállani egy régi ismerősnél Mezőkovácsházán.
– Negyven esztendővel ezelőtt Ön vágta el Kézdivásárhelyen a Céhtörténeti Múzeum avatóján a szalagot, bizonyára emlékszik még, Károly bátyám – tettük fel a kérdést a nyolcvanon már túli Király Károlynak, aki ez ideig még nem kapta kézhez a kézdivásárhelyiek meghívóját, így arról sem határozott, hogy részt vesz-e a céhes város mostani jeles névadó-emlékünnepségén. Előkerült a kávé és hazai szokás szerint a pálinka. "Csak annyiban más ez, mint a hazai (!) – jegyezte meg Király Károly –, hogy ennek fele szilva, fele pedig barack." Mesze volt még Szentes, ezért csak futólag hallgathattuk meg a legfrissebb Király-féle emlékkötet kiadása körüli anyaországi bonyodalmakat. – Hogy van Laji? – kiáltott utánunk az ajtóból. Sylvester Lajos után érdeklődve.
A Kurca-parti Szentesre "harangozóként" érkeztünk, ahol a Krúdy-kör baráti gárdája, Mészáros Zoliék, változatlan szeretettel vártak. Harangoskönyvünk DVD-mellékletét, a Csernáton-tv munkatársa, Kerekes Zoltán lemezét utunk nyomán bizonyára sokan nézik-hallgatják a Csonka-hazában.
– Azt is mondhatnám, hogy otthonosan érzem itt magam – feleltem vendégeim kérdéseire –, hiszen nagyanyám unokatestvére, Eperjessy Terézke hosszú éveken át ennek a városnak volt magyar irodalom és nyelvszakos tanára. Családjának bölcsője Károlyfe­hérvár, s ez nagyanyámék nemesi előneve is. A könyvbemutatón idősebbek jelezték, hogy a hajadonon elhunyt Terézke néni tanítványai voltak. A bemutató emlékezetes marad. Paulovics Tamás, a Krúdy batári kör lelke, ki maga is versel, egyfajta tiszteletadás jeléül Farkas Árpád – főszerkesztőm, barátom, munkatársam – versével köszöntött. Lehe­tett-e nem otthon érezni magunkat?!
A Duna–Tisza közén
Útban a főváros felé is minduntalan sokrétű kötődéseinkbe botlottunk. Kiskunfélegy­házán hópárna borította Petőfink egész alakos szobrát. A szobor kalandos történetére gondolva, azon barkochbáztunk, hogy vajon van-e félegyházi középiskolás diák, aki tudja, hogy a költőóriás szobra amolyan trianoni ajándékként érkezett szülővárosába, száműzöttként Segesvárról? Azt viszont bizonyára tudják, hogy Kiskőrös helyett csupán zsenge gyerekkori emlékei, és hát a vers kedvéért nevezte a költő ezt a várost születése helyéül. Kecs­keméten csak önmagammal beszélgettem. Nem szerencsés mesékkel zavarni vezetés közben a "kormánybiztost". Kecskemét Sep­siszentgyörgy partnervárosa. Ekkora szerencsét – örvendeztem amolyan hazai harangkutatóként –, mert érkezésünk pillanatában mély hangú harang jelezte, hogy déli 12 az óra! Nem, ezúttal nem a nándorfehérvári győzelem jutott eszembe, hanem az amúgy kedvesen hangzó, Búsan szól a kecskeméti öreg templom nagy harangja című magyar hallgató. Arra csak később akadtam rá, hogy zenéjét Dankó Pista szerezte, szövegét Pósa Lajos írta! A kecskeméti öreg harang hangja csak a rádió hullámain jut el Háromszékre, így hát ismerősnek tűnt. Pósa sem járt sohasem szülőföldemen, de nagy magyar lelke Gábor Áronról írt versére ösztönözte, így magunkénak tudom. Azt azonban nagyon megköszönném, ha valaki megírná, ki zenésítette meg Pósa Lajos költeményét? Íme a vers egy háromszéki változata:
Sötét felhők tornyosulnak már az égen,
Elnémultak a harangok Háromszéken,
Elszálltak a csatatérre viharszárnyon,
Mind ágyúnak öntötte be Gábor Áron!

A két elsőt kivitték a dombtetőre,
Harang voltál, légy szabadság hirdetője,
Dörgésed is az egekbe messze szálljon,
Meglengeti lobogóját Gábor Áron!
Útközben kísértett a legszebb érzés: az emlékezés. A helység- és útjelző táblák miatt sok-sok helyen meg kellett volna állni, szétnézni, régi barátokat megkeresni. Kaszaper Csernáton, Pusztaföldvár Datk testvérfaluja. Örkény neve rokonaimat juttatja eszembe. Dabas Barót testvértelepülése, s temetőjében nyugszik minden idők egyik legmegátalkodottabb genealógusa, árkosi tanítómesterem, Imreh Domokos nagybátyja, a kőröspataki Imre Józsi bácsi, kúriai bíró. Be jó volna megkeresni sírját, rátenni a kései emlékezés koszorúját. Nincs idő, menni kell tovább. Alsónémediben a nagyajtai néhai Bartha Pista faragványait látom a kocsiból. A némediek közel húsz éve barátkoznak Kriza szülőfalujával, az erdővidéki Nagyajtával.
A nagyváros forgatagában is otthon
Ősz hajú embernek tengernyi az ismerőse. A dunántúli Bicske és a magyar főváros második otthonom lett. Bicskén szereztem vissza régen elorzott magyar állampolgárságomat, utóbbiban, a Varsányi-udvarban találtam barátot és könyveimhez munkatársat.
A budapesti Nagy Ignác utcai unitárius templomban többnyire Erdélyből származó hittestvéreim vártak, a Harangoskönyv bemutatójára jöttek. Jó volt érezni, hogy a legmagyarabb vallás követői vonzódnak Er­dély­hez. Kriza Dani barátommal utoljára Nagyajtán, felmenőinek bölcsőéhelyén találkoztunk, kiegészítgettük sok munkával megszerkesztett Kriza-családfámat. A Krizákkal örökre összeköt, hogy a Vadrózsák szerzőjét kisgyerek kora óta Kisgyörgy Anna nevelte, akit a püspök édesanyjának szólított.
Elviszlek az Őrs vezér térre – mondta Kriza Dani –, mert az Árkádiában vár Dancs Klárika, árkosi gyökerei vannak, megajándékoz az árkosi Dancsok családfájával, ő is lelkes genealógus. Zene, zaj és tumultus sem zavart, mert családkutatásról volt szó.
– Harangkutató vagy, könyvet írtál a harangokról, van-e neked papírharangod? – kérdezte Kriza Dani, és átnyújtott két fénymásolatot: egyiken Kozma Andor A karthágói harangok hétszakaszosa, a másikon Móra Ferenc kedves, rövid elbeszélése a honvágy erejével hívogató monoszlói harangokról. Tedd ezt is be könyvedbe – mondta –, ha megér majd még egy új kiadást, kapjanak benne helyet az én papírharangjaim is!
Mint Bölön testvértelepülése, Pesterzsébet testületének képviselőjét, Bánó Miklóst üdvözölhettem a budapesti unitárius templom gyülekezeti termében. Mondanom sem kell, hogy jövőbeni elképzeléseinkről szőttük terveinket. Megtisztelő volt számomra, hogy az ott bemutatott kötetre, mint erdélyi témájú kampanológiai könyvre, felfigyelt a matuzsálemi korú dr. Patay Pál tudományos kutató, muzeológus, a Kárpát-medencei harangok legkiválóbb ismerője, aki csak kora és gyenge erőnléte miatt nem tudott részt venni harangos bemutatónkon. Millisits Máté, a bu­dapesti Öntödei Múzeum munkatársa azonban átadta Patay harangokról szóló különlenyomat-küldeményét, dedikációjával ellá­tott összefoglaló munkáját a zempléni harangokról. "Földiként" üdvözölhettük egymást dr. Hatfalusy Zsófiával, a budapesti Unitárius Egy­házközség gondnok asszonyával. Számá­ra ugyanis Budapest és Háromszék között rövid a távolság, a család háromszéki háza ugyanis a felújított orbaiteleki Horváth–Deák-kúria, ahol nyarait szokta tölteni a kiterjedt család. A kúria egykori jeles lakója volt Horváth Károly (1828–1854) székely vértanú, aki a Makk-féle szabadságharcos mozgalom résztvevőjeként Marosvá­sár­helyen 1854-ben bitófán végezte.
A II. kerületi önkormányzati lap, a Budai Polgár is hírül adta, hogy a pasaréti Kájoni János Ferences Közösségi Házba is meghívtak könyvbemutatóra. Az előadóterem asztalára kerültek a baróti Tortoma Könyvkiadó legújabb kiadványai, többek között a költő és nyelvújító, az exjezsuita Baróti Szabó Dávid Kisded szótára, nemkülönben Magyar Zoltán budapesti néprajzkutató, az MTA Néprajzi Kutatóintézetének főmunkatársa 2011-ben megjelent, erdővidéki és Homoród menti népmondákról szóló kötete. Magyar Zoltán, akivel Budapesten személyesen is megismerkedhettünk, több erdélyi tárgyú néprajzi kötet (Gyimes, Kalotaszeg stb.) és tanulmány szerzője.
Itt is kedves ismerősökkel találkoztunk. Örömmel üdvözöltük dr. Hegedüs Ildikó szakgyógyszerészt, Horváth Bálint házigazgatót, akik révén könyvbemutatónk bekerült a pasaréti Páduai Szent Antal Plébánia programfüzetébe. Jelenlétével megtisztelt a többkötetes keletkutató és történész barátunk, Benkő Mihály, aki örömmel jelentette be, hogy éppen az árkosi nemes Benkő família genealógiai kapcsolatait kutatja, és a nyáron majd ellátogat a Benkők ősi fészkébe, Árkosra.
Erdélyi harangszó vidéken is
A barátságnak nincsenek kilométerben mért korlátai. Gyöngyöshalászon régi barátok fogadtak: Szabó Ferenc polgármester, Kádár János falutudós. Miközben fogyott a Laczkó-pince bora, kiderült, hogy ott is magunkra találtunk: "a falu temetőjében nyugszanak dr. Apor István, a boldoggá avatott Apor Vilmos (1892–1945) győri vértanú püspök testvérének porai, akinek származása miatt a mi falunk volt kényszerlakhelye" – tudtuk meg Kádár Jánostól. Helyben vagyunk! – mondtam.
A Budapesttel szomszédos Solymár számunkra a szép természeti környezetet és az Ördöglyuk-barlangot jelentette. Védelmükre alakult a Solymári Környezetvédők Egye­sülete. Kisgyörgy Rozália környezetvédő mér­nökhöz több mint atyafisági, inkább rokoni szálak fűznek. A vendéglátás és a rokoni szeretet nem lenne elég, ha nem kötnének erdélyi-székelyföldi szálak nagyapja, Kisgyörgy Sándor vargyasi unitárius esperes-lelkész emlékéhez, aki évtizedekig pásztorolta a község gyülekezetét. Büszkeséggel emlékeztünk, hogy a solymári Ördöglyuk-barlang első kutatója-térképezője éppen a kolozsvári egyetemi tanár és geológus Koch Antal (1843–1927) volt, aki jelentős érdemeket szerzett az Erdé­lyi-medence paleogén és neogén kori üledékeinek részletes feltárásában. Az, hogy a solymári Ördöglyuk triász kori mészkőben alakult ki, hogy létrejöttét a termálvizek nagyobb fokú oldóképességével hozzák kapcsolatba, fontos adat a karsztjelenségek iránt érdeklődő számára. S hogy hossza 5,5 km, ne lepjen meg senkit, mert ez a járatok teljes hossza, vagyis minden néhány méter mellékfülke ennek része. Nos, ha Koch Solymáron "barlangászott", akkor a budapesti jeles kutató, Kessler Hubert (1907–1997) a Vargyas felől megközelíthető homoródalmási Orbán Balázs-barlangot kutatta (1941), mely háromszor hosszabb a solymárinál. Esküvőjét a Baradla-barlang hangversenytermében tartotta 1935-ben!
Utunk búcsúharangját Réty testvértelepülésén, Inárcson is jelképes módon megkondítottuk. A Solymári Hírmondó mellé tettük az Inárcsi Hírmondó januári számát, amelyben a testvértelepülési frigy kezdeményezője, inárcsi vendégfogadónk, Laczy Károly kedves barátja, Kelemen Antal közismert karmester hirtelen haláláról tudósít. A rétyi zenekar sokszor masírozott Inárcs utcáin. Mintha hallani véltük a rétyi fúvósok hangját, melyet nem csak mi, az itthoniak, hanem az inárcsiak is magukénak vallanak...