De ez a huncutok közt is huncut volt. Cselédséget nem tartott, hogy ne kelljen fizetni nekik, s ha valami munka akadt, kihajtotta rá a falu népét. Sosem fizetett egyebet, mint hat napra a hetediket. Még azt sem mindig, volt, hogy vasárnap is dolgoztatott. Ha meg valaki ellenkezett, deresre húzatta.
Egyszer is az történt, hogy kivitte a falu népét almát szedni.
Óriási nagy kertje volt, tele almafával, nem ám egy-két sor, hanem egész erdő. És még azt is kidoboltatta, hogy mindenki hozzon tarisznyát magával, mindenki a maga kenyerén dolgozik, ő senkit fel nem hizlal!
Ismerték már a faluban, milyen "jó ember", mégis úgy gondolták, esznek almát, ha megéheznek, nyomtató lónak sem kötik be a száját. Senki nem vitt tarisznyát.
Igen ám, de annyi volt a pallér, kisbíró, mint a kutyában a bolha, nem lehetett azoktól almába harapni, pedig hegyeket hordtak össze belőle a kert végében.
"Megállj – gondolták az almaszedők –, ha nem hagysz enni, eldugunk belőle!"
Így aztán a legények bokában elkötötték a gatyaszárat, megrakták a szép piros almából rendesen. A lányok meg az ing derekát rakták meg. Mikor aztán rájuk esteledett, s nem volt holdvilág, hogy dolgozhattak volna, odaállt a kertkapuba a bíró megvizitálni őket. De hát nem látott almát náluk.
Majd az egyik lányt, ahogy jól megnézi, felakad a szeme.
– Hát te?! A mindenségit a világnak, hisz te állapotos vagy! Micsoda szégyen! Feküdj csak végig a deresen! Hé, te! Csapjatok rá huszonötöt!
Erre a többi lány is meggondolta a dolgot, eldobálta az almát.
Épp egy legény következett. Azt is nézi a bíró.
– Hát te?! Mindig panaszkodtok, hogy nincs kenyér, kevés a kereset! Mégis olyan dalmahodott vagy majdnem, mint én! A lábad beillenék oszlopnak a tornácomra, a farod egész saroglyára való! Elfér rajta a mogyoróvessző! Hé, verjetek rá vagy ötvenet!
Így aztán a legények is eldobálták az almát.
Hanem most már azt mondta a falu, hogy csak sok, ami sok! Nem szenvedik szó nélkül a bíró gazemberségét, panaszt tesznek ellene. A megbotozott leány meg a legény menjen a főispán elé!
Hallgatja őket a főispán, csóválja a fejét, jól néz ki, ha ezt a király meghallja! Hogy egy falusi bíró is királykodik! Ígérte, hogy utánanéz, kivizsgálja a dolgot töviről hegyire. De azt ő sem ígérte meg, hogy nem üzen a bírónak előre mindenről. Merthogy komája volt a bíró.
Megérkezett az ötös fogaton, a falu még mindig almát szedett, de a bíró kidoboltatta, hogy ne hozzon senki elemózsiát, mindenki a vendége. Birkát vágatott, muzsikásokat vitetett a kertbe.
– Mulassatok, fiaim, lányaim! Egyetek almát is, ha jólesik! Nem sajnáltam én tőletek soha!
Így aztán a követséget járt legényt meg lányt megint deresre húzták, amiért hamisan vádaskodtak a derék bíró ellen. Úgy bizony!
Hanem a huncut bíró éjjel sajnálta már, amit megettek az almaszedők.
– Belepusztulok ebbe a tékozlásba! – sopánkodott, s a bajra ki is találta már az orvosságot. Mondta a bírónénak: – Várj csak, anyjuk! Van a falu alatt egy nagy halom, elhordatom a nyavalyásokkal, s a helyébe szőlőt rakatok vélük!
Úgy is tett, másnap reggel kihajtotta a népet, még az iskolás gyerekeket is. Kidoboltatta, hogy tarisznyát tegyenek, senki ne merjen számítani arra, hogy a bíró kosztján ingyen húst szed magára!
"No – gondolták –, biz így van ez, kutyából nem lesz szalonna soha."
Mentek ásóval, kapával, lapáttal, nekiestek a dombnak.
– Addig hordjátok, míg el nem fogyott! – adta ki a parancsot a bíró, és hazament.
Akkor még nem gondolta a falu, de a bíró sem, hogy a földet ásogató emberek hét nagy rézüst aranyat találnak a halom gyomrában.
Látja a bíró, dél sincs, ezek meg már szállingóznak haza!
Kiszól nekik a községháza tornácáról:
– Hé, a halommal mi lesz?
– Hordja el, aki szőlőt akar!
A bíró hanyatt vágódott mérgében, megüti a guta, ha hirtelen eret nem vágnak rajta. Csak nézegetett téstova, mi lett ezekkel, mitől nyílt fel így a szemük?! Még ráadásul az egész nép felkerekedik, másik faluban vesznek házat, földet, kertet maguknak!
Ő meg szép lassan elszegényedett.
Puszta faluban bíróskodni nem zsíros hivatal.
Az sem maradt, aki eret vágjon rajta, mikor megtudta, mennyi pénzt találtak, míg ő a községháza tornácán pipázott.
Így lett vége.
Nekem sincs, mit mondanom róla.

(Dömötör Ákos: Fótonfót király)